Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Nevelési tanácsok ADHD-s gyermekek szüleinek 1. rész

Varga Vivien Nóra képe
Ellenőrzött szakember

A figyelemhiányos/hiperaktív zavarban szenvedő gyermekek szüleinek nincs könnyű dolguk a gyermeknevelést illetően. Számos cikk olvasható az ADHD elméletéről, előfordulásáról és kezelési lehetőségeiről, melyekre ezen cikkben nem térnék ki részletesen. Sokkal inkább szeretnék a szülőknek olyan nevelési elvekről írni, melyek különösképpen fontosak és hasznosak lehetnek a midennapi nevelési helyzetekben. 

A határozott, kiszámítható, következetes, egyértelmű otthoni környezet ideális a figyelemzavarban szenvedő gyermekek számára. Vegyük sorra, hogy miket jelentenek pontosan ezek a fogalmak:

  • Határozott: a szabályok és elvárások mindig azonos következményekkel járnak. Ha megszeg a gyermek egy szabályt, mindig megbüntetik érte és mindig ugyanazon a módon teszik azt. Ha megteszi a gyermek, amit kérnek tőle, mindig megdicsérik érte.
  • Következetes: a szabályok nem változnak naponta. Ha étkezés előtt kezet kell mosnia, akkor minden étkezés előtt kezet kell mosnia, mielőtt asztalhoz ülne.
  • Egyértelműség: világosan meghatározott és világosan érthető szabályok mind a két fél számára. Így például a rendcsinálás jelentheti azt, hogy be kell pakolnia a ruháit a szekrényébe, vagy fel kell porszívóznia a szobában, és/vagy le kell törölnie a port a polcokról vagy ezek kombinációja. A rendcsinálás szabály alkalmazásakor mind a két félnek ugyanazt a cselekvést kell ezalatt értenie, tehát az idevonatkozó utasítások is röviden, tömören erre a cselekvésre vonatkozzanak.
  • Kiszámíthatóság: a szabályokat a vétség elkövetése előtt és nem utána kell meghozni.

Természetesen nem lehet minden egyes tevékenységet beszabályozni, előfordulnak előre nem látható cselekmények is, azonban a napi rutintevékenységekhez, teendőkhöz köthetőek szabályok, amelyeket érvényre kell juttatni. A szabályok megsértését büntetés követi, de nem lehet akkor büntetni, ha előzőekben nem állapodtunk meg a szabályokban. Hasonló példa erre a felnőtt világból, ha autóval a megengedett sebességkorlátot valaki átlépi. Könnyebb tartani magunkat ahhoz, ha világosan tudjuk, hogy egy adott útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 90km/h, mintha az volna a szabály, hogy „Tartsa magát az ésszerűnek és megfelelőnek tekintett maximális sebességhez!”.

 

Ideje néhány téves felfogást eloszlatni:

  • A határozottság nem azonos a durvasággal! A durvaság a szabályok rendkívül szigorú, vagy brutális, erőszakos betartatását jelenti.  Durvaság az, ha valakit egy gyorshajtási eset után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek, de határozottság az, ha az arányos büntetést minden vétség után kiszabják.
  • A gyermeknek szüksége van valamilyen fokú szervezettségre, elvárásokra, szabályozott irányításra az életében, az élethez szükséges értékrendre. Az ilyen szervezettség nem jelenti a szabadság hiányát. Az a személy, aki megtanulta az önuralmat, önkontrollt, olyan szabad energiákkal rendelkezik, amiket az élet más területein (munka, kapcsolatok, gyermeknevelés) szabadon felhasználhat. Ezzel szemben az az ember, aki nem sajátította el a társadalmi szabályokhoz, elvárásokhoz való alkalmazkodást, nem tanulta meg eléggé, hogyan uralkodjon ösztönein, vágyain, nem képes ezek kielégülését megfelelő módon késleltetni, annak a személynek jelentős mennyiségű energiáit kell az önszabályozásba fektetnie.

Az eddigiekben magatartási szabályokról esett szó és nem a gondolatok és érzések szabályozásáról. A gondolatok és érzések teljesen elkülönülnek a viselkedéstől. Fontos megtanítani a gyermeknek, hogy ő maga is képes legyen különbséget tenni érzelmek, gondolatok és viselkedés között. A szülők támogathatják gyermeküket abban, hogy képes legyen érzéseit felismerni és kifejezni őket. Például a szülő támogathatja abban gyermekét, hogy kifejezze féltékenységét az újszülött testvérével szemben, de nem szabad megengednie, hogy megüsse őt.

