Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Összezárva

Csukás Csaba képe
Ellenőrzött szakember

A #maradjotthon mozgalom a jelen helyzetben teljes mértékben helyénvaló, azonban előhoz nagyon hamar néhány olyan új problémát, amivel eddig nem vagy csak korlátozottan kellett szembenéznünk.

Össze leszünk zárva egymással. Akik eddig az életünk legfontosabb szereplői voltak, most az állandó, vagy akár az egyetlen szereplői lesznek. És ez túl sok lesz. Mindenkinek.

Nem véletlen, hogy a börtön a büntetés a bűnt elkövetők számára. Nem csak önmagunk védelmében tartjuk őket távol, hanem azért is vonjuk meg tőlük a világ ingereit, mert ez az egyik legalapvetőbb, nem homeosztatikus szükségletünk. Azok ki nem elégülése pedig mindig szenvedéssel jár.

Hát ezt kapja most mindenki, aki otthon marad, ahogy az most az okos döntés. Természetesen nem ennyire szélsőséges a helyzet, de sajnos hasonló. Mivel nem tudjuk megélni a változatos társas szükségleteinket, egyre nőni fog bennünk a feszültség. Hiába szeretjük a családunkat, mellettük mindig csak egy vagy két szerepünket tudjuk betölteni: társ és ha van gyerek, akkor szülő. De mi lesz a többivel? Mint például a barát, a hivatását gyakorló, a sportoló, a táncos, a DJ vagy bármi egyéb.

A válasz egyszerű: semmi. Háttérbe szorulnak. Lehet, hogy valamennyire elő tudnak jönni olykor, de semmiképp sem olyan könnyedén, lazán, ahogy azt megszoktuk. Ez frusztrációt okoz, ami agressziót szül, annak pedig kell egy csatorna, ahol le tudjuk vezetni. Sajnos, erre a legkézenfekvőbb a környezetünkben lévő emberek, mivel más nem is nagyon van.

Könnyű belátni, hogy mivel a családban mindenki ugyanezzel küzd, az egész egy puskaporos hordó. Ezért úgy gondolom, érdemes elgondolkodni, hogyan tudunk tenni az ellen, hogy valamennyire enyhíteni tudjuk ezt a feszültséget.

A legfontosabb, hogy beszéljünk róla. A család minden tagja pontosan ugyanazt érzi, így valószínűleg nagyon nem lesz nehéz. Ha mégsem megy, akkor hívjunk fel barátot, családtagot, vagy forduljunk segítőhöz, akivel tudunk az érzéseinkről beszélni.

A második, hogy próbáljuk meg asszertívan megfogalmazni, mivel segíthet nekünk a környezetünk. És ezután hallgassuk meg, mi mivel segíthetünk a többieknek. Nem biztos, hogy mindent lehet teljesíteni, főleg nem úgy, ahogy igazán jó lenne, de attól még próbálkozni lehet és kell is.

A harmadik, hogy mindenkinek segítsünk megteremteni a szükséges egyedül töltött időt. Mivel legtöbben nem 600 négyzetméteren élnek 4-en, ezért a távolság probléma lehet, de attól még némi mozgásterünk van. El lehet menni például sétálni olyankor és olyan helyre, ahol el tudjuk kerülni az embereket. Egy rövid kirándulás vagy csak ücsörgés a szabadban csodákra képes.

Vagy megpróbálhatjuk némileg elcsúsztatni a napjainkat. Egy párkapcsolatban, ami máskor gond, most áldás lehet. Éljünk más ritmusban. Az egyik fél feküdjön és keljen korán, a másik inkább későn. Természetesen amennyire ezt a munka engedi. Legtöbbször a bejárással most nincs gond, szóval simán megoldható, hogy valaki 21:00-kor fekszik és 5-kor kel, a másik fél 8:30-kor kel, és 00:30-kor fekszik. Ez a pár óra egyedüllét is áldásos tud lenni.

Bármilyen okos és kreatív megoldást talál is a család, a legfontosabb, hogy beszélgessenek a feszültségről, ha erre van igény, de legyen szabad csak csendben elvonulni is. A csend amúgy is fontos. Unalmasnak tűnhet, de minden nap érdemes néhány órára teljes némaságot elrendelni otthon, amikor senki nem beszél, nem zajong, csak olvas, a telefonját nyomkodja, vagy szundít egyet.

Nehéz időszak elé néz mindenki, ami ráadásul azt sem tudjuk, meddig tart, és hogy utána mivel kell szembe néznünk. Legyünk kreatívak, és az ötleteket osszuk meg egymással. Nem biztos, hogy működik mindenkinél egy-egy praktika, de előbb-utóbb csak lesz olyan, ami beválik.

Mindenkinek kitartást és jó egészséget kívánok.