Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Miért kerülök folyton ugyanazokba a helyzetekbe?

Miklovicz Anita képe
Ellenőrzött szakember

Gyakran szembesülhetünk azzal, hogy újra és újra egymáshoz nagyon hasonló szituációkba keveredünk pl. olyan partnereket választunk egymás után, akik hasonló módon bántanak meg; úgy érezzük, nekünk nem sikerül semmi és aztán jön egy helyzet és ez rendre be is bizonyosodik; vagy akár olyannyira fontossá válik, hogy a másik kedvére tegyünk, hogy a saját szükségleteinket alávetjük, hogy a másiknak jó legyen.

Ezeknek az ismétlődéseknek megvan a pszichológiai magyarázata:

Young szerint az embereknek öt alapvető érzelmi szükségletük van:

1. Biztonságos kötődés (ide tartozik a biztonságra, stabilitásra, gondoskodásra és elfogadásra való igény),

2. Autonómia, kompetencia és az énazonosság érzése,

3. A jogos igények és érzelmek kifejezésének szabadsága,

4. Spontaneitás és játék, valamint

5. Reális keretek és önkontroll.

Gyermekkorban nagyon fontos, hogy ezek az érzelmi igények kielégüljenek. Ha ezek az igények sérülnek pl. a szülőkkel nem alakul ki biztonságos kötődés, mert elhanyagolóak, vagy éppen sokat vagyunk másokhoz hasonlítva, és ezáltal önbizalmunk csorbul, kialakulnak sémák, amelyek meghatározzák azt, ahogyan az életet értelmezzük. A sémák ezekből a régi nehéz érzésekből, emlékekből, gondolatokból alakulnak ki és nagyon igaznak, megkérdőjelezhetetlennek tűnnek. A sémákra különböző megküzdési módokat fejlesztettünk ki gyerekkorban, amelyek az adott szituációkban nagyon előnyösek voltak, megvédtek bennünket. Azonban, ezeket a „megküzdéseket” olyannyira elraktároztuk, hogy ha az életünk során olyan helyzetbe kerülünk, amely emlékeztet (tudattalanul is!) azokra a régi nehéz, fájdalmas szituációkra, akkor úgy fogunk megküzdeni a helyzettel, úgy fogunk reagálni, mint akkor, gyerekkorunkban. Bár gyerekkorban nagyon jó célt szolgáltak azok a megoldásmódok, addig felnőttkorban akadályozzák, hogy kiegyensúlyozott életet élhessünk. Ezek a stratégiák kiterjednek és általánosan, az élet eseményeihez való közelítést szabják meg. Tehát: bizonyos szemüvegen keresztül látjuk és értelmezzük az élet eseményeit, és ehhez a szemüveghez kialakított megküzdési stratégiákat alkalmazzuk minden helyzetben. Azonban, sem magunkhoz, sem a másikhoz, sem a helyzethez, sem a kapcsolathoz, valójában nem az a magatartásforma volna a megfelelő, mi azonban a séma alapján reagálunk.

Miért ismétlődnek ezek a szituációk?

Az, ami ismerős, az kiszámítható. Tudjuk, milyen és tudjuk azt is, mi várható a későbbiekben. Ami kiszámítható, nem tartogat meglepetéseket. Azt pedig, hogy hogyan lehet lenni abban a helyzetben, megtanultuk, gyakoroltuk az évek során. Az ismeretlen pedig mindig félelmetes, nem ismerjük magunkat benne, nem tudjuk, mit hoz. A sémák segítenek abban, hogy tájékozódjunk a világban, s a konzisztenciára való emberi törekvés miatt a sémák a fennmaradásért küzdenek. Tehát, sokkal komfortosabb a világot a régi, jól bevált szemüvegünkön érzékelni, mint kipróbálni valami újat, ami még nem passzol, még nem önazonos. Azonban, ennek a szemüvegnek van egy önbeteljesítő ereje is, emiatt minduntalan hasonló helyzetekben találjuk magunkat.

Honnan tudom, hogy vannak olyan sémáim, amelyek korlátoznak engem?