Végül, de nem utolsó sorban, a szabályok felállítása nem zárja ki a szülő és gyermek között kialakuló, segítő szándékú megbeszélést. Például a gyermek úgy szeretné elvégezni a feladatát, hogy ez számára a legkedvezőbb legyen. Ez teljes mértékben elfogadható és ezért támogatni kell. A dolgok átbeszélése azonban nem azt jelenti, hogy a megbeszélt szabályok végül meghiúsulnak. Az adott családban felállított szabályok attól függnek, hogy milyen korú az adott gyermek és mit részesítenek előnyben a szülők. Ahogy a gyermek nő, a szülők mozgástere egyre kisebb lesz. A későbbiekben tárgyalt példák és eljárások a fiatalabb gyermekeknek, 10-12 éves korig használnak. A serdülőkorban a szülő-gyermek kapcsolat is átrendeződik, ilyenkor más pszichológiai megközelítésre van szükség a szülő részéről.

Fontos tehát, hogy konkrétan és egyértelműen fogalmazzunk, hogy világos legyen a gyermek számára mit várunk el tőle. Bemutatok pár példát a határozatlan és „semmitmondó” szabályokra és azok tisztázási lehetőségeire:

  • „Csinálj rendet a szobádban!” Ez a felszólítás meglehetősen kétértelmű. Ha ez alatt a szülő azt érti, hogy minden tárgyat a helyére kell visszatennie a gyermeknek, a gyermek viszont úgy gondolja, hogy ez arra vonatkozik, hogy ágyazzon be, akkor a kölcsönös félreértésből származó méltatlankodás borítékolható lesz. Mindez végtelen viták kiindulópontja lehet.
  • „Viselkedj rendesen az asztalnál!” Azt is jelentheti, hogy egyen villával és ne a kezével, de azt is, hogy tegyen szalvétát az ölébe, vagy mondja azt, hogy „kérek” vagy ne könyököljön az asztalra.
  • „Légy kedvesebb a húgodhoz!” Ez azt jelentheti, hogy ne verje meg a testvérét, vagy azt, hogy ossza meg vele a saját játékait, esetleg azt, hogy ne üssön vissza, ha a húga megütötte.
  • „Légy rendesebb!” Ez sokféle dolgot jelenthet: Moss fogat alaposan! ; Kösd be a cipőfűződet!; Mosd meg az arcodat!

Ha a szülők nem határozzák meg pontosan mit várnak el a gyermektől, a gyerek nem fogja tudni mit várnak el tőle és jogosan kezdhet el vitatkozni arról, hogy mit is gondoltak a szülők egy-egy ilyen kijelentés mögé konkrétan.

A szülők második feladata a szabályok fontossági sorrendjének megállapítása. El kell dönteni, hogy mi a fontos, mi lenne helyes, mi az, ami magától értetődő. Mi az „ötcsillagos” és mi az „egycsillagos” szabály. Ettől függ, hogy a büntetés milyen mértékű lesz. Különbséget kell tenni a főbenjáró bűn és az egyszeri vétség között. Nem lehet a szabálytalan parkolást életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtani, míg a gyilkosságot figyelmeztetéssel büntetni. Az öt- és egycsillagos szabályok haszna, hogy a szülők könnyebben képesek figyelmüket a fontos feladatokra irányítani, és így a gyermek is lélegzethez jut.

További szülői feladat annak elhatározása, hogy az apa és az anya is tartja magát a meghatározott cselekvési rendhez. Ezt az elhatározást nem mindig könnyű betartani. Nem szükséges mindenben egyetérteniük a szülőknek, de az fontos, hogy azonos módon cselekedjenek.

 

Jutalmazás és büntetés

A világos szabályok felállítása után a jutalmazási és büntetési rendszert is egyeztetniük kell a szülőknek. A jutalmat és a büntetést a gyermeknek és a szülőknek is annak kell látnia, amit az valóban jelent. A jutalom egy olyan dolgot jelent, amit a gyermek szeret, például különös figyelmet, elismerést, dicséretet vagy kedvezményt. A büntetés valami olyasmi dolog, amit a gyermek nem szeret. Nem jelenthet verést vagy bizonyos kedvezmények hosszútávú megvonását! Fiatalabb gyermeknél a leghatásosabb és nem fájdalmas büntetés, ha beküldjük a szobájába mindaddig, amíg nem hagyja abba a kellemetlen viselkedést (pl. dühikörést), vagy be nem fejezi a kívánt feladatot (pl. felöltözik). Hatásosabb nyugodt és határozott hangon azt mondani, hogy „Kérlek, menj a szobádba és gyere majd reggelizni, ha felvetted a ruhádat és a fogadat is megmostad!”, mint kiabálni.

