Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Pszichológiai időérzékelésünk

Szabó Fanni képe
Ellenőrzött szakember

Nem is gondolnánk, hogy az időhöz való viszonyulásunk mennyire meghatározza a gondolatainkat és a tetteinket. Philip Zimbardo amerikai szociálpszichológus, a Hősök Tere projekt alapítója és az elhíresült börtönkísérlet vezetője, hat időperspektívát fedezett fel, amelyek tudattalanul hatással vannak az életünkre.

Nem mindegy ugyanis, hogy a negatív tapasztalataink miatt mennyire ragadunk bele a múltba, vagy éppen a jövőnk tervezgetése emészt fel annyi energiát, hogy észre sem vesszük, de elfelejtjük megélni a jelent. Zimbardo szerint az a fontos, hogy ne állandóan csak a múltunk, a jelenünk vagy a jövőnk foglyai legyünk, hanem teremtsünk egyensúlyt az időperspektíváink között, mert ezáltal egy kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet élhetünk.

Mindenkivel történnek jó és rossz dolgok is, a fontos az, hogy ne szélsőségesen szemléljük ezeket az eseményeket a múltunkban, a jelenünkben és a jövőnket illetően sem. A múltpozitív beállítottságú emberek szeretnek a „régi szép időkre” gondolni, emléktárgyakat vagy fényképeket gyűjteni. Főként a pozitív múltbéli tapasztalataikra koncentrálnak és ezzel gyűjtenek erőt a jelenben. Ugyanakkor szentimentálisan gondolkodhatnak a múltról és túlzottan visszavágyhatnak a régi szép időkbe, mert úgy gondolják, hogy akkor minden jobb volt, mint most. Fontosak számukra a régre nyúló baráti kapcsolataik, a hagyományok és az ünnepek. Ezzel szemben a „múltnegatív” beállítottságú emberek főként a negatív múltbéli tapasztalataikra koncentrálnak és általában van olyan trauma az életükben, amit eddig nem sikerült feldolgozniuk. Ők szélsőségesen csak a rossz dolgokra emlékeznek és a múltbéli hibáikon rágódnak. Sokat gondolkoznak azon, hogy mi lett volna, ha másként alakulnak a dolgok. A „jelenfatalista” beállítottságú emberek úgy érzik, hogy nincsen ráhatásuk az életük alakulására, hiszen minden előre elrendeltetett. Ezért sokszor passzívak és csak sodródnak az eseményekkel. Mivel nem érzik azt, hogy kontrollálni tudják az életüket, ezért sokszor a jövő miatt is aggodalmaskodnak. A „jelenhedonisták” ezzel szemben nem gondolnak a jövőre, az ő cselekedeteiket kizárólag az itt és most határozza meg. Kerülik a negatív élethelyzeteket, számukra az a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat és nem foglalkoznak a tetteik következményeivel. A „jövőorientált” emberek szeretik megtervezni az életüket, ezért folyton célokat és feladatokat tűznek ki maguk elé. Fontos számukra, hogy mindig előre gondolkodjanak, ami segít elkerülni azt, hogy bajba kerüljenek és sok esetben a célokért tett kemény munkájuk valóban kifizetődő. Vigyázniuk kell azonban arra, hogy ne váljanak munkamániássá és engedjék maguknak megélni a jelent is. Ez nem azt jelenti, hogy az olykor káros és önpusztító jelenhedonista gondolkodást kellene követniük, hanem például jutalmazzák meg magukat egy-egy siker elérésénél. Ezt a szemléletet a szakirodalom „szelektív jelenhedonizmusnak” nevezi. Itt nem a korlátok nélküli élményhajhászásról, hanem egy mérsékelt mennyiségű örömszerzésről van szó. A „transzcendentális jövő” beállítottságú emberek a halál utáni életet fontosabbnak tartják a jelenleginél, ezért már most a következő életükre készülnek, ami a mi kultúrkörünkben egy kevésbé jellemző szemlélet.

Zimbardo időperspektíva terápiájának a célja, hogy kiegyensúlyozzuk az idővel kapcsolatos felfogásunkat. Instabilitást okoz az életünkben az, ha kizárólag az egyik időperspektívára koncentrálunk és állandóan vagy a múltban, vagy a jelenben vagy a jövőben élünk. Hiszen ebben az esetben a másik két időkontinuumra szinte egyáltalán nem fókuszálunk, ezért nem látjuk reálisan a képességeinket és lehetőségeinket. A jó hír az, hogy az időről alkotott felfogásunk rugalmas, ezért lehetséges változtatnunk rajta.