Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Minden amit tudni akartál az izomdiszmorfiáról

Végh Ferenc képe
Ellenőrzött szakember

Izomdiszmorfia? Az meg mi? Az izomdiszmorfia: Egy új, különös testképzavar

A testképzavarok körében, viszonylag új diagnózis az izomdiszmorfia, amit szokás reverz vagy inverz anorexiának is hívni. Ez utóbbi elnevezések nagyon képletesen írják le a probléma lényegét. Ebben a többnyire férfiakat érintő kognitív zavarban a személyek az anorexiával ellentétben, a valóságosnál nem kövérebbnek, hanem soványabbnak látják magukat. Bár sokszor a nem létező zsírrétegettől is rettegnek, és kórósan alacsony testzsírszázalékot próbálnak elérni, a cél a minél nagyobb izomtömeg elérése, melynek érdekében legtöbbször tiltott és veszélyes szerek, pl. anabolikus szteroidok használatától sem riadnak vissza.  E rendellenesség lehetséges kiváltó okai között minden bizonnyal szerepe van a korunkra jellemző rendkívül erős testkultusznak, ami egyes teoretikusok szerint soha nem látott kegyetlenséggel gyakorol nyomást az egyénre, és könnyen lehet közvetlen kiváltó oka bármilyen testképzavarnak, így az izomdiszmorfiának is.  Ez a zavar igen erős szorongásnak teszi ki áldozatait, gyakran gátolja őket szociális interakcióikban és munkájukban, a tiltott szerek abúzusáról, és az ezek okozta egészségkárosodásról már nem is beszélve. Így ez az új “lélekjárvány” mindenképp figyelmet érdemel.

Az izomdiszmorfia legfőbb tünete az, hogy valaki folyton azzal van elfoglalva: nem eléggé izmos. Ez a megszállottság jelentős szorongást okoz, annak ellenére, hogy az illető már így is sokkal izmosabb az átlagnál.

Néhány érintett, még tisztában is van azzal, hogy objektíve izmos, azonban  valahogy mégsem biztosak ebben a tudásban, állandó kételyek gyötrik őket: “Elég izmos vagyok? Nem fejletlen a vádlim?, A mellizmaim még nem eléggé definiáltak!, Jaj, még mindig “fedett” vagyok egy csöppet”. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok gyötrik az izomdiszmorfiásokat.

A többség azonban teljesen tévesen értékeli önmagát, a velük egy súlykategóriában versenyző társaiknál sokkal vékonyabbnak látják magukat. Az izomdiszmorfiások sokszor szégyellik testüket mások előtt és mindent megtesznek, hogy  ne mutatkozzanak nyilvánosan, legalábbis fedetlen testtel ne. Bő hosszú melegítőnadrágban és hosszú ujjú laza pólókban járnak, még nyáron is, hogy eltakarják testüket. Nem járnak strandra, uszodába, sőt még az edzőterem öltözőjét is sokszor elkerülik és inkább otthon zuhanyoznak le.

 A testképzavarral kapcsolatos pszichiátriai betegségek igen nagy figyelmet kaptak az elmúlt években. Mindannyian láttunk, hallottunk már elrettentő esetekről: az “önkéntes” éhezésbe belehalt szerencsétlen divatmodellekről, a haláltáborok túlélőire emlékeztető testalkaltú lányokról. Az anorexia nervosa és a bulimia nervosa (röviden anorexia és bulimia)  a pszichiátriai-pszichopatológiai szakzsargonból kikerülve mára köznyelvi szavakká váltak.  Testképzavarok azonban nem csak a  soványság-kövérség tengely mentén alakulhatnak ki. Az úgynevezett testdiszmorfiás rendellenességek (BDD, Body Dysmorphic Disorder) tárháza szinte végtelen. A vélt vagy nagyon enyhe fokú testi defektusok, szabálytalanságok sok embernek okoznak komoly lelki problémát. “Görbe az orrom”, “kicsi a péniszem”, “kicsi a mellem”, “csapott a homlokom”, nincs  állam”, “csúnya a vádlim”, “undorító a bőröm”- csak néhány a lehetséges önostorozó, önmegnyomorító káros gondolatok közül, amelyek jól mutatják a testdiszmorfiás egyén önmagával illetve egyes testrészeivel kapcsolatos  viszonyát.  Egy olyan testben amit nem tudok szeretni, vagy legalábbis elfogadni, bizony, nem jó élni.

