Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Pandémia Pánik

dr Gróf Csilla képe
Ellenőrzött szakember

Most nem akarok az „okos pszichológus” képében tetszelegni, főleg mert nem is tudnék, s meg mert a szakmatársaim sokkal ügyesebben és okosabban összefoglalták már itt az online térben keresztbe-kasul, mit lehet és mit nem ilyen vészterhes időkben tenni.

Sokan foglalkoztak eddig a tömeg pszichózis jelenségével; az asztronauták összezártságában megjelenő pszichés deformitásának kiküszöbölésével; a szorongás és pánik egyéni megküzdési módjaival; vagy hogy az összezártság milyen hatással van a családtagokra; milyen nemi különbség fogalmazódik meg a karantén ideje alatt – nőkre és férfiakra milyen hatást gyakorol a karantén, amikre milyen társadalompolitikai válaszok adhatók; hogyan reagálnak a kicsi és nagy gyerekek ebben az időszakban, mi lesz a sorsa a családon belüli erőszak áldozatainak; hogy lehet feloldani a haláltól való rettegést; mit csináljunk, ha elveszítjük az állásunkat, és fizetésünket vagy ha bedől a vállalkozásunk; hogy próbáljanak szembenézni az egészségügyi dolgozók a fertőzés okozta helyzettel, az élet és halál közötti döntési helyzetükkel; hogyan kell támogatni az időseket a krízisben; hogyan lehet home office-ban egyszerre szülőnek és gyerekfelügyelőnek is lenni; stb.

Egyszerűen arról szeretnék írni, hogy én hogy éltem meg az elmúlt majdnem két hetet, amióta bevezették a vészhelyzetet az országban. Nem sikerült sok esetben megfogadnom szakmatársaim jó ajánlásait, sőt majdnem hogy sikerült minden jó ötletüket rosszul csinálnom.

Lassan két hete minden napom a koronavírus járvány körül forog. Így kelek és így fekszek. Napközben se tudok sok ideig ettől a problémától távol maradni, csak ideig-óráig. Sok minden kavarog a fejemben, például az, hogy már csak poros nyomait vélem felfedezni az emlékeim között a nagyszüleim által végig élt krízis időszakoknak, melyekről kicsiny gyerekként hallottam tőlük: , spanyol nátha járvány, gazdasági világ válság, világháborúk, veszteségek a fronton, pengő inflációja-forint bevezetés, zsidó üldözés, orosz katonák önkielégítése magyar lányokon, asszonyokon, beszolgáltatás, kommunizmus, kulákok üldözése, járványos gyermekbénulás, abortusz tilalom, nők munkába „kényszerülése”, kulcsos gyerekek, besúgók világa, rendszerváltás, hogy csak pár óriási traumatizáló tényezőt említsek. Most viszont lázasan kutatok minden nap ezek között az emlékek és történelem tanulmányaim foszlányai között, hogy mit lehet hasznosítani ezen emberek, ezen korosztály tudásából, ahol – őszintén gondolom – legalább annyira felkészületlenül érte őket a legtöbb krízis, mint ma minket egy denevérről vagy tobzoskáról emberre áttelepedő zoonózis térhódítása. Két hete olyan érzésem van, mintha háborúba csöppentem volna. Olyan emberek keresnek meg, akikkel rég nem beszéltem, de most mint valamiféle világvége hangulatban, futnak pár kört felém írásban vagy elektronikus üzenetekben, hogy „hogy vagyok?”, „mit gondolok, mi lesz a kimenetele ennek az egésznek, mert ők is nagyon aggódnak az idős szüleikért, s szerintük ha embert kell menteni, egy fiatalabb áldozatért könnyebben harcolnak majd a kimerült egészségügyi dolgozók, mint egy idős szülőért”. Ez maga a rettegés foka. Sajnos nem tudok választ adni barátaimnak efféle kérdésekre, de én magam sem tudok megnyugvást szerezni. Amerre nézek, feszült, szorongó ismerősök, rokonok. Régen volt dolgom a szorongás efféle mértékével, de sikerült hosszú önművelés útján leszámolnom vele. Most ismét itt van ez az ismerős érzés, ami hol fellángol bennem, vagy „boldog” bagatellizációm okán pedig lecsökken. Eszembe jut apám sok egyszerű, axiomatikus szállóigéje közül ez: „aki időt nyer, életet nyer”; apám által tolmácsolt, frontot megjárt nagyapám mondása: „kisfiam, mindent meg lehet szokni”. Valóban mindent meg lehet szokni, el lehet viselni? És igen …. valószínűleg az ember csak szépen, lassan belecsúszik a „mindent el lehet viselni” helyzetébe, ahonnan már nem olyan könnyű a visszaút, de a jelenlegi helyzet nem is enged teret visszafelé tekintgetésre, mert könyörtelenül sodor előre, kikényszerítve teljesen új megoldásokat az élet több területén anélkül, hogy lett volna időnk kikísérletezni, s a legjobb megoldást választani ….. ami egyébként még az is lehet, hogy volt lehetőségünk, de ki gondolt egy világméretű krízisre a boldog békeidőkben.

