Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Miért jó csoportba járni? - szubjektív írás

Imre Gábor képe
Ellenőrzött szakember

Mi oka lenne bárkinek is bizalmas és intim dolgokat egy csapat idegennel megbeszélni? Egyfelől ott vannak a barátok, a szombat esti beszélgetések, másrészt, ha már terápia, tanácsadás, önismeret, stb., akkor az ilyesmit zárt ajtók mellett, négyszemközt, a legnagyobb diszkréció mellett szoktuk végezni.

Coportokban élünk

Van a csoportoknak egy óriási előnye. Hétköznapi életünk során időnk jelentős részében nem kétszemélyes helyzetekben vagyunk, hanem csoportokban. Csoporthelyzetként fogható fel a családi ebéd, egy baráti sörözés, az egyetemi közeg, vagy egy munkahelyi team. Még ha a feladatom nagy részét egyedül is végzem a monitor előtt, akkor is egy szervezetbe ágyazva, kollégákkal együttműködve dolgozom. Kollégákkal, akikhez viszonyulok valamilyen módon. Az önismereti csoport egyfajta modellhelyzet. Egy olyan tér, ahol nincs előre kijelölt feladat, nincsenek formális hierarchiák, vagy szabályok. Van tere ugyanakkor, hogy arról beszéljünk, hogyan is vagyunk mi egymással és mindazokról, amik foglalkoztatják a résztvevőket.

Mi nem jellemző a csoportokra?

A csoport NEM az egyéni terápia olcsóbb, fapados változata, ahol a szakember a csoportidő töredékét tölti minden résztvevővel. Elsősorban NEM is abból lehet profitálni, hogy nálunknál sokkal nagyszerűbb és tapasztaltabb csoporttagoktól tanulunk. A kapcsolatok hálóját, a találkozásokat, csoportban kialakuló légkört és az ott megtanult új képességeket tartom lényegesnek. A csoport az olvasatomban annak a művészete, hogy hogyan bánunk egymással.

Miért hatásosak a csoportok?

Egy csoportban életre kel a világunk összetettsége, sokszínűsége. Kapcsolatok sokasága jön létre a tagok közt. A pszichés történések valamilyen módon megjelennek, élményszerűen, saját bőrünkön keresztül átélhetővé válnak a csoportban.A csoport újrateremti a kapcsolati problémák kontextusát, a társas közeget. A tagok révén gazdag környezetet biztosít és a pszichés problémát oda viszi vissza, ahová az tartozik, és ahol a legjobban kezelhető, a társas térbe.

 

Változás az egyénben

Az önismereti csoportokban egészen mély és személyes szinten élhetjük meg a találkozást másokkal, új kapcsolati élményeket tapasztalhatunk meg. Fejlődnek a kommunikációs készségek: mikor szóljak, mikor érdemes még várnom? Hogyan nyerjem el a többiek figyelmét? Megélhetem, hogy jelenlétemmel segíteni tudok másnak. Tudok adni. Egyúttal megtapasztalhatom, hogy valamit elmondok magamról és olyan elfogadásra, támogatásra találok, amire sosem számítottam.

Kipróbálhatok új szerepeket. Felvehetek olyan pozíciót, ami nem otthonos, korábban nem mertem kipróbálni. Szembehelyezkedhetek másokkal, provokálhatok. Kiállhatok magamért. Kipróbálhatom milyen, ha nem teszek meg mindent azért, hogy népszerű legyek. Megfigyelhetem, hogy mások miként teszik ezt. Vagy elmondhatom, hogy még sosem sikerült a társaság középpontjává válnom, ijesztő is a kitüntetett hely, de titkon vágyom is rá. Kipróbálhatom milyen, ha megkapom ezt a figyelmet.

Mindeközben azonnali visszajelzéseket kapok arról, mit vált ki másokból a viselkedésem. Általában nincs frappáns tanulság, summázat. Vannak megmozgató élmények, csiszolódnak az implicit készségek és idővel egyre otthonosabban mozgunk a hétköznapi csoportjainkban. Egyre könnyebben érvényesülünk, egyre inkább tudunk őszinték lenni, mélyülnek a kapcsolatok, találkozások.

