Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Mit is kezdjek az életemmel? - A kapunyitási krízisről 1.

Bogdán Brigitta képe
Ellenőrzött szakember

Napjainkban igen divatos fogalom a kapunyitási krízis (quarterlife crisis), más néven kapunyitási pánik, mely leginkább a húszas – kora harmincas éveikben járó fiatalokat érinti – a felsőoktatási éveiket hamarosan befejezőket, illetve diplomáikat frissen kézhez kapott fiatalokat. (Ez egyben az Y-generáció klasszikus problémája, melynek tagjai 1980 és 1995 között születtek.)

A kapunyitási krízis a fiatal felnőttkor és a felnőttkor közötti időszak, és a gondot az jelenti, hogy ehhez az időszakhoz a fiataloknak nincs térkép a kezükben, hiszen annyira megváltozott minden azóta, mióta az előző generáció fiatal volt. Ezért félnek a jövőtől, félnek döntéseket hozni, melyek – most úgy tűnnek -, hogy visszafordíthatatlan következményekkel járnak. És gyakran azt sem tudják, hogy mi is a céljuk, mi az életük értelme.

Ahogy a világ a tömegkommunikációs eszközök hatására kinyílt, a mai nyugati társadalomban magától értetődő értékké vált a siker, melyet hajszolni „kell”, a jóléti társadalmakban széles körben elérhetővé vált tanulmányi lehetőségek (és itthon a magyar rendszerváltás) következtében a mai fiatalok valóban több lehetőséggel találkoznak az élet minden területén, mint az előző generáció, lehetőségek széles tárházáról beszélünk. Ezek gyakorlatba történő átültetése azonban mégsem ennyire magától értetődő.

Már a társadalom jóval szélesebb körének van lehetősége főiskolán, egyetemen továbbtanulni, és a fiatalokban valamennyire él is az az elvárás és képzet, hogy amennyiben a tőlük telhető minél több energiát és erőfeszítést belefektetik a tanulmányaikba - akár komoly lemondások árán is -, akkor azzal az előző generációhoz hasonlóan jobb lehetőségeket teremtenek meg a maguk számára az életben. A szüleik mintája, az X-generáció tagjainak élete ugyanis ezt sugallta: kijárt ösvényekkel, kész utakkal rendelkező lineáris életpályát, mely viszonylag kiszámítható volt, az energiabefektetés pedig idővel gyümölcsöt hozott.
A sok ambiciózus, gyerekkorát és ifjúkora nagy részét az íróasztal fölött görnyedő, bizonyítani akaró, gyakran első generációs értelmiségi fiatal tudatosan készül a pályájára és az az elképzelése, hogy ha rengeteg időt és energiát áldoz a tanulmányaira, annak meglesz az eredménye.
„A mai fiatalok nem a beat-nemzedék szabad szerelmet és természetes életet hirdető lázadói, hanem életpályájukra tudatosan készülő, karrierjüket mérnöki precizitással építgető fiatalok, akik polgárpukkasztás helyett a beilleszkedést, a jólétet, a tudatos karrierépítést választották” (Hajduska, 75. o.).

Ehhez képest a mai fiatalok kikerülnek a főiskoláról / egyetemről – már ha a felnőtt életbe való kilépéssel kapcsolatos félelmek hatására kitolódott tanulmányi idő letelik végre – és a friss diplomájukkal a kezükben halvány lila gőzük sincs arról, hogy mit is kezdhetnének az életükkel.

Mert sajnos más az elképzelés a munka világáról az egyetemi évek alatt, mint a valóságba kikerülve. Aki az egyetem alatt nem gyakornokoskodik vagy szerez bármilyen más módon munkatapasztalatot, annak igencsak nehéz lesz pályakezdőként – és ismeretség nélkül - munkát találni (amikor mindenhová fiatal munkavállalót keresnek 10 éves munkatapasztalattal), és gyakran hosszú hónapokig lesz kénytelen megtapasztalni a munkanélküliséget és ezzel együtt a nélkülözhetőség érzését, gyakran pedig előnytelen kompromisszumot kötve egy egészen más területen kell munkát vállalnia, mely csökkentheti az önértékelést. Sokan éppen ezért próbálnak minél tovább a biztonságot nyújtó felsőoktatás kötelékében maradni, és elodázni a valósággal való szembesülést.