Lélekben körbenézek az ismerőseim között, s azt látom, mindenki szorong, akikről tudok valamit jelenleg. Az merül fel bennem, hogy kérjek így tanácsot? Egyáltalán van-e jogom elmondani nekik, hogy de hát én is félek …., s rájövök, hogy van. S hogy mertem ezt kimondani előttük, jobban összehoz bennünket a bajban.

Az sokat segít a mindennapjaimban, hogy beszélgető köröket szerveztem önkéntelenül is barátaimmal Viberen, Messengeren, WhatsAppon. Kisebb létszámú online csoportokba szerveződtünk, s próbálunk mindenféléről beszélgetni. Persze nem mindenki meri nyíltan elmondani, hogy ő fél. Csak abból lehet érezni, hogy feszülten reagálnak, hevesen válaszolnak, vagy aggódnak magukért, rokonaikért, munkahelyükért. Az egyik beszélgető körben, az egyik családon belüli erőszakot átélt édesanya – nem mellesleg nővér – mosolyogva bíztatott, amikor beszámoltam a szorongásomról, hogy: „Én már éltem annyit lét- és érzelmi bizonytalanságban, hogy igazából ez járvány helyzet nem tud számomra újat mutatni. Csak ugyanazt a túlélési technikámat alkalmazom, mint eddig. Egyszerűen csak a mai napra koncentrálok.”

S valóban, bármimet, bárkimet elveszthetem? Sose volt ez eddig opció az életemben. Talán sose volt még ennyire fontos kérdés számomra, hogy túléljek? Bakancslistán gondolkozom, de nem utazások, csecsebecsék vásárlása szerepelnek rajta, hanem olyan dolgok, amelyekkel számot kell vetnem magam és mások felé. Bizonygatom magamban, hogy a meglévő alapbetegségeim nem lehetnek akkora preferenciák a vírus számára, hogy pont engem ragadjon el a túlvilágra. Olvasgatom a rengeteg orvos szakmai információt a neten pro és kontra, kit szeret a vírus szőröstül-bőröstül megenni, s rendre rájövök, hogy nehéz reményteli kapaszkodót találnom kívül a világban. Talán pont ez a lényeg? Ahhoz, hogy megtaláljam az utat magamhoz, úgy kell élnem, mintha holnap akár meghalhatnék? Erről Steve Jobs jut eszembe, aki pont erről beszélt egy egyetemi diplomaosztó ünnepségen.  (https://www.youtube.com/watch?v=f2bsfjNcoDw)

A külvilág zűrzavarában a belvilág nyugalma tud adni kapaszkodót. De hisz az én személyem legnagyobb támogatója saját magam.

Ezen a ponton jutott eszembe Victor Frankl. Aki hallott már róla, az tudja, hogy nem kevesebb dolgot tett, mint túlélte a túlélhetetlent. A Wikipédia így ír róla:

„1942 őszén feleségével és szüleivel együtt a theresienstadti koncentrációs táborba deportálták. Itt halt meg apja 1943-ban. Dr. Leo Baeck és Regina Jonas segédletével Frankl általános orvosként dolgozott a táborban, később pedig tanácsadóként az újonnan érkezettek, valamint az öngyilkossági tendenciákat mutatók körében. 1944-ben Auschwitzba deportálták, ahol meghalt édesanyja, majd később továbbszállították Türkheimbe. Időközben gyermekükkel várandós feleségét a Bergen-Belsenben lévő koncentrációs táborba vitték, ahol később neje meghalt.