A jutalmazás és büntetés területén két további fontos szempontot érdemes betartani:

1.     Csak az azonnali jutalmazás és büntetés lehet hasznos. Minden halogatás csökkenti a hatást. Ha a gyermek megteszi, amit kívánnak tőle, azonnal meg kell dicsérni. Ha olyat tesz, amit megtiltottak neki, azonnal következnie kell a büntetésnek. Nem helyes távoli ajándékot ígérni neki ("Majd két hét múlva megkapod azt a játékot!"), sem büntetéssel fenyegetni ("Majd ha apád hazajön, akkor megkapod tőle a magadét!").

2.     Az „egyszer mondom” szabályt be kell tartani. A szülőknek meg kell tanulniuk, hogy csak egyszer mondják: „csináld” vagy „ne csináld” a jutalmazás és büntetés előtt. Ha nem tartják magukat ehhez a szabályhoz, és az első, második, tizedik figyelmeztetés után cselekszenek, akkor a gyermek megtanulja, hogy tízszer is megsértheti a rendet, mielőtt aggódnia kellene a következményekért. Eközben a szülő általában egyre dühösebb lesz, kezdi elveszíteni a türelmét (és a végén valószínű valami olyasmit tesz, amit utólag megbán).  Sok esetben a gyerekek vágynak arra, hogy a szülő végre foglaljon állást és meglepő módon sokszor megkönnyebbülnek, amikor a szülő cselekszik. Az „egyszer mondom” szabály alkalmazásával a sok súrlódás elkerülhetővé válik.

A jutalmazás és büntetés alkalmazásának elveit operáns kondicionálásnak, más néven jutalmazó tanulásnak is nevezik. Lényege, hogy a cselekedetet annak következményei befolyásolják. Ez úgy értelmezhető, hogy a gyermek cselekedetét pozitív vagy negatív irányba befolyásolja az, hogy mi történik majd a cselekedete után, és egyben valószínűsíti, hogy adott módon viselkedik-e a jövőben vagy sem. Vagyis, ahogy a szülő reagál a gyermek cselekedetére vagy szavaira, az csökkenti vagy fokozza annak valószínűségét, hogy a gyermek újból hasonló módon fog viselkedni. A megerősítés jelentése azonos a jutalmazással. Mi jelent megerősítést a gyermek számára? Ez függ a gyermek állapotától is.  Egy adott gyermek számára sokféle megerősítő magatartás létezhet, de a szülők bizonyos tevékenysége és magatartása csaknem minden gyermek számára ilyen megerősítő jellegű. A legfontosabb a szülői figyelem és érzelem. A szülői figyelem valószínűleg a legfontosabb megerősítő tevékenységek egyike a gyermek mindennapi életében. Azért is fontos, mert már önmagában megerősítő értékű, függetlenül attól, hogy mi váltja ki. Ezért bizonyos fajta büntetések sokkal inkább jutalmaznak; az igazi büntetés az, ha a szülő megfosztja figyelmétől a gyermeket. Ha a gyermek legutóbbi csínytevésével kapcsolatban hangot adunk a rosszallásunknak, mégiscsak figyelünk rá. Így paradox módon valószínűbbé válik, hogy a gyermek korábbi  csínytevését megismétli, mivel ezáltal sikerült kivívnia a szülő figyelmét (amit tehát önmagában is megerősítő értékű).

Mi legyen a súlyosabb büntetéssel? Amit a laikusok büntetésnek, a pszichológusok negatív hatású megerősítésnek neveznek. A negatív megerősítés általában csökkenti a korábbi cselekmény előfordulásának valószínűségét. Ugyanakkor, ha bizonyos büntetés ráirányítja a figyelmet és ez által megerősíti a rossz magatartást, másrészt a súlyosabb büntetés még rosszabb hatásokat idéz elő (neurotikus tünetek), felmerül a kérdés, hogy vajon a büntetés bármilyen formájától várható-e ésszerű hatás? A figyelemzavarban szenvedő gyerekek gyakorta nem reagálnak különösebben a büntetésekre, és így nem várható, hogy a büntetésnek tartós hatása legyen.