A szociálpszichológiára vár annak feltárása, hogy vajon a testképzavarok gyakoribbak-e manapság mint mondjuk egy-két generációval korábban és hogy a ezekre milyen befolyással bír a média. Az azonban már ma is nyilvánvaló, hogy ezek zavarok rendkívül destruktívak, és a szövődményeken keresztül sokszor ugyanúgy elvezethetnek az egyén halálához mint pl. az anorexia.

Az izomdiszmorfia a diszmorfofóbia vagy testdiszmorfiás zavar egyik viszonylag újkeletű speciális esete.  A reverz vagy inverz anorexiának is nevezett pszichés betegségben szenvedők ugyanúgy tévesen érzékelik testüket mint az anorexiások, azonban míg az ők a valóságosnál nagyobbnak látják magukat, addig, az inverz  anorexiások épp ellenkezőleg, nem látják magukat elég nagynak. Nem véletlen az angol informális elnevezés a “bigorexia”, a “big”  (azaz nagy) szóból. Az izomdiszmorfiás  a többi testdiszmorfiással ellentétben, nem egyetlen testrészére irányítja kényszeres figyelmét, hanem  hasonlóan az anorexia nervosás beteghez, egész teste van saját patológiás  figyelme kereszttüzében.  Szorongása központi eleme az a gondolat, hogy nem elég izmos, nem elég nagy, annak ellenére, hogy nemcsak, hogy “normális” embertársaikhoz képest, de saját “gyúrós” közegükben is, objektíve is, nagyon is izmosak. Ők azok akik fél életüket az edzőteremben töltik hatalmas súlyok emelgetésével és az izomnövekedést elsősegítő étrend és táplálékkiegészítők patikamérlegen való megtervezésével. No, és persze legtöbbször a teljesítménynövelő és izomfejlesztő gyógyszerek, anabolikus szteroidok alkalmazása is napirenden van, melyek használata nagyon komoly egészségügyi rizikót jelent.  Az impontenciától a  májrákig, sokféle következménye lehet ezek használatának.

