Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Önsorsrontó sémáink

Csukás Csaba képe
Ellenőrzött szakember

A séma szó több tudományban is ismert: filozófia, matematika stb. Szó szerint struktúrát, vázlatot, illetve keretet jelent. A pszichológiában ezt a fogalmat, azonban némileg eltérő, kibővített formában használjuk.

A séma egy múltbéli esemény jellemzőinek és legfontosabb elemeinek az elménkben tárolt vázlata, reprezentációja. De nem csak az esemény vázlatát tartalmazza a séma, hanem egyfajta tervet, forgatókönyvet is, amely a tárolt információk értelmezését meghatározza, illetve a problémára való megoldást irányítja. Érdemes észrevenni, hogy ebben a meghatározásban két nagyon lényeges elem is van az életünkre nézve.

Az első, hogy bár az elménkben tárolunk a világról információkat, amiket többféle módon is értelmezhetnénk, azonban a múltbéli tapasztalataink átszínezik és meg is határozzák az értelmezés módját. Ebből következik, hogy igazából fogalmunk sincs az „objektív valóságról” (már ha létezik ilyen egyáltalán), mert a múltunk, az általa formált látásmódunk és az akkori érzelmi reakcióink torzítják az átélteket, és ezzel a torzítással együtt raktározódik el az információ az agyunkban.

A második, hogy ezek a sémák bár viselkedést konkrétan nem tartalmaznak (csak sugallják, hogy mi tegyünk), gyors megoldást kínálnak a felmerülő helyzetre, amely nem biztos, hogy a legjobb megoldás, azonban mindenképp ismerős, kiszámítható eredményre vezet. Ami pedig kiszámítható, az biztonságos, tehát sokszor inkább automatikusan azt választjuk a bizonytalan, bár talán hatékonyabb vagy jobb megoldás helyett.

A sématerápia szerinti séma kiegészül még néhány jellegzetességgel, különösen azok, amelyek önsorsrontók, maladaptívak. Eszerint ezek a sémák:

  • kiterjedt mintázatok
  • saját magunkra és a másokkal való kapcsolatra vonatkoznak
  • emlékekből, érzelmekből, gondolatokból és testi érzésekből állnak
  • fiatalon alakulnak ki
  • egész életen át finomodnak
  • jelentős mértékben alkalmatlanok a mindennapi hatékony és kielégítő probléma megoldásra

Ha ezek a sémák ennyire károsak lehetnek számunkra, akkor vajon miért alakulnak ki, és főleg hogyan maradnak fent?

Azért alakulnak ki, mert a világot mindig sémák alapján strukturáljuk. Erre a gyors reakció miatt van szükség. Ha nem lennének sémáink, minden nap, amikor bemegyünk dolgozni, újra és újra értelmeznünk kellene a helyzetet: mennyire veszélyes a környezet, milyen a hierarchia, kivel hogyan lehet beszélni, hogyan lehet viselkedni. Ez teljesen alkalmatlanná tenne minket az életvitelre, és folyamatosan olyan agyi kapacitást kötne le, amely mellett szinte semmilyen feladatot nem tudnánk elvégezni. Fontos tehát, hogy a sémákra szükségünk van.

Azok a sémák is, amelyek károsak, önsorsrontóak számunkra, valamikor nagyon is adaptívak voltak. Az, ami felnőttkorban egy kóros konfliktus kerülés, és ami miatt képtelenek vagyunk az érdekeinket érvényesíteni, illetve ami miatt folyamatosan legyőzöttség érzésünk van, gyermekkorban épp kiemelhettek minket a testvérsorból. Általa mi voltunk a mintagyerek, aki mindig szót fogadott, és ezért a szüleink nagyon szerettek is. Nem beszélve arról, hogy talán mivelünk példálóztak, és vita esetén (mivel mi mindig jók vagyunk) jó eséllyel a mi szavunknak hittek. Belátható, hogy egy ilyen előnyös viselkedés, amely 10-15 éven át nemcsak hatékonyan segítette a túlélést, de ki is emelt minket a többiek közül, mélyen berögzül.

A probléma csak akkor kezdődik, amikor felnőttként már nem a szülők és tanárok szavának engedelmeskedve kellene élnünk, hanem önérvényesítő módon, a saját vágyainktól vezérelve, és a saját döntéseink, viselkedésünk által irányítva.

Azonban nem kell, sőt úgy hiszem, nem szabad belenyugodnunk ezeknek az önsorsrontó sémák létezésébe. Ha felismerjük őket, megismerjük a kialakulásuk körülményeit, tudatosítjuk magunkban, hogy miként és főleg milyen célból alakultak ki, akkor szakszerű segítséggel lehet változtatni rajtuk. Elszántsággal és „real life” gyakorlással ezek a sémák lecserélhetők olyanokra, amelyek előre mutatnak, és fejlesztenek minket.

Az önismeret éppen ezért olyan fontos. Mert ahogy haladunk előre az életben, bizonyos sémákat mindig le kell cserélnünk; például szófogadó gyerekből önálló felnőtté kell válnunk, hogy jó szülők lehessünk, majd megértő és elengedő szülőkké kell alakulnunk, hogy végül szerető (és igen, kényeztető) nagyszülővé válhassunk.

Az élet minden területére vannak sémáink.

Ön tisztában van vele, mely sémái gátolják a céljai és vágyai elérésében?

Csukás Csaba pszichológus, Budapest