Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Mit tehetünk a teljesítménykényszeres gyerekekkel?

Heim Judit képe
Ellenőrzött szakember

Iskolapszichológusként kapok olyan megkereséseket szülőktől, pedagógusoktól, hogy a gyerekük/diákjuk hasfájással indul iskolába, gyakran fáj a feje, hányingere van, a korábbiakhoz képest többször lesz beteg. Ilyenkor minden esetben körüljárjuk a problémát, megnézzük, hogy mikor kezdődött, mi történt akkoriban a gyerekkel az iskolában, otthon. Fontos tehát a tünetek mögé nézni, mert szorongást, feszültséget jelezhetnek, és elképzelhető, hogy ezek az érzések az iskolai teljesítménnyel hozhatóak kapcsolatba.

A probléma különböző korú diákoknál fordul elő, egészen kicsiktől kezdve érettségizőkig. Egyik gócpontja az alsós, felsős váltás, azaz az ötödik osztály, amikor a „tyúkanyó” tanítónénik kezei közül kikerülve sokszor egészen más követelményekkel találják szembe magukat a gyerekek. Persze a felvételik környékén is előjöhet a probléma, négy-, hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba készülve, amikor szintén nagyon hangsúlyosak a jó jegyek, a tanulás. Mondhatja a szülő, hogy ez egy kemény világ, ahol a teljesítmény dominál, és a későbbiekben is akkor fog érvényesülni a gyerek, ha jól teljesít. Az viszont nem mindegy, hogy milyen áron. Azt feltételezem, hogy egy szülő sem szeretne szorongó, tünetelő gyerekeket nevelni. Nem minden esetben helytálló tehát a mondás, hogy teher alatt nő a pálma. Sok gyerek egyszerűen nem bírja el a „terhet”.
Egy nagyon fontos dolog, ami gyakran szóba kerül szülőkkel beszélgetve: a gyerekek fejében sok esetben az van, hogy „engem csak akkor szeretnek, ha jól teljesítek; ha nem hozok haza ötösöket, nem szeretnek a szüleim”. De hogyan alakul ez ki? Több oka lehet:
• Amikor csak a jó teljesítményt díjazzuk egy gyereknél, erre fókuszáltak a beszélgetéseink.
• Amikor büntetjük, ha rossz jegyet hoz.
• Amikor az iskolával kapcsolatos kérdéseink is szinte csak a teljesítményre irányulnak (Mi volt ma a suliban? Írtatok témazárót? Hogy sikerült? Ötöst kaptál? És a többiek?)
• Amikor a teljesítést ösztönző jutalmazási/büntetési rendszert vezetünk be.
• Amikor önmagunk korábbi jó iskolai teljesítményéhez hasonlítjuk az övét.
A fentiek szinte mind szorongáskeltőek lehetnek egy gyerek számára.
Mit tegyünk ezek helyett?
• Díjazzuk a próbálkozását, a kreativitását. Kutatások kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiket arra bátorítanak, hogy próbálkozzanak egy feladat megoldásával, és nem szidnak le, akkor sem, ha az nem sikerül, sokkal bátrabban, szívesebben fognak legközelebb is új dologba fogni, így fognak a feladatokhoz állni.
• Biztosítsuk arról, hogy a szeretetünk nem feltételekhez kötött. Akkor is szeretni fogjuk, ha nem ötös lesz a témazárója vagy esetleg nem sikerül a felvételije.
• A büntetés ritkán hozza meg a várt eredményt. Ennél sokkal célravezetőbb, ha dicsérjük a gyereket, ha jól csinál valamit, és nem azt emeljük ki, amikor épp rosszul.
• Tegyünk fel minél változatosabb kérdéseket a nap végén az iskoláról. Pl. „Mi volt a legjobb dolog, ami történt ma veled? Mi volt a legrosszabb? Mi az, amiről ma tanultál, és még többet szeretnél hallani róla? Lehetne-e a holnapi napod jobb, mint a mai? Ha igen, hogyan? Tudok-e ebben segíteni? Mi esett ma jól azok közül, amit a tanító néni mondott?”
• A tárgyi jutalmak (pl. pénz, vagy valamilyen játék) hosszútávon azt eredményezik, hogy a gyereknek csak akkor lesz kedve tanulni, ha azt valamivel jutalmazzák. Magát a tanulást próbáljuk megkedveltetni vele, hogy kíváncsian forduljon az iskola, a tanulnivaló felé, az ne egy „muszáj” dolog legyen neki.
• Előfordul, hogy a szülő a saját be nem teljesült vágyait próbálja a gyerekben megvalósítani. Pl. mindig is szeretett volna sportoló lenni, ezért a gyerekét efelé tereli. Fontos, hogy ezt a szülő tudatosítsa magában, próbálja minél jobban megismerni a gyerekét, és figyeljen arra, hogy a gyerek mit szeretne, mik a saját vágyai. Egy ilyen szituáció is komoly szorongást okozhat, főleg, ha a gyerek látja azt, hogy mennyire szeretné a szülő, hogy (a példánál maradva) sportoljon, és nem vállalható az, hogy megmondja, hogy ő ezt esetleg nem szeretné.
A bevezetőben említett tünetekre figyelni kell, mert mind annak a jelei, hogy a gyerek üzenni szeretne valamit, amit nem tud elmondani. Komolyan kell őket venni, mert belső feszültségre utalnak. Ezek azonban nagyon gyakran odafigyeléssel, sok beszélgetéssel orvosolhatók.