A férfiak testképe csak nemrégiben került a tudományos és a közvélemény érdeklődésének középpontjába. Bár ismertek férfi anorexia nervosás és bulimia nervosás esetek is, a férfi testképzavarok középpontjában többnyire az izomzat fejlettsége áll.  Tanulmányok alapján a férfiak átlagosan 10-13 kg izomzatot szeretnének felszedni, elsősorban szintén a társadalomban kialakult eszményi férfi képe, illetve a médiában ábrázolt izmos (és rendkívül alacsony testzsírszázalékú) férfimodellek hatására. A kutatások alapján ennek a testképnek a kialakulása is gyermekkorban kezdődhet, mivel a fiúk számára készített akcióhősök, játékmodellek szinte minden esetben, néha groteszkül izmos alakokat ábrázolnak.A játékkultúra egy-egy szimbolikus alakja jól szemlélteti mindezt. A nyomás már kisgyermekkorban elkezdődik. Ami a lányoknak Barbie, az a fiúknak nem Ken, aki sokkal közelebb áll az átlagos férfihoz, mint Barbie az átlagos nőhöz, hanem G.I. Joe. G.I. Joe figurája az elmúlt 20 évben egyre izmosabb lett, és izmainak rajzolata is sokkal definiáltabb lett. Arányai tekintve G.I. Joe olyan izmos, hogy ha egy 178 cm-es felnőtt féri arányaira vetítenénk testalkatát, akkor ez a 178 cm magas férfi rendelkezne a világ valaha mért legnagyobb bicepszével. Az inverz anorexia viszonylag friss jelenségére a tömegmédia egész biztosan hatással van. Napjainkban egyre több izmos, akár mezteten férfi testtel hirdetnek ezt-azt, dezodorokat, fehérneműt, ruhákat, táplélékkiegészítőket és számos sorozatban vagy filmben is hatalmas izmokat fejlesztett színészek alakítanak, és ne szégyelljük megemlíteni a  pornót sem.   Egy kutató nagyon ötletesen machismo nervosa-nak nevezte az izmos férfiideál kényszeres, szorongást kiváltó követését.  Az inverz anorexia kialakulásában nagy szerepe lehet az úgynevezett body builder (testépítő) ideálnak (amit egyik leghíresebb képviselője után szokás “Schwarzenegger ideálnak” is nevezni). A férfiakra és testi identitás problémájával szembenézni kénytelen esetlen fiatalemberekre, serdülőkre ez a  kulturális nyomás egész biztosan óriási erővel hat. Az amerikai Playgirl magazin, ami a nők “Playboy”-a, meztelen férifak fotóit tartalmazza. Nem meglepő, hogy az egyébként esztétikus aktok miatt a melegek egyik kedvenc erotikus tartalmú magazinja is.  Egy 1976-os Playgirl modellnek ma közel 6 kiló zsírtól kéne megszabadulnia és 14 kg izmot kéne magára pakolnia, hogy ma bekerülhessen a magazinba . A férfi test tehát egyre gyakrabban jelenik meg tárgyiasítva a nyomtatott sajtóban. A sejtéseken kívül azonban bizonyítékok is vannak arra, hogy a nyomtatott sajtóban megjelenő ideálisnak tartott férfiképek befolyásolják a férfiak testképét.   Egy egyetemista fiúk körében folytatott vizsgálat során egy csoportnak izmos férfiakat ábrázoló reklámokat mutattak, a kontrollcsoportnak pedig neutrális,a  férfi testet egyáltalán nem hangsúlyozó reklámokat. Majd mindkét csoport kitöltött egy-egy kérdőívet, amiben a saját testükkel kapcsolatos ítéleteik kellett kiválasztani, illetve amelyben arról adtak számot, hogy milye testre vágyakoznak valójában. A tanulmány egyértelműen megmutatta, hogy azok akik az izmos férfiakat mutogató reklámokat nézték sokkal nagyobb ellentmondást érzékelnek jelenlegi testképük, és aközött, ahogy igazán szeretnének kinézni.  Egy másik ausztrál tanulmány a másik oldalról megközelítve a dolgot, azt mutatta meg, hogy azok a férfiak akik “normál” vagy átlagos méretű modelleket ábrázoló print reklámokat néztek, sokkal pozitívabb saját testképről számoltak be. Amikor osztályozni kellett, hogy az izmosabb vagy az átlagos méretű férfi modellek voltak-e rájuk nagyobb hatással, akkor nem találtak a kutatók különbséget. Ebből úgy tűnik, hogy valóban a reklámipar , a média diktátumáról van szó. A valóságban úgy tűnik, egyáltalán nem hatékonyabb “reklámhordozó” az izmos férfi test az átlagos, de azért persze arányos és egészséges BMI index határain belül mozgó férfitestnél, csak elhitetik velünk, hogy az.  Az ausztrál kutatók azt találták tehát, hogy az átlagos méretű modellek elősegítik az egyének pozitív testképének alakulását és emellett kereskedelmi szempontból is hatékonyak, hiszen ezek a modellek tetszenek a vásárlóknak.