Az Y-generáció tagjaira jellemző, hogy hatalmas, világmegváltó tervekkel lépnek ki az alma mater kapuján, alig várva, hogy megmutathassák tudásukat, rátermettségüket, és végre a valóságban is megéljék, amiért hosszú éveken át küzdöttek. Azonban a valóságban gyakran képzettségüknél alacsonyabb szintű munkát szükséges vállalniuk, vagy éppen szembesülnek a monoton, gondolkodást gyakran nem túlzottan igénylő feladatokkal, mely igen destruktív hatással van rájuk, ezekhez az új körülményekhez pedig gyakran nehéz az alkalmazkodás. A munkahelyi szervezetbe való beilleszkedés szociális ügyességet kíván, ahol sem a készségesen behódoló, sem a mindenért lázadó, autoritással folyamatosan szembenálló beállítódás nem lesz hatékony – itt az X és Y-generáció közötti különbségek is jelentős problémákat okoznak. A megnövekedett munkaidő, túlórák, a rossz munkaszervezés vagy a munkamániás főnök miatt a megfelelni vágyó fiatal nem mer időben eljönni a munkahelyéről a munkaidő végén, melyet a magánélet szenved meg, aki pedig alacsonyabb önértékeléssel rendelkezik, bizonytalanabb, szorongóbb, a hatalmas verseny miatt könnyen kiszorul.

Napjainkban az is gondot szokott okozni, ha a fiatal előző munkatapasztalat nélkül azonnal saját vállalkozásba kezd, vezetővé válik, és nem ismeri a szervezeti rendszert, nem tudja, hogy mit kezdhetne a beosztottaival. És ehhez hasonlóan az is gond, ha a szervezeti ranglétrán ér el túl hamar túl magas pozíciót, ám személyisége még éretlen a vezetéshez.

Aki nem találja a helyét, célját, az értelmes munkát és a média által sugallt „megfelelő jövedelmet”, ha nem sikerül elérni a kitűzött, gyakran irreális célokat, vagy ha nem azt kapja a célok elérése után, amire számított, és nem tud azonosulni a munkájával az hamar kiéghet. A nagy reményekkel, elvárásokkal indított kezdés energiái ugyanis hamar elfogynak, ha a valóság annyira más, mint amit korábban elképzelt magának. Minden terhelés jól viselhető, ha van értelme, célja, de a világot megváltani akaró motivációkra nem hat túl jól az egysíkú, értelmetlen munkavégzés, és a több diplomát igénylő adminisztrátori munkakör.

Probléma szokott lenni a kortársakkal való állandó összehasonlítgatás – erre alkalmas felületet adnak a közösségi oldalak, ahol köztudottan a valóság egy színezett képe jelenik meg -, de a szingliség, vagy a családalapítás késése is, és az, hogy a krízist átélőn kívül „mindenki más” elkezdi az életet, családot alapít, gyermeket vállal. Ez nemcsak az önértékelésre hat negatívan, de a kapcsolati háló további gyengüléséhez és beszűküléshez vezet, mely tovább mélyíti a problémát, hiszen a kapunyitási pánik egy jó ellenszere a közösségi támogatás.

A következő cikkemben megoldási módokat kínálok a kapunyitási krízis kezelésére.

 

Felhasznált irodalom:
Hajduska Marianna (2012). Krízislélektan. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
Alexandra Robbins (2004). Conquering Your Quarterlife Crisis: Advice from Twentysomethings. Who Have Been There and Survived. Penguin Book, New York.
Alexandra Robbins, Abby Wilner (2001). Quarterlife Crisis: The Unique Challenges of Life in Your Twenties. Penguin Book, New York.

 

Írta:
Bogdán Brigitta
pszichológus, coach