Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A láthatatlan drog

Thiery Henriette képe
Ellenőrzött szakember

Mintha minden vágyunk varázsütésre teljesülne… A világ olyan, amilyennek szeretnénk. És tulajdonképpen mi is olyanok vagyunk, amilyenek lenni szeretnénk, anélkül, hogy különösebben nagy erőfeszítést kellene tenni. Nincsenek gondok.

 Nincsenek zavaró külső körülmények. Részünk lehet minden élményben, amit csak akarunk. Színek, formák, illatok, kinek-kinek ízlése szerint. Rengeteg barátunk, nagy társaságunk van, akikkel akár órákat beszélgethetünk, miközben valójában egy lépést sem kell tenni. Nem kell felvállalni azt, hogy esetleg napok óta nem fésülködtünk, hogy a fényképünknek már kevés köze van a valósághoz (ha valaha is volt), hogy épp nőtt egy csúnya pattanás valahol. Igazából semmit, amit nem akarunk, hogy mások tudjanak. Esetleg a helyesírási hibákat, de az nem számít, meg másnak is van. A nyelv lassan úgyis mindenki által könnyen értelmezhető jelek, smiley-k, emoticonok szűk készletére zsugorodik. Mennyivel egyszerűbb az élet. Minek is az a sok magasröptű gondolat, az érzelmek leheletfinom árnyalatai, mikor az élet nem más, mint egy soha véget nem érő játék. Én formálom a világomat, és amit én nem akarok, azt egyszerűen kizárom. Mert megtehetem. Sőt, igazából meg is érdemlem. Mindehhez nem kell más, csak egy számítógép és egy internetkapcsolat. Lassan elmosódik a határ a valóságos és a virtuális között. Ha jól meggondoljuk, olyan sokat végső soron ez nem számít.

Mindez talán ijesztően hangzik, de sok ember éli így az életét. Van ennek persze egy fontos feltétele. Hogy legyen valaki, aki a mindennapi létfenntartáshoz szükséges apróságokat, úgy mint enni-innivaló, fűtés-világítás, de mindenekfelett egy jól működő internetkapcsolat, biztosítja. Végül is ez nem olyan sok, a fizikai szükségleteket lehet minimalizálni, mosdani se kell mindennap, úgyis csak fogy a szappan, meg minek az a sok kencefice, nem kell annyit költeni. Ez persze alapvetően karikatúra, mégis fontos, hogy fokozott figyelmet fordítsunk a jelenségre, a számítógép- és internetfüggőségre.

A hasznosból szinte észrevétlen az átmenet a károsba. Ki vonná kétségbe, hogy a gép és a net mindennapjaink része, gyakorlatilag nélkülözhetetlen a munkához, a tanuláshoz, sőt, néha a kapcsolattartáshoz. Hány ember engedheti meg magának azt, hogy ha szabadságra megy, rá se pillantson a postafiókjára. Vagy ha igen, utána valószínűleg egy napja csak azzal telik, hogy szelektálja és elolvassa a felgyülemlett leveleket. Nehéz lépést tartani az információdömpinggel, nehéz meghúzni a határt, mi az, amit olvasatlanul töröl az ember, és mire fordít legalább pár másodperc figyelmet.

Ha egy felnőtt embernek ez nehézséget okoz, gondoljuk csak el, mennyivel nehezebb gyerekkorban. A gyerekeket a szó szoros értelmében rászoktatják a számítógépre, amit a legtöbben hamarosan virtuóz módon kezelnek. Van ennek természetesen racionális háttere, és számos szempontból hasznos. A gond akkor kezdődik, ha a gép, az általa kínált virtuális valóság fontosabbá válik a realitásnál. Ha a gyerek inkább játszik a géppel, mint a társaival. Ha a valóságos kapcsolatokat kiszorítják a virtuálisak, és ennek nem a távolság, vagy más objektív körülmény az oka.

Könnyű beleveszni a virtuális valóságba. Különösen akkor, ha az, ami valójában körülvesz, nem igazán tetszik. A változtatás, a változás mindig erőfeszítést, energiát igényel. Ha ez nincs, egyszerűbb a könnyebb utat, az elkerülést választani.

A virtuális világ felé fordulás azonban valójában menekülés: a problémák és azok megoldása, az önállóság, a felelősségvállalás, a felnőtté válás és a kézzelfogható valóság elől. Vannak persze olyan helyzetek, amikor csak az segít, ha egy időre eltereljük a figyelmünket a problémáról. Akkor van gond, ha ez a mentalitás tartóssá válik, és kiszorítja az adaptívabb megküzdési módokat. A virtuális valóság lehet gyönyörű, csodálatos és gondtalan, a legfontosabb tulajdonsága azonban az, hogy fizikai értelemben nem létezik. És hogy ezt megtapasztaljuk, ahhoz elég egy áramszünet :)