Festinger már 1954-ben, szolgált egy elméleti magyarázattal arra nézve, hogy mások, így a reklámokban szereplő modellek testének látványa, hogyan befolyásolja a saját testképet. Festinger társas összehasonlítás elmélete szerint az egyén másokhoz hasonlítja magát, hogy saját magát értékelni tudja. Érvényes ez a külső megjelenésre is. Festinger azt mondja, hogy testünkhöz való érzelmi viszonyulásunk (affektív énkép), -“utálom a testem,  szeretem a testem”- tulajdonképpen nem is alakulhat ki enélkül a társadalmi kontextus nélkül.  Felfelé történik a hasonlítás, amikor olyasvalakihez hasonlítjuk magunkat, akiről, azt gondoljuk, hogy jobban néz ki mint mi. Ez a összehasonlítás legtöbbször negatív önértékeléshez vezet. Lefelé történő összehasonlítás esetén, azaz ha az egyén magát magasabb rendűnek tartja azoknál, akikhez hasonlítja magát, legtöbbször javul az önértékelés. A magasabb rendűnek tartott csoporttal való azonosulás szintén javuló önértékeléssel jár. Nem szorul további magyarázatra ennek fényében, az, hogy a reklámokat elárasztó végletesen túlreprezentált “tökéletes”,  izmos férfitestek valószínűleg igen káros hatással vannak a férfiak testképére.

Talán az egyik leg magától értetődőbb magyarázat szerint az inverz anorexia felfogható tanult viselkedésként is, melyet a környezet pozitív megerősítései tartanak fenn. Például a kortárscsoport, az edzőtársak vagy a partner értékeli a hatalmas izmokat. Negatív megerősítést jelent, ha a fejletlen izomzat kritika, nevetség vagy gúny tárgya. A társas kontextus hosszútávú megerősítő hatása világos, azonban ebből nem derül ki, hogy mi adja a közvetlen megerősítést a viselkedésre.  Itt merül fel a figyelemfelkeltés szerepe, ami hasonló lehet egyes anorexiás betegek motivációjához.

Az inverz anorexia talán felfogható olyan elkerülő viselkedésként is, amely a testtel kapcsolatos szorongást enyhíti.

A funkcionális analízis szempontjából vizsgálva a kamaszkori autonómiatörekvések eszköze is lehet az inverz anorexia. A serdülő ahogy több-kevesebb sikerrel “hadakozik” családjával, feszegeti a határokat,  nagyon komoly szorongást él át, ennek oldására talál egy olyan területet ami felett teljes kontrollt gyakorolhat, ez lehet pl. a teste. Az anorexia nervosa esetében a beteg egyszerűen megtagadja magától a táplálékot, az inverz anorexiától szenvedő egyén azonban obszesszív testedzésbe kezd, a kontroll mámorító érzését a testedzésen keresztül tapasztalja meg, feltéve, ha nem gördítenek elé objektív akadályokat. (pl. a szülő nem engedi el a konditerembe)

Megfigyelték, hogy a korán serdülő lányok elégedtelenebbek testükkel,  míg a fiúknál ez pont fordítva van: minél később érnek, annál elégedetlenebbek a testükkel.

Azt is kimutatták, hogy a kortárscsoport vagy a felnőttek testre vonatkozó negatív megjegyzései szintén károsan befolyásolják a fiatalok önmagukról alakított testképét. Lehet, hogy annak idején jót röhögtünk azon, amikor a tesitanár gúnyolta valamelyik esetlen társunkat, ennek azonban igen komoly lelki következményei lehetnek.  A serdülők testének kigúnyolása a felnőttek, különösképp a szülő részéről pedig, kifejezett kegyetlenség.

A sport általában jó hatással van a testképre  bár itt felvetődik annak kérdése, hogy  a sportolásra való késztetést valójában nem pont a negatív testképzavar okozza-e. A sportolók egyes csoportjai mint pl. a súlyemelők, az erőemelők vagy a testépítők kifejezett veszélynek vannak kitéve. Több vizsgálatban is nagyobb valószínűséggel mutattak izomdiszmorfiás tüneteket a kísérleti személyek ezekben a csoportokban, mint a kontrollcsoportokban.