Frankl 1945. április 27-én szabadult ki. Közvetlen rokonai közül csak nővére menekült meg, aki Ausztráliába emigrált. Sokkolták Franklt az átélt események, közvetlen hozzátartozóinak, áldott állapotban levő feleségének halála, tartós időn keresztül mély depresszióba süllyedt, ebből a helyzetből alig tudott felállni.

Végül maga és mások szenvedései révén jutott arra a következtetésre, hogy a legabszurdabb, legfájdalmasabb és legembertelenebb helyzetben is van az életnek egy lehetséges értelme, amitől a szenvedés is értelmet nyer. Ez a következtetés szolgált Frankl logoterápiájának alapjául.”

A szenvedés teljesítményt és növekedést jelent. A szenvedés tulajdonképpeni teljesítménye nem más, mint érési folyamat. Az érést azonban az alapozza meg, hogy az ember belső szabadságra jut minden külső függőség ellenére. Gondoljunk olyan extrém helyzetre, mint a hadifogság vagy a koncentrációs tábor: ebben a helyzetben az ember rendkívüli módon függ azoktól a feltételektől, amelyeket rákényszerítenek. De kitűnik, hogy ezek a feltételek és körülmények csak tevékenységét és élményeit határozzák meg, őt magát azonban meghagyják szabadnak, amint arról van szó, ahogyan ő viszonyul ehhez a külső körülmények által rendkívüli mértékben meghatározott szituációhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy az ember szabad minden feltételtől és körülménytől, és szabad sorsa belső uralására, az igaz, őszinte szenvedésre. Ez a szabadság nem ismer feltételeket, ez a szabadság minden körülmények között és az utolsó leheletig érvényesül.” (V.Frankl: A szenvedő ember)

Ez az a belső szabadság, ami most a koronavírus kapcsán az eszembe jutott végül …. s nyertem általa egy lélegzetvételnyi időre belső nyugalmat.

 

Irodalom:

  1. A járvány máshogy hat a nőkre, mint a férfiakra. De miért?;    https://divany hu/vilagom/2020/03/23/koronavirus-nok-szempontjai/
  2. Lesz-e bébibumm a karantén után?; https://divany hu/szuloseg/2020/03/20/karanten-bebibumm/
  3. Digitális oktatás és home office; https://www.vg hu/velemeny/hatter/digitalis-oktatas-es-home-office-2-2133651/
  4. Steves Jobs beszéde a Stanford egyetem diplomaosztóján (2005); https://www.youtube com/watch?v=f2bsfjNcoDw
  5. Victor Frankl; https://hu.wikipedia org/wiki/Viktor_Frankl
  6. V. Frankl: Mondj igent az életre!; https://europakiado hu/konyv/megis-mondj-igent-az-eletre-logoterapia-diohejban/
  7. V. Frankl: A szenvedő ember; https://www.libri hu/konyv/viktor_e_frankl.a-szenvedo-ember.html
  8. Asztronauták adnak tanácsot, hogyan lehet kibírni a bezártságot; https://www.szeretlekmagyarorszag hu/asztronautak-adnak-tanacsot-hogyan-lehet-kibirni-a-bezartsagot/
  9. Ne használd bosszúra a vészhelyzetet!; https://wmn hu/ugy/52437-ne-hasznald-bosszura-a-veszhelyzetet---elvalt-szulok-es-kapcsolattartas-a-jarvanyidoszakban
  10. Karanténban gyerekekkel! Hét egyszerű szabály, ami megelőzi a konfliktusokat.; https://femina hu/gyerek/gyerekkel-karantenban/
  11. Hogyan ne őrülj meg otthon a karanténban?; https://azonnali hu/cikk/20200318_ime-a-pszichologusok-gyakorlati-jo-tanacsai-arra-hogyan-eljuk-egyutt-a-koronavirus-miatti-feszultsegekkel
  12. Miért fontos, hogy féljünk a haláltól?; https://marieclaire hu/lelek/2019/11/01/miert-fontos-hogy-feljunk-a-halaltol/
  13. Van-e okunk félni a haláltól?; https://qubit hu/2019/06/02/van-e-okunk-felni-a-halaltol
  14. Halálfélelem ellen; http://medicalonline hu/gyogyitas/cikk/halalfelelem_ellen