Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Nem tudom, hogy mit akarok, de ami van azt nem akarom

Dr. Gerber Erika képe
Ellenőrzött szakember

Ez a fajta „nemtudás” gyakran egyfajta fedősztoriként működik egy mélyreható szorongással szemben. Attól félünk, hogy akikhez ragaszkodunk az eddigi állapotunkban fogadnak el minket és a változtatásra való törekvést elítélnék. E mellett, a változtatás általában nem csak a mi életünket érinti, hanem a hozzánk érzelmileg közel álló személyek sorsát is befolyásolja.

 „Megtehetem-e, hogy külföldön folytatom a pályámat, ha ezzel egyidőben idős szüleim magukra maradnak? Vagy, vállalhatok-e fél napos állást, ha anyagilag rosszul állunk? Megengedhetem-e magamnak, hogy a párom nélkül menjek el nyaralni a barátaimmal?”                           

Vajon a másokkal szembeni felelősség a fontosabb, vagy az önmagunkhoz való hűség? Önmagunk kiteljesítését, vagy a másoknak való megfelelést válasszuk? Önző vagyok-e, ha a magam érdekeim mellett döntök? Márpedig, ha mások önzőnek látnak, akkor nem fognak szeretni, elveszítem a kapcsolataimat, kirekesztenek.

Úgy érezzük, nem vagyunk szabadok a döntésben. Lelkileg gyengék vagyunk.  Akkor fogalmazzuk meg a lélek gyengeségét, amikor egyszerre világossá válik, hogy valami nagyon mást szeretnénk, mint ami van (más partnert, más munkát, más életet), de nem érzünk erőt a változtatáshoz. Mi megy végbe bennünk ilyenkor? Elindul a halogatás tovább fékező folyamata, közben külső körülményekben és másokban kezdjük keresni az okokat (rossz gének, szülők, főnök, munkahely, házas társak), könnyen menekülünk pótcselekvésekbe, esetleg „gyártunk” egy magyarázatot annak indoklására, miért is lehetetlen most változtatnunk.

A filozófia ilyen esetekben a „lélek szolgaságáról” beszél. Ennek oka a téves hiedelmekben rejlik. „Úgyis minden megvan írva előre! A munka megbetegít! Az élet értelmetlen, majd a túlvilágon minden más lesz.”  Pszichológiai értelemben a lélek „gyengesége” mögött hibás, negatív vagy félelemkeltő gondolatok állnak. Ennek egyik típusos megnyilvánulása az új helyzetektől való félelem. „Kinek szólok, ha bajba kerülök, nem ismer ott senki. Ennyi idős korban a pszichoterápia már nem segíthet! Két gyerekkel már nem tudok párt találni magamnak”. Úgy tartjuk, hogy a lélek nem ura önmagának, mert függ a testi állapottól, mások megítélésétől, külső körülményektől. Ki vagyunk tehát  szolgáltatva olyan érzéseknek, amelyeket nem értünk és nem uralunk.  A kiszolgáltatottság egyik útja a függőségektől való megszabadulás.

A lélek ereje

A lélek erejét a szabadsághoz a cselekvőképességhez és az örömteli tevékenységekhez köthetjük. Mi valójában az öröm? Az a folyamat, amely egy alacsonyabb energiaszintű állapotból, egy magasabb energia szintű állapotba juttat. Az ellenkező előjelű változás a szomorúság érzését eredményezi. Öröm és szomorúság tehát átmenetek az egyik energiaszintről a másikba. Ha örömöt élünk át, növekszik a cselekvőképességünk, nagyobb távlatokban tudunk gondolkozni, erősnek és szabadnak érezzük magunkat. Akkor válunk igazán szabaddá, ha megértjük, honnan származnak a gondolataink. És ha megismerjük a lelkünk mélyén lakozó érzéseket és vágyakat. Nem megszabadulni kell az érzelmektől, hanem  elkülöníteni a jó, örömteli aktív érzelmeket a félelemből és nemtudásból fakadó szenvedélyektől, amelyek szolgává tesznek. Akkor vagyunk lelkileg erősek, ha nem a félelem mozgatja cselekedeteinket, és nem vagyunk kishitűek.

Vigyázat, nehogy túlzásokba essünk! Ha külső elvárások mentén visszük végbe a változtatásokat, akkor könnyen görcsössé válunk, esetleg túlságosan félünk a régi állapotba való visszacsúszástól, mereven  ragaszkodunk az újonnan kigondolt életformához. Ha ezt érezzük, akkor még mindig a félelem vezérel. Meg kell találnunk azt a kiegyensúlyozott állapotot, amelyben a változás örömtelivé válik és nem új félelmek forrása lesz.

A két fő kérdés amelyet minduntalan fel kell tegyük magunknak: valóban ezt akarom, és valóban én akarom a változást? Képekben gondolkodjunk a jövőről, és figyeljük meg, milyen érzések kísérik a felidézett képeket! A cél nélküli álmodozás nem az élet megrontója! Ellenkezőleg, a jó irányú változások mozgatórugója