Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Miért nehéz pszichológushoz mennünk?

Csukás Csaba képe
Ellenőrzött szakember

Ön is talán már több alkalommal járt a PszichológusKeresőn, de valamiért nem találta meg azt a szakembert, aki úgy érzi, képes lenne segíteni Önnek? Esetleg újra és újra megnézi ugyanannak a szakembernek a profilját, de nem tudja eldönteni, felhívja-e? Esetleg a blogok közt szörfözik vagy kérdést tesz fel bízva abban, hogy valahol a szavak közt megtalálja a választ, és akkor nem is kell segítő? Számtalan kérdést lehetne még feltenni, de úgy gondolom, ideje válaszokat is kapni.

Az egyik legfőbb akadálya annak, hogy sokan haboznak pszichológust felkeresni, hogy nem szeretünk igazán mélyen és komolyan a problémáinkról beszélni. Baráti társaságban még csak-csak megy, mert ott bátorítást és támogatást kapunk, ráadásul nem kell „kellemetlen” kérdésekre válaszolnunk. Egy segítővel együtt dolgozva azonban sokszor úgy érezzük – vagy legalábbis feltételezzük előre –, hogy védtelenek vagyunk, mert mintha a vesénkbe látna. Pedig higgye el, gondolatolvasást nem tanulunk a képzésünk során. Minden terápiás beszélgetésen annyi történik, amennyit Ön enged.

A másik ok, amiért nehezen beszélünk a problémánkról, a nyelv sajátosságaiban keresendő. A nyelvet az ember réges-rég azért alkotta meg, hogy képes legyen a fizikai világról kommunikálni, ami ezáltal kontrollálhatóbbá és veszélytelenebbé tette azt. Ehhez idomult az agyunk is. A szavak mint szimbólumok az agyban tárolódnak, és e szimbólumok kombinációja lényegében maga a verbális emlék. Az emlékeinkhez pedig érzelmek is szorosan kapcsolódnak. Ez azért hasznos, mert az érzelmeink sokszor a tapasztalatunkat tükrözik egy-egy dologgal kapcsolatban: ezt szeretem, ettől félek, mert megharapott, ez finom stb. Így könnyebb dönteni, hogy veszélyes-e az adott tárgy, személy vagy helyzet.

Ezért történik az, hogy ha visszagondolunk valamire, érzelmek is megjelennek. Ez visszafelé is működik: ha egy konkrét, jelentőségteljes érzelmet élünk át, előhív nyomban régi emlékeket is. Mennél részletgazdagabb az emlék vagy az érzelem, annál erősebb az is, amit előhív magával. Mivel ilyen szoros kapcsolat van a szavak mint szimbólumok, a beszéd, az emlékek és az érzelmek között, talán már érthető, miért habozunk beszélni a problémáról igazán mélyen. Egy kellemetlen élmény természetes, hogy elkerülést (averziót) vált ki belőlünk. Az élmény pedig rögtön szavakba (is) formálódva a memóriánkba tárolódik az érzelmekkel így az averzióval együtt. Amikor pedig beszélni kezdünk, aktiválódik a régi emlék, és mennél jobban „előhozzuk” ezt az emléket, annál több érzelmet is magával hoz. Minden alkalommal, amikor elmondjuk a történetet, egy kicsit át is éljük. Ez pedig fájdalmas is lehet. A fájdalmat pedig igyekszünk elkerülni. Olyannyira elsődleges szempont ez, hogy akár évekig, évtizedekig is hordozzuk a terhet (szorongás, lehangoltság, üresség, párkapcsolati probléma, szexuális zavar), csak hogy ne kelljen beszélni róla és a fájdalommal szembenézni.

Belegondolt, vajon milyen lenne az élete most, ha már a probléma felmerülésekor felkeres egy segítőt? Mikor kezdődött a probléma? Hány évet szenvedett magában, csak hogy a beszéd fájdalmát elkerülje?

És miért habozunk olyan sokáig, amíg választunk valakit? Azért, mert mindannyian különlegesnek érezzük magunkat. Még akkor is, ha azt mondjuk, bennünk semmi különleges nincs. Hiszen mindenkiben van, CSAK bennünk nincs semmi. Éppen ezért egy valamilyen szempontból különleges pszichológust keresünk. Legyen csinos/jóképű, vagy minden módszerben képzett, esetleg minimum 30 éves tapasztalattal rendelkezzen, legyen fiatal/idős, írjon magáról olyat, amivel meggyőz. Mindegy, csak különleges legyen.

Én egy tanácsot szeretnék Önnek adni ehhez a döntéshez. Szinte mindegy milyen pszichológus, csak LEGYEN. Ha nem elégedett a munkájával, bármikor válthat segítőt. Bizonyára még az is sokkal könnyebb, mint ki tudja mennyi ideig, tovább vinni a terhet, amit úgy gondolom, már elég ideig cipelt.