Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Luxus-e az önismeret?

Domján Mónika képe
Ellenőrzött szakember

Sokszor találkozom azzal a kifogással, hogy „nekem nincs pénzem, időm pszichológushoz járni”, nemrég egy cikkben olvastam valakitől, hogy „egy budai öröklakás árát elköltötte már a terápiáira”. Bevallom, rosszul érintett az a gondolat, hogy az általam nyújtott szolgáltatás, amelyben nagyon hiszek, és amelyre úgy tekintek, mint a világ jobbításáért végzett tevékenységre - valójában csak egy kevesek számára megengedhető, öncélú „hobbi”. De most nem arról akarok írni, hogy miért érint érzékenyen egy ilyen kijelentés, bár önismereti szempontból roppant hasznos ezt végiggondolnom. Hanem arról, hogy szerintem miért nincs így, illetve egy kicsit mégis de.

Kezdem azzal, hogy miért „luxus”. Nyilvánvaló, hogy egy mélyszegénységben élő család számára valóban luxus, és elérhetetlen egy magánpraxisban dolgozó terapeuta kifizetése - és ez még rengeteg, a középosztályban élők számára természetesnek vett szolgáltatásról, fogyasztási cikkről ugyanígy elmondható. Miközben nagyon jó lenne, ha a legszegényebb réteg számára is létezne ingyenes vagy nagyon kedvezményes pszichológiai ellátás, és van is ilyen, de nem mindenhol, vagy csak korlátozottan elérhető. Az is biztos, hogy a mindennapi megélhetéssel küszködő, alacsonyan iskolázott emberek egészen más megközelítést, képzettséget igényelnek, és sokszor az alapvető lelki folyamataikhoz, érzelmeikhez való hozzáférés is elsajátítandó készség számukra. Általában annak a lehetőségnek a felismertetése az első lépcsőfok számukra, hogy lehet és érdemes foglalkozni ezekkel a belső történésekkel, mert az ténylegesen javíthat az ember életminőségén, megküzdési képességein, indulat- és kapcsolatkezelési gyakorlatán, s mindez végső soron kézzelfogható előnyökre (pl. normális munkahely és családi élet feltételeinek megteremtése) váltható.

De ez nemcsak rájuk igaz! Hanem éppenséggel azokra, akik ha akarnák, megengedhetnék maguknak egy szakember segítségét, mégsem látják ennek előnyeit, netán gyengeségnek tartják, hogy nem tudják önerőből megoldani a problémáikat. Ha belegondolunk, mennyit költünk a normál életvitelhez nem feltétlenül szükséges, pusztán a szórakozásunkat és az extra kényelmünket szolgáló anyagi javakra és élményekre (pl. márkás ruhákra, a legmodernebb műszaki cikkekre, mobiltelefonokra, laptopokra, X-boxokra, plazmatévére, flancos autóra, menő nyaralásra, bazinagy házra, stb.) vajon nem jön ki bőven az a havi nagyjából 40.000 Ft? Ennyibe kerül ugyanis átlagosan a heti rendszerességgel történő pszichológus-látogatás is. Nem azt akarom mondani, hogy teljesen felesleges szórakozásra és élményekre költeni, hanem azt, hogy ha ezekkel kapcsolatban elfogadjuk, hogy hozzájárulnak a testi-lelki jóllétünkhöz, és ennyibe kerülnek, akkor ilyen alapon semmivel sem nagyobb luxus a saját önismeretünkre költeni. Miközben az is gyakran előfordul, hogy a szép látszat ápolása és a szórakozás hajszolása, netán élvezeti szerek fogyasztása a boldogtalanságunkat próbálja kompenzálni. Valójában a lelkünkben tátongó űrt szeretnénk velük betömni és egyúttal magunkkal is elhitetni, hogy tulajdonképpen minden rendben van. Semmit nem ad hozzá a jó közérzetünkhöz, lelki egyensúlyunkhoz ez a fajta figyelemelterelés, maximum átmeneti enyhülést nyújthat, melynek elmúltával még nagyobb a kétségbeesés és a hiány. Arról nem beszélve, hogy a valódi problémák megoldását is késlelteti.

Aztán továbbgondolva: mennyibe kerül egy válás anyagi és érzelmi szinten? Mennyibe kerül egy krónikus betegség kezelése, a munkából való kiesés, az érzelmi teher, amit mindez az illetőre és környezetére ró? S megint nem akarom ezzel azt sugallni, hogy mindez egyértelműen kizárható, megelőzhető a nagyobb önismeret segítségével, de azt igen, hogy nehézségek egy része valóban elkerülhető, illetve ha már bekövetkeztek, az elviselésük könnyebb, a megoldásuk hatékonyabb, azaz kevesebb/rövidebb szenvedéssel jár a velük való bajlódás, mintha az ember egyedül küszködne. Ráadásul egy önmagával tisztában lévő ember sokkal kevésbé hajlamos továbbpasszolni a saját szenvedését másoknak, hiszen képes érzelmileg gondoskodni magáról, tiszteletben tartja saját és mások határait, valamint sokkal több figyelmet és szeretetet tud adni a vele kapcsolatban álló többieknek is. Nos, ha ez luxus, akkor nagyon nagy baj van!