Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A pszichoszomatikus betegségek

Reményik Ildikó képe
Ellenőrzött szakember

A pszichoszomatika kifejezést már 1818-ban használták (Heinroth, J.), de írtak már az ókorban is róla. A test és a lélek szoros kapcsolatát már az ókorban is ismerték, Pergamonban Galénosz, a gladiátorok sportorvosa, a hidroterápia bevezetése mellett a lélek karbantartására is figyelt. A keleti és görög filozófiában és orvoslásban évezredek óta jelen van az elképzelés, miszerint a testi és lelki tényezők együttes harmóniája hívja életre az egészséget. Ha ez a harmónia megbomlik, különböző betegségek figyelmeztetnek erre. Az egyik leghíresebb ókori tudós, Hippokrátesz már beszélt a pszichoszomatikus szemléletről, és alkalmazta a gyógyításban, amikor az egészség legfőbb feltételének a testi, lelki és környezeti tényezők közötti harmóniát nevezte meg. Platón írta egy dialektusában, a Kharmidészben, hogy "minden rossz is, jó is a lélekből árad ki a testre és az egész emberre". "Először és legfőképpen tehát a lelket kell ápolni, ha azt akarjuk, hogy a fej is, meg az egész test is egészséges legyen."

Ferenczi Sándor, Freud barátja és közeli munkatársa foglakozott a pszichoszomatikus tünetek keletkezési mechanizmusaival. A modern pszichoszomatika egyik megalapítója Franz Alexander, magyar származású professzor, ő emelte újra a pszichoszomatikát az orvostudomány reflektorfényébe. 1950-ben írta meg könyvét a „hét szent betegségről” melyben mai megfogalmazással szemlélete nem volt elég komplex. Ma már a modern medicina is Franz Alexander által említett betegség csoportot foglalja össze és említi, mint civilizációs betegségeket. A "civilizációs betegségek" kifejezés is a környezet hatásának jelentőségét sugallja. Franz Alexander a lelki konfliktusok mellett a betegségre hajlamosító személyiségszerkezetet meghatározó tényezőnek tartotta. A pszichológiai okok mellett személyiségtényezőkkel is magyarázta az asztma, a colitis ulcerosa, magas vérnyomás vagy a rheumatoid arthritis kialakulását. A pszichoszomatikus nézőponthoz szorosan kapcsolódik Selye János munkája stresszkutatásaival valamint Bálint Mihály, aki az orvos-beteg kapcsolat sajátos viszonyrendszerét helyezte magatartástudományi alapokra.

A pszichoszomatika görög eredetű kifejezés, a szoma testet jelent. A pszichoszomatika a test és lélek egységét hangsúlyozó irányzat. A pszichoszomatikus orvoslás a testi, lelki, szociális és társadalmi kölcsönhatásokat is figyelembe veszi a betegség okának és kezelésének a meghatározásakor. A pszichés tényezők hozzájárulhatnak a testi megbetegedések kialakulásához, fennmaradásához vagy kiújulásához. Bizonyos multifaktoriális testi betegségek kialakulásában az érzelmi tényezőknek kiemelt szerepe van. A stresszelő pszichés megélések biológiai hatása, hogy a védekező rendszer, az immunrendszer meggyengül, ezzel utat nyitva a betegségek kialakulásának. Az ember lelkében lejátszódó érzelmek a legkülönbözőbb testi betegségeket idézhetik elő, melyek bizonyos előfeltételek mellett súlyos kimenetelűek is lehetnek.

A pszichoszomatika kutatások tárgyává csak a huszadik században válik. Az elmúlt két században az embert gépnek tekintő szemléletű orvostudomány nem foglalkozott a test és a lélek harmóniájával. A magyar nyelv számtalan szólással, kifejezéssel adja tudtunkra a test és lélek kapcsolatának mibenlétét, összefüggéseit. Például: nem bírom megemészteni, kiütést kapok tőle, fáj a fogam valamire stb.

A test és lélek egységének követése valamivel egyszerűbb gyerekek esetében, mint a felnőttekében.

A gyerekeknél jelentkező testi tüneteknél még követjük a test és lélek működésének kölcsönhatását. Ebben még mondókák, népi bölcsességek is segítenek, mint: „iskolába fáj a lába, hazamenni nem fáj semmi”. Gyakran a szülőnek, pedagógusnak egyértelmű, hogy az óvodás, kisiskolás szorong a szeparációtól, egy felméréstől, ezért hányingerrel ébred, fáj a feje, belázasodik. A szülők már kevésbé, de a pedagógusok abban is elég képzettek és tapasztaltak, hogy az ismételten betegeskedő gyerek családjában is feltérképezzék a hangulatot. Gyakori, hogy amennyiben a gyerek egyik betegségből a másikba esik, van a családban egy hosszasan elhúzódó gond, egy konfliktus vagy egy orvoslásra váró helyzet. A gyerek a makroközösségben nagyon jól visszatükrözi a család működését, hangulatát, igen gyakran az édesanya labilis állapotát. Kevés szülő látja a gyereknél megjelenő betegséget unilaterálisan. Vannak, akik azt állítják, a gyerek bekapott valamit, vírust vagy baktériumot, vagy csak épp megzuhant kissé az immunrendszere. Sok szülő tudja, hogy a felelősségvállalás nem ott ér végett, hogy bead gyerekének pár csepp immunerősítőt. Valóban, a betegségek leküzdésében az immunrendszer erőssége nélkülözhetetleniszont az erős immunrendszer még nem elég ahhoz, hogy a gyerek kipirult arccal, önfeledten futkározzon a parkban. Aztán ez a tudás, ahogy nőnek a gyerekek, ahogy sokasodnak a feladatok, ahogy maximálisra tolódik a versenyszellem, elhalványul. Kiesik a fókuszból a test és lélek közötti szoros kapcsolatra való figyelemirányítás képessége. Úgy érzem, ide kívánkozik a német pszichoszomatikus társaság mottója: „Nem a kevesebb szomatikus odafordulás a cél, hanem a több pszichés gondozás”.