Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Kóros önzetlenség 2.

Csiby Ágnes képe
Ellenőrzött szakember

A múlt heti Kóros önzetlenség 1. blogban olyan emberekről írtam, akik a túlzott önzetlenség csapdájában vergődnek és bár ezzel szélsőségesen kizsákmányolják magukat, nemcsak önmaguknak ártanak, hanem az áldozat önként vállalt szerepe a környezetükben nemhogy nem kelt elismerést, de akár még visszatetszést is kelthet.

Miért kell magunkra is figyelnünk?

Vajon miért fontos az, hogy jól érezzük magunkat és néha önmagunkat helyezzük előtérbe, akár annak árán is, hogy ezzel nem leszünk jófiúk, jókislányok?
Azért, mert akkor tud valaki hosszú távon és igazán adni másoknak, ha ő maga is jól van, ha ő maga is rendben van. Ehhez szükséges saját magával is törődnie. Ahogy a repülőn is vészhelyzetben először magunkra kell feltennünk az oxigénmaszkot, hogy utána a többieknek tudjunk segíteni.
Ha mi jól érezzük magunkat a bőrünkben, mert magunknak is megengedtük, hogy rendszeresen, de legalábbis időnként töltekezzünk, akkor nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak leszünk, jobb kedvünk lesz és értékesebbek tudunk lenni mások számára is.

De hogyan változhatunk meg, ha eddigi életünk nagy részét kóros önzetlenségben éltük le?

Egyáltalán nem arról van szó, hogy ne segítsünk másoknak, vagy hogy ne vegyük észre mások gondjait és önző módon csupán magunkra figyeljünk. Nem kell egoistává válni, erről szó sincs. Csak tartsunk olyan egyensúlyt, hogy magunkat is szeretjük és megadjuk magunknak, amire szüksége van a testünknek és a lelkünknek és nem a magunk kárára segítünk másokat.

Először lehet, hogy elképzelhetetlennek tűnik, hogy változtassunk eddigi viselkedésünkön. De ha felismerjük az eddigi helyzet negatív hatásait, akkor kis lépésekben átalakíthatjuk a szokásainkat és fokozatosan hozzászoktathatjuk a környezetünket és magunkat is, hogy a későbbiekben változni fog a helyzet. Eleinte furcsa lesz nekik és nekünk is. De azután remélhetőleg (lehet, hogy kénytelen-kelletlen) megszokják, sőt még élvezhetik is új viselkedésünk pozitív hatásait.

Amikor már megint kóros önzetlenségen „kapjuk rajta magunkat”, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy „valóban elvárják-e ezt tőlem vagy csak én gondolom úgy?” Teszteljük le. Gyakran kiderül, hogy a szélsőséges önzetlenséget senki nem várja el tőlünk, csak mi gondoltuk úgy. Persze sok esetben valódi az elvárás, sőt, akár érzelmi zsarolásnak is ki vagyunk téve, ha nem az elvárt módon cselekszünk. Ilyenkor vizsgáljuk meg, hogy „ha ezt csinálom, akkor jobb lesz-e nekem vagy rosszabb? Miben lesz rosszabb? Miben lesz jobb? Tényleg jobb-e az, ami jobbnak tűnik?” Próbáljunk meg őszintén válaszolni magunknak. Észre fogjuk venni, hogy meg lehet találni azokat a viselkedéseket, helyzeteket, amelyekben mi is jól érezzük magunkat és a környezetünk is nyerni fog azáltal, hogy egy teljesebb és nem kizsákmányolt ember van a társaságukban.