Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Okostelefon nélkül - elveszetten vagy felszabadultan?

Heller Csilla képe
Ellenőrzött szakember

"Mi történik velünk, ha egy időre nélkülöznünk kell okostelefonunkat? Okozhat ez depressziót?" - kérdezték tőlem egy tévéműsor adásában.

Depressziót egészen biztosan nem, maximum némi hiányérzetet (lemaradok valamiről), egyes esetekben hamis félelemérzetet, enyhe szorongást érezhetünk. Megszoktuk az azonnaliságot: bármikor, bárhol felhívhatunk bárkit, vagy telefonunkon "pötyögve" ráírhatunk barátainkra a cseten, és ők rögtön vissza is jeleznek, éreztetve velünk, itt vannak, nem vagyunk egyedül (legalábbis a virtuális térben). Ha ez akadályoztatva van (Felejtetted már otthon a telefonod egy napra?), szeparációs szorongást, elveszettséget élhetünk meg. Tévesen azt érezhetjük, nem vagyunk biztonságban. Pedig nem fenyeget veszély. 

Az okostelefon szinte kitölti napjainkat, kiváltképp a fiatalabb, Y és Z generációk esetében. Mint egy köldökzsinór, biztosítja a folyamatos kapcsolatban levést az online térben, rengeteg információ áraszt el minket általa, és naprakészek lehetünk a legkülönbözőbb témákban is. A közösségi oldalon való aktivitással jelezhetjük életünk izgalmas voltát: becsekkolunk a moziból, a kávézóból, egy buliból vagy akár az egyetemről, iskolából. Jól sikerült, előnyös fotóinkat feltöltve izgalommal követhetjük a lájkok és kommentek számát, melyekből ha sokat kapunk, elégedettség érzéssel és megnyugvással tölthet el: szeretve, elismerve vagyok ismerőseim átal. Az online terepen így egy jól kidolgozott, megkonstruált, "ideális én"-avatart hozunk létre, aki mindig vidám, szép, és szuper izgalmas dolgokat csinál, melytől a "valós énünk", aki időnként fáradt, kócos, rossz kedvű, messze elmaradhat. A két én (idealizált és valós) közti szakadék egyre mélyülhet, így a valódi énünk offline térben való felvállalása egyre nehezebbé válhat. Mi lesz, ha kiderül, élőben nem is vagyok olyan érdekes, mint a facebookon/instagramon? Ezáltal hajlamosak vagyunk - és itt kimondottan veszélyeztetett a kamasz (Z) és a fiatal felnőtt (Y) generáció - megragadni a virtuális kommunikációnál, és lecsökkentjük az élő, szemtől-szembeni találkozások számát. Ez nem lesz jó hatással közérzetünkre hosszú távon.

Ha több napra (vagy hétre) megválunk okostelefonunktól, már nem az interneten folytatjuk eszmecseréinket, nem a közösségi oldalt böngésszük, hanem észrevesszük a körülöttünk lévő embereket, és nagyobb eséllyel keveredünk beszélgetésbe velük. Egy mosoly, egy-egy kedves szó csodákra képes pszichés jól-létünk szempontjából. Internetes utalás helyett bankba, postára megyünk, online vásárlás helyett pedig a boltba. Ezeken a helyeken mind elkerülhetetlen a társas érintkezés, a könnyed csevegés, és ezek mind jól hatnak komfortérzetünkre. Csetelés helyett találkozunk barátainkkal, és érezhetjük, mennyivel másabb a szemkontaktust tartva reagálni egymás non-verbáis jelzéseire, mint szmájlikkal helyettesíteni saját érzéseinket, vagy következtetni azokból a másikéra. Ezek az interakciók csökkentik a depresszió rizikóját, növelik a boldogságérzetet. És nem utolsó sorban a zsibbadt online lapozgatás helyett saját belső hangunkat is meghallhatjuk, és elmélyedhetünk gondolatainkban, közelebb kerülve saját magunkhoz, és problémáink megoldásához. 

Érdemes tehát időnként tudatosan eltenni, vagy otthon felejteni okostelefonunkat, és elmerülni az offline élet szépségeiben.