Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Nem fáj eléggé

Fekete Flóra képe
Ellenőrzött szakember

“Tudod, nagyon nehezen lépek ki ebből a helyzetből. Igazából nem is tudom, mire lenne szükségem. Mindenem megvan, nincs sok gondom az életben. De tudom, érzem, valami nem jó. Szorongok, feszült vagyok, vagy ürességet, motivációhiányt élek meg. De ahhoz, hogy kilépjek, ez nem fáj eléggé.”

Sokszor egy trauma, egy mellbevágó élmény, szétesés szükséges ahhoz, hogy kimozduljunk lehúzó, fásult állapotunkból. Amikor annyira fájdalmas történésben van részünk, amelyet lehetetlen nem észrevenni, esélyt kapunk felülvizsgálni, újradefiniálni önmagunkat. Lehetőséget kapunk a szembenézésre.

Trauma, külső behatás hiányában hogyan lesz lehetőségünk minderre?
Mi kell ahhoz, hogy ki tudjunk lépni “nem elég fájdalmas” helyzetünkből?

A valóság az, hogy önmagunk védelme érdekében a fájó szembesülések lehetőségeit addig koptatjuk, addig torzítjuk, amíg elvesszük annak élét. Aminek nincs éle, úgy hisszük, kevésbé sért bennünket. Holott ez is üt, csupán a belső vérzéshez hasonlóan a felszín alatt dolgozik.

Ártó kapcsolatainkat addig értelmezzük, magyarázzuk, míg elhitetjük magunkkal, jót tesz, ha fenntartjuk. Testi tüneteinkkel vizsgálatról vizsgálatra rohanunk, valamelyest megnyugszunk, ha genetikai vagy bármi egyéb jól hangzó magyarázatot kapunk, egy adag gyógyszer mellett, ami segít tompítani. Így már nem is kell foglalkozni vele.

Amikor nem magyarázok, nem védekezek, nem menekülök, hanem nyitott szívvel kapcsolatot teremtek a bennem lévő feszültséggel, lehetőséget adok magamnak a szembenézésre. Vállalva a kockázatot, a változást, képviselem magam a kapcsolataimban, őszinte vagyok befelé és kifelé egyaránt.

Ha beengedem a fájdalmat, ha engedem magam szétesni, változást indukálok, újjá kell építenem magam. Ha tompítom a fájdalmat, állandó, lassú, belülről maró állapotot tartok fenn.