Vizsgálták még a szexuális orientáció és a testkép kapcsolatát is.   A leszbikus nők általában elégedetebbek testükkel, mint a heteroszexuálisok.  A férfiaknál azonban fordított a helyzet. A meleg férfiak elégedtelenebbek magukkal, mint heteroszexuálisok.  Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a homoszexuális szubkultúrában sokkal nagyobb hangsúlyt kap az izmos test kultusza.

Különösen érdekes, annak felvetése, hogy az izomdiszmorfiának esetleg biológiai alapjai (is) lehetnek, a sokszor végletekig túlhajtott edzések következtében fellépő béta-endorfin termelődés miatt, ami eufória élménnyel ajándékozza meg a testépítőt

A legújabb  kutatások irányították rá a figyelmet arra, hogy a megszállott testépítőknek általában vannak olyan személyiség- illetve jellemvonásaik, amelyek kockázati tényezőként szerepet játszhatnak evés- és/vagy testképzavarok valamint az ehhez kapcsolódó egyéb kórformák (pl. generalizált szorongás) kialalkulásában. Ilyen jellemzők lehetnek: a testtel való elégedetlenség, a perfekcionizmus, az önbecsülés hiánya, a kényszeresség, a szorongásra való hajlam, és az ingerlékenység.  Egy másik kutatásban, egyenesen arra az eredményre jutottak,  hogy az anorexia nervosás nők pszichológiai személyiségprofilja sok tekintetben hasonlít a testépítéssel megszállottan foglalkozó férfiakéhoz.

  A testépítés divatjának robbanásszerű elterjedése miatt az izomdiszmorfiával kapcsolatos kutatások  kiléptek a profi sport világából, és ma már a “civil”, a testedzést csak hobbiszinten űző férfiak körében is vizsgálódnak a kutatók.

Rendszeresen edzeni persze jó, dicséretes dolog. Ha hetente pár alkalommal leugrunk a terembe gyúrni, még nem vagyunk izomdiszmorfiások. Az esztétikus test iránti igény, természetesen, semmiképp sem nevezhető  kórosnak. A jól karbantartott test ráadásul legtöbbször egészséges is.   Az izomfejlesztésre való törekvés akkor válik patologikussá, amikor már több időt töltesz a konditeremben, mint az iskolában, a munkahelyen vagy a családdal. (Ez a konditermekben dolgozó személyi- és teremedzőkre természetesen nem vonatozik)

 Mik akkor mégis az izomdiszmorfia konkrét tünetei?

1. A személy túlzottan sokat foglalkozik azzal a gondolattal, hogy teste nem eléggé izmos. A jellemző társult viselkedések magukba foglalják az órákig folytatott súlyzós edzést és az étrendre fordított túlzott figyelmet.

2.  Az aggodalmaskodás klinikailag jelentős feszültséget vagy rosszabodást okoz társas, foglalkozásbeli vagy más fontos téren, amelyet a következő négy kritérium közül legalább kettő jelez:

 -Az egyén gyakran felad fontos társas, foglalkozásbéli vagy rekreációs tevékenységeket, mert kényszeres szükséget érez, hogy betartsa edzési és étkezési menetrendjét.

-Az egyén kerüli az olyan helyzeteket, amelyekben teste ki van téve mások tekintetének, vagy ilyen helyzeteket csak jelentős feszültségérzéssel vagy szorongással vállal.

-A testméret vagy izomzat elégtelensége miatti aggodalmaskodás klinikailag jelentős feszültséget vagy romlást okoz társas, foglalkozásbéli vagy más fontos téren.

-Az egyén annak ellenére folytatja az edzést, speciális étkezést vagy a teljestménynövelő szerek használatát, hogy tudomása van a nemkívánatos testi és lelki következményekről.

3. Az aggodalmaskodás és a viselkedés elsődleges fókusza az, hogy a személy túl kicsinek vagy elégtelen izomzattal rendelkezőnek érzi magát. Ez határozottan elkülöníthető a többi testdiszmorfiás zavarban fennálló szorongástól.