Álarcok

Az önismereti csoport segít felismerni saját álarcainkat, olykor szemérmetlenül be is pillant azok alá. Egy négyszemközti beszélgetésben viszonylag könnyen lehet szerepet játszani, árgus szemekkel figyelni a másik felet, vajon mit gondol rólam, vajon hogyan ítél meg? Tetszeni fog-e neki, amit mondok? Az elvárásokhoz igazíthatom a mondandómat. De ha már nyolcan-tizen ülünk körben, jóformán lehetetlenné válik, hogy azt kontrolláljam, hogy ki hogyan lát engem. Képtelenség folyamatosan ellenőrizni, hogy mindenki azt értette-e, amit mondok, hogy minden résztvevőből a kívánt hatást váltom-e ki. Kapok ugyanakkor visszajelzéseket arról, hogy mit váltok ki másokból. Milyen nekik velem lenni. Megtudom, hogyan látszom, hogy tükröződöm. Ez néha megnyugtató módon illeszkedik abba a képbe, ahogyan önmagamra gondolok, néha fájón eltér az önképemtől.

Ütközések

Az önismereti csoportokon olyan légkör alakul ki, ahol a tagok nem szégyenítik meg, kritizálják, vagy minősítik egymást, hanem elfogadásra törekedve, támogató módon vannak jelen. Természetesen attól még kockázattal jár megmutatkozni. Könnyen lehet, hogy amit mondok, valakit feldühít, vagy megijeszt. De abban is bízhatok, hogy ennek az érzésének hangot is ad.

Nem tartozik a csoportok kultúrájához tehát a másik személyére irányuló leértékelés, kritika: “Te egy beképzélet idióta vagy.” De nagyon is jellemző a saját érzések megfogalmazása: “Nagyon nehezen hallgatom, amit mondasz, egyre feszültebb, egyre mérgesebb leszek és csak távolodom tőled.” Ez nem szépelgés, vagy finomkodás. Mikor másokat minősítünk, azzal szerintem inkább lemondunk a lehetőségről, hogy igazán megértsük, mi zajlik saját magunkban. Ha a saját érzésünkről beszélünk, amit a másik vált ki, lehetőség van rá, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.

Védőháló

A fentiek kockázatosnak hangozhatnak. Mégis egy önismereti helyzetben lényegesen nagyobb biztonsággal lehet kísérletezni, mint a hétköznapi helyzetekben. A csoportban mindenki önmagának és társas viszonyainak mélyebb megértésének igényével van jelen. Nincsenek tabuk, az általános szociális normák megvizsgálhatók, megkérdőjelezhetők. A csoporttagok személyét titoktartás védi. Ami a csoporton elhangzott, másikat érintő történés, információ, az ott is marad a csoportteremben.

 

Szabadság

Személyesen számomra a leginkább meghatározó a csoportélményben a szokatlan szabadság érzése. Nincsenek előre rögzített szabályok, amiket ha betartok, akkor mindenki kedvelni fog. Nagyon kevés a fogódzó. Teljes szabadság és teljes felelősség. A csoportokon sokszor megéreztem ennek a szabadságnak a terhét. De szerintem érdemes megtanulni élni ezzel a fajta szabadsággal. Ebbe persze az is belefér, hogy valaki csendben maradjon, ha nem tud, nem szeretne megmutatkozni. Ugyanakkor az is könnyen lehet, hogy másvalaki megszólítja majd.

 

Jelen bejegyzés egy szubjektív írás. Elsősorban saját tapasztalataimra épül. A bejegyzés során elsősorban verbális, szabad-interakciós, személyközpontú, encounter csoportokról írok.  Az egyszerűség jegyében az írás során a csoport kifejezést használom, ami ilyen módon pontatlan. Léteznek más elvek szerint szerveződő formák, mint a pszichodráma, pszichoterápiás csoportok, vagy tematikus, strukturált tréningek. Ezekre a csoportformákra a fent leírtak egy része nem vonatkozik.