Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Mindennapi sérelmeink

Csiby Ágnes képe
Ellenőrzött szakember

Egy sértő megjegyzés el tudja rontani az egész napunkat, de akár az egész hetünket is, de az is lehet, hogy egy életen át fogjuk hordozni magunkban.
A sértést tovább „rágjuk”, ismételgetjük magunkban, ott motoszkál a fejünkben egész nap. Gyakran eszünkbe jutnak azok a korábbi sérelmek is, amelyeket ettől az embertől valaha kaptunk és végül lehet, hogy rájövünk, hogy mennyire utáljuk az illetőt.

Van, akit a párja tud nagyon megsérteni, van, akit a szülei, a gyermekei, a kollégája, a tanára, barátja, barátnője… Van, akit bárki és mindenki.
Van, akinek „fát lehet vágni a hátán”, de van, amire, vagy akire „ugrik” és attól azonnal megsértődik. Ugyanazt a mondatot könnyebben elfogadjuk az egyik ismerősünktől, vagy családtagunktól, míg más valaki szájából ezt halálos sértésnek érezzük. Olyan is van, aki csak apróságokon húzza fel magát, míg az igazán stresszes, konfliktusos helyzetekben békés és nyugodt marad. Bizonyos időszakokban könnyebben megsértődünk: például amikor fáradtak vagyunk, vagy amikor már minden összejött és a (sértő) megjegyzés volt az utolsó csepp a pohárban.

Néha nem értjük, hogy a másik miért érezte sértőnek azt a mondatot, ami csak humoros/ártatlan/semleges volt. Van, akit szinte lehetetlen megsérteni. Itt különbséget kell tennünk, hogy az illető csak magába fojtotta sértődöttségét és nem mutatja a külvilágnak, vagy valóban nem érintette meg a megjegyzés.
Utóbbiról mondhatnánk, hogy szerencsés ember, de vannak, akik kihasználják, hogy a másikról minden lepereg és minduntalan megalázzák őt. De a sérthetetlen embernek is tudnia kell határt szabni és megálljt parancsolni a környezetének.

Kérdés, hogy kell-e, érdemes-e reagálnunk egy sértőnek észlelt megjegyzésre. Érdemes megvizsgálni, hogy mit hívott elő bennünk a megjegyzés, mi esett rosszul benne. Vajon emlékeztet egy gyermekkori vagy fiatalkori sérelmünkre? Vajon korábban egy olyan embertől hallottuk ugyanezt, akinek az elismerése nagyon fontos lett volna számunkra? Vajon valóban ártani akart nekünk a másik, vagy csak mi vagyunk (ma) túl érzékenyek? Úgy érezzük, hogy az önbecsülésünket rombolta? Akarjuk-e a másik szemével látni magunkat és akarjuk-e, tudjuk-e esetleg humorral kezelni a helyzetet? Vagy igenis, szükség van arra, hogy magabiztosan, de nem bántóan és objektíven reagáljunk a megjegyzésre. Az is kérdés, hogy vajon mi mikor, mivel sértünk meg másokat és van-e hasonlóság a saját sérelmeinkkel.

Érdemes megvizsgálnunk, hogy mi a mintázata a sértődéseinknek, ki és mi képes megsérteni minket. Ha rájövünk, már könnyebben tudjuk kezelni a helyzeteket és akár lélekben előre tudunk készülni, edződni ezekre a szituációkra. Ha negatívan érint bennünket egy megjegyzés, lehetőleg hideg fejjel gondoljuk végig a szituációt, ha kell, reagáljunk és vonjuk le a következtetéseket. Utána már ne „dédelgessük” tovább a sérelmeinket, ne „rágjuk meg” újra és újra, hanem állítsuk le és keressünk egy olyan helyettesítő, pozitív gondolatot, amit erre az esetre készítettünk elő. Lehet ez egy közelgő kellemes esemény, aminek előre örülünk, egy szép emlék, vagy akár a tegnapi nap legpozitívabb eseménye.