Young az alábbi 18 sémát írta le, s megalkotta a Séma-kérdőívet, amely segít beazonosítani ezeket a nem előre vívő sémákat.

A 18 séma így hangzik:

1. Elhagyatottság-instabilitás séma:

Azokat, akiktől az egyén támogatást vagy kötődést kaphatna, instabilnak vagy megbízhatatlannak érzi.

2. Bizalmatlanság/Abúzus séma:

Annak a megelőlegezése, hogy a többiek bántják, megalázzák, megcsalják, hazudnak neki, vagy kihasználják. Azt az érzést is magába foglalhatja, hogy másokhoz képest úgyis mindig átverik, vagy „a rövidebbet húzza”.

3. Érzelmi depriváció-érzelemmegvonás séma:

E séma alapján azt gondolja az egyén, hogy a többiektől nem kapja meg azt az érzelmi támogatást, odafigyelést, empátiát, amire szüksége van.

4. Csökkentértékűség-szégyen séma:

Az az érzés, hogy az egyén egy lényeges szempontból tökéletlen, rossz, nemkívánatos, alsóbbrendű, értéktelen, vagy hogy a jelentős másik nem lenne képes őt szeretni, ha igazán megismerné.

5. Társas izoláció-elidegenedettség séma:

Az az érzés, hogy valaki a világtól elszigetelődött, különbözik a többi embertől, és/vagy nem része semmilyen csoportnak vagy közösségnek.

6. Dependencia-inkompetencia séma:

Az a hiedelem,, hogy valaki képtelen kompetensen kezelni a mindennapi kötelezettségeit mások jelentősebb segítsége nélkül (például gondoskodni magáról, mindennapi problémákat megoldani, megfelelő ítéleteket hozni, új feladatokkal megbirkózni, megfelelő döntéseket hozni). Gyakran gyámoltalanságként jelentkezik.

7. Sérülékenység séma:

Túlzott félelem attól, hogy a küszöbön álló katasztrófa bármelyik pillanatban bekövetkezhet és hogy az adott személy képtelen lesz azt megelőzni. A félelem ezen témákra fókuszálhat:

  • orvosi katasztrófa (szívroham, AIDS)
  • érzelmi katasztrófa (pl. megőrülés)
  • külső katasztrófa (földrengés, baleset, stb.

8. Összeolvadás-éretlenség séma:

Túlzó érzelmi bevonódás és közelség egy vagy több jelentős személlyel (gyakran szülőkkel), ami gátolja az önállósodást, individuálódást. A sémát az adott személy gyakran ürességként éli meg.

9. Kudarcra ítéltség séma:

Az a hiedelem, hogy valaki kudarcot vallott, elkerülhetetlenül kudarcot fog vallani, vagy alapvetően alkalmatlan kortársaihoz képest a teljesítmények különféle területein (iskola, karrier, sportok). Gyakran azzal a hiedelemmel jár, hogy valaki buta, alkalmatlan, tehetségtelen, tudatlan, alacsonyabb rangú, kevésbé sikeres, mint mások.

10. Feljogosítottság grandiozitás séma:

Az a hiedelem, hogy az illető a többiekhez képest felsőbbrendű, különleges jogokkal és privilégiumokkal van felruházva. Akinél ez a séma fennáll, az gyakran úgy érzi, hogy joga van megkapnia, amit épp akar, tekintet nélkül arra, mi lenne a reális. Néha jelentkezhet másokkal való túlzott versengésben, vagy a másik feletti uralkodásban.

11. Elégtelen önkontroll-önfegyelem séma:

Ha van az embernek egy személyes célja, nehéz elérnie, ugyanis nincs meg az elégséges önkontroll és frusztráció tolerancia, amely segítené abban, hogy kibírja a cél felé vezető utat.

12. Behódolás séma:

A kontroll, a döntés fokozott mértékű átadása másoknak, többnyire azért, hogy az egyén kivédje a konfliktusos helyzeteket. Fő formái a szükségletek alávetése (saját preferenciák, döntések, vágyak elnyomása) és az érzelmek alávetése (érzelmek kifejezésének, különösen a haragnak az elnyomása).

