Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Peti rajzol

Dékány Petra képe
Ellenőrzött szakember

Egy gyerekrajz… első pillantásra. Vagy több ennél? Minden gyerekrajz több ennél. Egy 6 éves óvodás kisfiú magyarázata a mai oktatási-társadalmi rendszerünkről. Zseniális. Tiszta, tökéletes kép, amit még egy 6 éves is tud. Illetve sajnos szenvedi. Van egy rendszer. Nevezzük most oktatásinak...

Egy gyerekrajz… első pillantásra. Vagy több ennél? Minden gyerekrajz több ennél. Egy 6 éves óvodás kisfiú magyarázata a mai oktatási-társadalmi rendszerünkről. Zseniális. Tiszta, tökéletes kép, amit még egy 6 éves is tud. Illetve sajnos szenvedi. Van egy rendszer. Nevezzük most oktatásinak (ez kisebb szelete a társadalminak, de mint a matrjoska babák, egymásba illeszthetőek.)

A kisfiút a példa kedvéért hívjuk Petinek. Petit csak egy pillanatra arra kértem, hunyja be a szemét és gondoljon az ovira. Csak egy pillanatnyi időre. Többre ne. Inkább több nem is kell belőle. Majd adtam neki egy üres papírt, és megkérdeztem, volna-e kedve rajzolni. Volt. Hirtelen, nagy lendülettel, olyan kis 6 éves formán. Előtte az üres, fehér lap, mint amikor ő megszületett (tabula rasa - vagy - sokkal több spiritualitás, mint azt mi felnőttek hinni képesek vagyunk?)

Peti rajzol, közben magyaráz. „Tudod, ez egy nagy daru vagy markoló, vagy valamilyen munkagép. Imádok homokozni. Az a legjobb az oviban. Ez itt a nagy karja, hatalmas és nagyon félelmetes ám!

Aztán tovább rajzol és csendben marad.  Mint utólag kiderül, rajzol egy sziklát. Egy gyönyörű, természet alkotta formátlan, egyedi, tökéletes sziklát. Ott van benne a Teremtő, a Megszülető, az Egyedi, a Tökéletes. Gondterhelt lesz az arca, ahogy a nagy munkagéppel összeköti. Megkérdezem, mi történik a képen.

„Tudod, ez a szikla nincs jó helyen, haszontalan, semmire nem jó. A nagy géppel gyártanak belőle téglákat. Nagyon nehéz. De egyforma téglákat kell gyártani. Mert az hasznos.”
 

Röviden, tömören, ennyi.  6 éves, még nem élte át az iskolarendszert, de már rutinos óvodás, aki szabadidejében rengeteget mozog, homokozik, játszik, él… igazi kissrácként. Túl sokat mozog, túl sokat kérdez, túl sokat…???

Képtelenség, hogy hagyjuk, hogy részesei legyünk, hogy magunk alkossunk egy ilyen rendszert. Amiben téglákat gyártunk. Miközben rajzolt és mesélt, nekem Pink Floyd kezdett el futni a fejemben. The Wall… kétlem, hogy Peti Pink Floyd-ot hallgat. „Láng és a szuperverdák”-at nézi maximum. Pink Floyd-ot biztosan nem. De a rajza, és ami ennél rosszabb az érzései a szomorú valóság tökéletes képregénye-képmása.

Ha Isten szikláit egyesével faragjuk is verejtékezve- vért izzadva, ellenállva, tűrve vagy éppen egyetértve, akkor is ennek a kisfiúnak az agresszorai vagyunk. Bántjuk, tönkretesszük a saját gyerekeinket.  Tökéletesre alkottatott. Különböző, nincs két egyforma, zseniális. Az oktatás pedig ma nem tesz mást: kiragad egy ilyen sziklát az erdőből, kitépi, feldarabolja, hogy egyenlő, azonos, „hasznos” téglákat gyártson. Aztán nem teszünk mást, mint szidjuk a másikat, ezt vagy azt a rendszert, ezt vagy azt a módszert. Pedig ennél nagyobb sugallat aligha kell: forduljunk a természet felé, lássuk a csodát, a különbözőt, az értékeset, a Teremtettet. Nekünk nem feladatunk ezen már alakítani. A feladatunk éppen ennek a tökéletességnek a megőrzése lenne, nem pedig a kiirtása.

Hajrá minden gyermek-„szakembernek”! Pedagógusok, Szülők, Mindenki! Néha nézzünk rá, mit rajzol az a kis 3-4-5-6 éves ott körülöttünk, és álljunk meg egy percre. És higgyük el, sokkal tökéletesebb, mint mi. Benne még van szikla, mi sajnos úgy tűnik, már csak téglák vagyunk a falban…

„tégla lesz ez is, és ebből is épül a fal
tégla vagy te is, és belőled épül a fal

Rossz! Csináld újra!
Aki nem eszi meg a húst, nem kaphat pudingot! Hogy kaphatna pudingot, aki nem eszi meg a húst?
Te ott! Igen, te ott a biciklitároló mögött! Állj egyenesen!”

                                                                       (Pink Floyd: The Wall… részlet)