 És hogy mindennek milyen következményei lehetnek? Most lehet, hogy legyintesz egyet, de igen súlyosak! Érdemes komolyan venni őket: A negatív testképpel, ugyanakkor magas izomzatépítési motivációval bíró férfiak gyakran szenvednek alacsony önértékeléstől, szorongástól és depressziótól. Ezen felül nagyon gyakran követnek el anabolikus szteroid abúzust is. A jól dokumentált egészségügyi kockázat igen magas. Szívkoszorúér betegség, vese- és májkárosodás, májrák, magas vérnyomás, csökkent immunitás, prosztatarák:  csak néhány a veszélyek közül. A mellékhatások között pedig számolni kell a heregolyók összezsugorodásával, csökkent spermaszámmal, terméketlenséggel, kopaszodással, a mellek elzsírosodásával.  Sőt, az öngyilkosság is gyakoribb az izomdiszmorfiások körében.    

       Ahelyett, hogy a tökéletes testre törekednél, próbáld meglátni a  szépséget magadban, és összpontosíts azokra a testrészeidre amelyekkel elégedett lehetsz, próbáld meg magad jól érezni a bőrödben! Érdemes azon is elgondolkozni, egyáltalán létezik-e tökéletes test. Abban is biztos lehetsz, hogy annak ellenére, hogy a magazinok és a mozihősök próbálják elhitetni veled: egyetlen féle férfitest szexi, a valóságban ez nem így van.  Biztosan találkoztál már te is olyan nőkkel vagy meleg pasikkal pl. akik imádják a macikat és mindennél jobban szeretnek egy biztonságot nyújtó pocakhoz odabújni vagy ellenkezőleg kifejezetten a langaléta vékony srácokra buknak. A valóságban kevés olyan nő van, aki kifejezetten szexinek találja a hatalmasra gyúrt testet.  

  Persze, könnyű ezt mondani! Ha mindez nem megy és magadon vagy máson az izomdiszmorfia (mostanra már jól megismert)  jeleit észleled, fordulj pszichológus/pszichiáter szakemberhez!

Az izomdiszmorfia egy létező, felismerhető lelki betegség, aminek súlyos, akár életveszélyes következményei lehetnek, és ami nemcsak figyelmet, de mindenképp gyógyítást is igényel: akár pszichoterápiás, akár gyógyszeres, akár kombinált módszerekkel.

 

Végh Ferenc, pszichológus

 

Felhasznált irodalom:

 

Abood D.A., Chandler S.B.: Race and role of weight change, and body dissatisfaction in eating disorders. American Journal of  Health Behavior. 1997, 21:21-25

Choi PY. Pope HG Jr. Olivardia R. Muscle dysmorphia: a new syndrome in weightlifters. British Journal of Sports Medicine. 36(5):375-6;

Cole, M. és Cole, S.R. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris. Budapest

Cogan,C.J., Bhalla S. K., Ddeh A. S., Rothblum E.D.: A comparison study of US and African students on preceptions of obesity and thinnes. Journal of Cross Cultural Psychology. 1996. 27:98-113.

Çok, F.: Body image satisfaction in Turkish adolescents. Adolescence 1990, 98:409-413.

Connan, F. : Machismo nervosa: an omnious variant of  bulimia nervosa. European Eating  Disorder Review. 1998. 6:154-159.

Davis, C., Karvinen, K., & McCreary, D. R. (2005). Personality correlates of a drive for muscularity in young men. Personality and Individual Differences, 39, 349-359.

Diedrichs, P. and Lee, C. (2010) GI Joe or Average Joe? The impact of average-size and muscular male fashion models on men's and women's bodyimage and advertisement effectiveness. Body Image. Vol.7. Iss.3. pp218-226

Dolto, Françoise (1984). L’image inconsciente du corps. Seuil. Párizs

Geiger A.: A testhatárok szerepe a juvinilis obesitas tünettanában. Magyar Pszichológiai Szemle. 1978. 35:33-44.