13. Önfeláldozás séma:

Túlzó fókusz azon, hogy a mindennapos helyzetekben akaratlagosan megfeleljen mások vágyainak, saját kielégülésének rovására. Ennek legáltalánosabb okai, hogy ne okozzon fájdalmat másoknak, hogy elkerülje az önzősége miatt kialakuló bűntudatot, és hogy fenntartsa a kapcsolatot. Gyakran mások fájdalmával szembeni fokozott érzékenységből ered. Néha ahhoz vezet, hogy az egyén úgy érzi, hogy saját szükségletei nem megfelelő figyelemben részesülnek, és rosszallást érez azokkal szemben, akikről gondoskodik.

14. Elismerés-hajszolás séma:

Túlzó hangsúlyt fektet arra, hogy mások jóváhagyására, elismerésére vagy figyelmére tegyen szert, vagy beilleszkedjen, ami annak rovására megy, hogy biztonságos és igazi önérzetet fejlesszen ki. Önbecsülése elsősorban mások reakcióitól függ, és nem saját természetes hajlamain alapul. Néha együtt jár a rang, a külső, a társadalmi elfogadottság, a pénz vagy az eredmények túlhangsúlyozásával, melyek az elismerés, a csodálat vagy a figyelem elérésének eszközei.

15. Negativizmus-pesszimizmus séma:

Átható, egész életen átívelő fókuszálás az élet negatív aspektusaira, miközben minimalizálja, vagy figyelmen kívül hagyja az élet pozitív vagy optimista aspektusait. Többnyire magába foglalja azt a túlzott várakozást, hogy a dolgok végül is rosszra fordulnak. Még az is tönkremegy, ami látszólag rendben van. Az ilyen ember nagyon aggodalmas, éber, jellemzi a határozatlanság, és szeret panaszkodni.

16. Érzelmi gátoltság séma:

A spontán cselekedetek, érzelmek, vagy a kommunikáció túlzott gátlása, leginkább abból a célból, hogy mások rosszallását elkerülje. Gátolja mind a pozitív, mind a negatív érzelmek kifejezését. Nagy hangsúlyt helyez a racionalitásra, az érzelmeket pedig alulértékeli.

17. Könyörtelen mércék séma:

A háttérben lévő hiedelem szerint az egyénnek törekednie kell arra, hogy a viselkedés és teljesítmény nagyon magas, belsővé vált mércéinek kell megfelelnie többnyire ahhoz, hogy a kritikát el tudja kerülni. Jellemző következménye az, hogy az egyén állandó nyomás alatt érzi magát, vagy nehezére esik lelassítani. Jellegzetes megjelenési formái a perfekcionizmus, a merev szabályok és a „kell” állítások az élet számos területén, valamint az idővel és a hatékonysággal való állandó foglalkozás, vagyis a teljesítmény fokozásának kényszere.

18. Büntető készlet séma:

Az a hiedelem, hogy az embereket keményen meg kell büntetni, ha hibát követnek el. Magába foglalja azt a hajlamot, hogy haragos, intoleráns büntető és türelmetlen legyen olyan emberekkel (saját magát is beleértve), akik nem felelnek meg saját elvárásainak és mércéinek. Többnyire nehezére esik megbocsátani a hibákat magának vagy másoknak, mivel nem hajlandó figyelembe venni az enyhítő körülményeket, figyelembe venni az emberi tökéletlenséget vagy az érzésekkel empatizálni.

Ha a 18 séma közül vannak olyanok, ahol ismerősen csengenek a mondatok, akkor nagy valószínűséggel használjuk is azokat a „szemüvegeket” a világ értelmezésére, illetve mivel ismerősek azok a helyzetek, be is vonzzuk őket. Sématerápia során a pszichológus és a kliens ezekkel a sémákkal dolgozik azzal a céllal, hogy átírják ezeket a berögzüléseket, hiedelmeket, és új, egészséges megoldásmódokat találjanak.

 

J.E. Young, J.S. Klosko, M.E. Weishaar: Sématerápia című könyve alapján.