Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Miért marad benne valaki a bántalmazó kapcsolatban?

Bende Katalin képe
Ellenőrzött szakember
  1. Érzelmi okok: bizonytalanság, szerelem, a gyermekek megléte, depresszió, remény arra, hogy megváltozik a partnere, szégyen, félelem – a válástól, a gyerekei elvesztésétől, a környezete és a hivatalok reakciójától, a férfi fenyegetéseitől, a magánytól; támaszhiány, “tanult tehetetlenség”, társfüggőség, megszokás és beletörődés, hűség, sajnálat, gondoskodás vágya
  2. Gazdasági okok: lakás- és pénzhiány, munkanélküliség vagy alacsony kereset, nem tudja eltartani gyerekeit egyedül, és senki nem meri befogadni, vagyis gazdasági függőség
  3. Intézményi okok: érzéketlenség, tehetetlenség, a szolgáltatások hiánya, diszkrimináció, szexizmus, kevés anyaotthon, társadalmi nyomás a család egységére: nem támogatják a válást, gyerekelvétellel fenyegetik, a rendőrség nem avatkozik be, “amíg vér nem folyik”
  4. Kulturális okok: a házasságba és a család egységébe vetett hit; vallás; nemi szerep elvárások (család összetartása, megbocsátás), sztereotípiák (szerelem, féltékenység, és erőszak összetartozik), hiedelmek (“a gyereknek apa kell”)
  5. Pszichológai magyarázatok:

A tanult tehetetlenség: a nők úgy érzik nincs kontrolljuk az őket ért negatív események felett, az átélt erőszakot el nem kerülhetőnek tartják, elvesztik a változtatásra belső motivációjukat és inkább alkalmazkodnak a helyzethez. A bántalmazás előfordulását nem tudják megjósolni, befolyásolni, a férfitól függ az életük. A tehetetlenségi állapotot más helyzetekre is generalizálják, önmagukat képtelennek érzik a cselekvéshez, a kapcsolatból való kilépéshez és beletörődnek sorsukba.

A traumatikus kötődés megjelenhet túszoknál, természeti és háborús katasztrófák túlélőinél, koncentrációs táborok foglyainál, szektatagoknál és egyéb trauma áldozatoknál, így bántalmazott nőknél is. E szindrómát pszichoanalitikus fogalommal, az agresszorral való azonosulás jelenségével magyarázzák. Az életet fenyegető helyzetekben az erős autoritású személlyel való azonosulás során az áldozat elkerülheti a szorongást és reméli, hogy a halált is. A külső viszonyítás hiánya az azonosulást segíti. Az identifikáció során ún. “traumatikus kötődés” jelenik meg. Az ilyen kapcsolatok közös jellemzője: a hatalmi egyenlőtlenség és a bántások kiszámíthatatlan ismétlődése.

A poszttraumás stresszbetegség (PTSD) alakulhat ki, egy speciális formája a “bántalmazott nő szindróma”, mely az ismételt erőszak hatására kialakuló megküzdési módnak tekinthető. E szindróma elsődleges tünetei a traumából eredően: szorongás, érzéketlenség, a trauma újraélése, alvászavar, érdeklődésvesztés; passzivitás, alacsony önértékelés. Másodlagos tünetei: a bántalmazó idealizálása, szeretete (“ő igazán kedves ember”), a veszély tagadása (“nem olyan szörnyű a helyzet, kibírom”), és a düh elnyomása.