Eco, Umberto (2005). A szépség története. Európa. Budapest

Festinger, L. (1954). A theory of social comparison processes. Human Relations, 7, pp117-140.

Geiger A., Kun Zs.: Juvenilis obesitas esetén fellépő testsémazavarok. Gyermekgyógyászat. 1979. 30:370-375.

Goldfield, G. S., Haper, D. W., Blouin, A. G. (1998). Are bodybuilders at risk for an eating Disorder? Eating Disorder, 6, pp133-157.

György S., (1993). Az evészavarok kognitív viselkedésterápiás megközelítése. In: Riskó Ágnes (szerk.): Étkezési zavarok. Budapest. Magyar Pszichiátriai Társaság. pp37-56.

Kohut, Heinz (2001). A szelf analízise. Animula. Budapest

Lantz, C.D. Rhea, D.J. and Cornelius, A.E. (2002). Muscle dysmorphia in elite-level power lifters and bodybuilders: a test of differences within a conceptual model. Journal of Strength & Conditioning Research. 16(4):649-55,

Leit, R. A., Pope, H. G., & Gray, J. J. (2001). Cultural expectations of muscularity in men: The evolution of Playgirl centerfolds. International Journal of Eating Disorders, 29(1), 90-93.

Leit R.A. Gray JJ. Pope HG Jr. (2002). The media's representation of the ideal male body: a cause for muscle dysmorphia?. International Journal of Eating Disorders. 31(3):334-8,

Lukács Liza: Az evészavarok pszichopatológiai és patogenetikai háttértényezőinek vizsgálata egészségpszichológiai megközelítésben. Doktori disszertáció. Pécs. PTE. 2006

Marton M.:Tanulás, vizuális posztruális testmodell és az éntudat kialakulása. Magyar Pszichológiai Szemle. 1970. 27:182-199.

Mayville, S.B.,Williamson, D.A., White, M.A.,Netemeyer, R.G., Drab D.L. (2002). Development of the Muscle Appearance Satisfaction Scale: a self-report measure for the assessment of muscle dysmorphia symptoms. Assessment. 9(4). Pp351-60

McCreary, D. R., & Sasse, D. K. (2000). Exploring the drive for muscularity in adolescent boys and girls. Journal of American College Health, 48, pp297–304.

NépszabadságOnline(2010). http://nol.hu/mozaik/28_evesen_halt_meg_az_anorexia_elleni_kampany_arca

Olivardia, R., Pope, H.G., Jr. Hudson, J.I.:  Muscle dysmorphia in male weightlifters: a case-control study. American Journal of Psychiatry. 157(8):1291-6,

Pope, H.G.,Gruber, A.J.,Choi, P., Olivardia, R, Phillips, K.A. (1997): Muscle Dysmorphia: An Underecognized Form of Body Dysmorphic Disorder. Psychosomatics. Vol. 38. Pp. 548-557.

Pope, H. G., Olivardia, R., Gruber, A., & Borowiecki, J. (1999). Evolving ideals of male body image as seen through action toys. International Journal of Eating Disorders, 26(1), 65-72.

Schilder, Paul (1923). Das Körperschema: Ein Beitrag zur Lehre vom Bewusstsein des eigenen Körpers.  J. Springer. Wien

Schilder, Paul. (1999) The Image and Apperance of the Human  Body. Routledge. London

Túry Ferenc és Szabó Pál (2000) A táplálkozási magatartás zavarai: az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. Medicina. Budapest.

Uzonyi A.: A testvázlat helye az orvoslásban és változása egy pszichoszomatikus betegségben. A MÁOTE és az MPT Pszichoszomatikus Szekciójának Közleményei, 16.füzet. Budapest. 1988

Williamson D.A., Davis C.J., Duchmann G.G.,McKenzie, S.J., Watkins P.C. Assessmet of Eating Disorders: obesity, anorexia and bulimia nervosa. New York. Pergamon. 1990.