Másrészről a pozitív megerősítő sem mindig állandó hatású, de a hatás bizonyos változtatásokkal meglehetősen hosszú ideig tarthat. Jó hatása abban mutatkozik, hogy ha egyszer a gyermek már megindul a helyes úton, megvan a lehetősége annak, hogy a családon kívüli személyektől is kap pozitív megerősítést. Az a gyermek, akit meg lehetett tanítani ésszerű udvariassága, némi engedelmességre, akinek csökkent az agresszivitása és megerősítést kap mások figyelmétől, képes lesz pozitív kapcsolatokat kialakítani.

A pozitív megerősítő hosszan tartó hatásának kialakítására van egy módszer. Ennek lényege, hogy kezdetben a gyermeket minden egyes alkalommal meg kell erősíteni, amikor a kívánt módon viselkedik. Egy idő után megváltoztatjuk a játékszabályt, és fokozatosan kevesebbszer dicsérjük meg ugyanazért a kedvező magatartásért. Például minden második, harmadik, ötödik, tízedik alkalommal. Ezzel a módszerrel szokássá válik az adott magatartás, amit valószínűleg a gyermek megtart állandó dicséret nélkül is.

Talán felmerül a kérdés a büntetések kapcsán, hogy hol húzódik a határ a figyelmen kívül hagyás és az egy bizonyos időre a szobába küldés között. Ha a figyelemfelkeltő viselkedés ártalmatlan (bohóckodás, idétlenkedés), könnyen elnézhető, de ha veszélyes vagy káros, akkor már a szobába küldés módszere alkalmazandó. A szobafogság alkalmazásakor a gyermeket tájékoztatni kell, hogy milyenek azok a viselkedésmódok, melyeknél ez a fajta büntetés kerül alkalmazásra. Ezek után, ha tényleg illetlen a viselkedése, a viselkedést követően azonnal, határozott, de nyugodt hangon fel kell szólítani a gyermeket, hogy menjen be a szobájába, és akkor jöjjön ki újra, ha ismét tud uralkodni magán. Fontos, hogy ez az idő ne tartson túl sokáig (általában 5-10 percig, de ez függ az életkortól is). Amikor a gyermek megnyugodott és magától kijön, vagy letelt a büntetés ideje (és megbizonyosodtunk, hogy megnyugodott), akkor, és csak is akkor, le kell ülni és meg kell beszélni vele, hogy mi az, ami háborgatja. Ezzel a módszerrel megkapja a gyermek a kellő figyelmet önkontrollja kialakításáért, miközben nem azért figyelnek rá, mert nem tud uralkodni magán. Egy idő után megfelelő tapasztalatra tesz szert ezzel az eljárással, megszokja, hogy bemenjen a szobájába, ha ingerült és kijöjjön, amikor megnyugodott.

A megerősítő terápia másik formája sokkal előírásszerűbb. Ez a módszer hatéves kor felett hatásos. Ennek keretében a szülő és a gyermek megbeszélik, hogy melyek azok a feladatok, amiket a gyermeknek a szülő szerint el kell végeznie (kb.5-10 feladat rangsorolva). Ezek lehetnek mindennapos vagy hetenkénti feladatok, de mindig pozitív formában legyen megfogalmazva (pl. hazahozza az iskolából a tankönyveket). Ilyen például, hogy naponta rendbe kell tenni az ágyat, be kell a ruhákat akasztani a szekrénybe vagy ki kell vinni a szemetet. Heti feljegyzést kell vezetni. Ez a tábla kifüggesztve lehet a konyhában, nappaliban, ahol mindenki számára szem előtt vannak a feladatok és a jutalmak is. A szülő és a gyermek megállapodnak, hogy az elvégzett feladatokért milyen jelképes jutalmat kapjon a gyermek (pl. zsetonok, csillagok). A jutalmat minden teljesítés után azonnal meg kell kapnia a gyermeknek. A gyermek összegyűjti a zsetonokat a kívánt magatartás jutalmaként, melyeket később (pl. a hétvégén) beválthat számára kívánatos programokra (pl. mozizás, családi társasozás, barát áthívása hétvégén), kedvezményekre (pl. egy óra extra játék a gépen). Célszerű az átváltás mértékét előre meghatározni és rangsorolni egy listában a kívánt és elérendő nagyobb jutalmakat. Ha a gyermek nem teljesíti a feladatot, akkor ez pontlevonással járhat.

A cikk második részében szó lesz pár további hasznos módszerről és irányelvről, mely az ADHD-s gyermek önszabályozási folyamatainak fejlődését segítik elő. 

Jelen cikk Paul H. Wender: A hiperaktív gyermek, serdülő és felnőtt (Medicina Kiadó) könyve nyomán született.