Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Legyünk-e őszinték a pszichológusnál?

Szántó Regina képe
Ellenőrzött szakember

Fontos kérdés, hogy ha pszichológushoz fordulunk, vajon mindent el kell-e mondanunk a szakembernek vagy elhallgathatunk-e egyet, s mást?

Néha nagyon nehéz lehet beismerni, hogy valamiben hibáztunk, hogy nem úgy tettünk, ahogyan kellett volna. El kell-e ezt mondanunk, vagy inkább próbáljuk meg takargatni, hogy hibáztunk? Néha nagyon nehezen kinmondható dolgok hangzanak el a rendelőben. Sokaknak kell megküzdeniük a szégyenérzettel, azzal, hogy elmondjanak valamit, amit esetleg még soha, senkinek nem mertek elmondani, amit még eddig senkivel nem osztottak meg. Miért tették ezt? Azért, mert nem akartak megszégyenülni, mert gyengék voltak felvállalni azt, amit eddig soha nem tártak fel senkinek. Féltek, bűntudatuk volt miatta. Nekem az a tapasztalatom, hogy a pszichológusi rendelőben többnyire megpróbálnak igazat mondani a páciensek, de még így is előfordul, hogy egy kicsit szépítenek a dolgokon. Sokan kicsit jobb színben próbálják meg feltüntetni önmagukat más, a pszichológus előtt.

Jó dolog-e ez? Természetesen nem. A szépítgetés több dologra is utalhat. Egyrészt arra, hogy aki átrajzolja a valóságot, az nem bízik önmagában, nem tudja elfogadni azt, hogy időnként mindenki követ el hibákat. De talán a nagyobb probléma ilyenkor, hogy a pszichológusában sem bízik meg, sőt előtte sem meri felvállalni önmagát. Ilyenkor nagyon fontos mégis kimondani a dolgokat, mert remélhetően a pszichológus reakciója majd pozitív hatással lesz. Ki fog derülni, hogy azért ez nem egetverő bűn, de az is lehet, hogy be kell látni egyes esetekben, hogy ezt nem lehet tovább csinálni, hogy a páciensenk változtatnia kell azona a viselkedésen, amit szándékosan szépített, elhallgatott. Amikor egy olyan titkot mond el a páciens, amit eddig még senkinek nem tudott őszintén és nyíltan elmondani, akkor hatalmas lépést tesz a gyógyulás felé. Ilyenkor mindenkinél jobban megbízik a szakemberben, akire rábízza az addig el nem mondott titkot. Ez azt mutatja, hogy a pszichológus elfogadja a pácienst, hogy megfelő a légkör, hogy megvan az az alapvető bizalom páciens és pszichológus között, ami talán eddig teljesen ismeretelen volt a páciens számára.

Nagyon nehéz ilyenkor a páciensnek, de végül mindig megkönnyebbülés követi az énfeltárást. Korrektív emócionális élmény zajlik, ami során a páciens megtanulhat megbízni először a pszichológusában, később talán már másokban is. Tehát összességében azt lehet mondani, hogy az őszinteség nagyon fontos és előrevivő dolog a terápiában. Nagy lépés a gyógyulás felé, amit fontos megtenni. Legtöbbször a terápia sikerességét is előrvetíti, hiszen ki nem mondott dolgokkal előbbre jutni. A pszichológust természetesen titoktartás kötelezi, nem beszélhet a rendelőben elhangzottakról, ha a páciens beazononosíthatóvá válik általa. Ezzel a keretek tartására is tanítja a pácienst. Hiszen azt is fontos megtanulni, hogy kivel osztunk meg bizalmas információkat önmagunkról.