Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Milyen történeteket szövünk saját betegségünkről?

Dr. Pintér Judit Nóra képe
Ellenőrzött szakember

Esterházy Péter Hasnyálkának hívta hasnyálmirigy rákját,  egy magas, dögös csajnak, mások átokként, vagy furcsamód akár megváltásként tekintenek egy akár halálos betegségre is. Sok olyan pszichés vagy testi betegségtörténetet olvashatunk, amelyben a beteg mintha keresné betegsége „igazi nevét”.

A fenti megfogalmazások azt a célt is szolgálják, hogy a betegség kontrollvesztett állapotában, a megnevezés által valahogyan visszavegyünk, saját uralmunk alá vonjuk az amúgy kontrollálhatatlan helyzetet.

A betegségtapasztalattal együtt járó veszteségek közül a legnehezebb annak az egészséges szelfnek az elvesztése, aki egykor voltam, amely átadja a helyét egy új szelfnek: „a beteg, aki vagyok és leszek”. Lényegi kérdés, hogy a betegség az identitás centrumává vagy egy kezelhető, körülhatárolható elemévé válik. A betegségtapasztalat megtöri az élettörténetet, elidegenít régi önmagamtól és a többi embertől: magányossá tesz. Megrendül a világban való otthonosság-érzésem is, hiszen aminek egykor részese voltam, a világ rendje, nem érvényes többé. Már egy megfázás is rányomja bélyegét a világban való létemre, elhangolja a minőségeket, amelyeket megszoktam: az ételek ízét, a hangulatom. Komolyabb, krónikus betegségek esetén pedig a test a börtönömmé válhat, és a betegség maga lesz a szervezőelv, amely a fájdalmon vagy a képességeim elvesztésén keresztül irányítja életem.

Ahogy a traumával kapcsolatban, úgy a betegség történetével kapcsolatban is az a feladat, hogy az átélő helyet találjon neki saját élettörténetében, amelynek nyomán a történetbe foglalással visszaveszi a kontrollt egy olyan történés felett, amelyre csak korlátozottan bír befolyással. Az ilyen történetek tehát nagyon fontosak, szerepük, hogy az élettörténet megszakítottságát helyreállítsák, egyszersmind magukba foglalják a megszakítottságot is.