Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Kóros önzetlenség 1.

Csiby Ágnes képe
Ellenőrzött szakember

Számos módja van annak, hogy az ember kizsákmányolja magát. Hogy ne érezze magát önzőnek, sok ember megtesz olyasmit és annyiszor, amivel végső soron önmagának árt.

Van, aki úgy segít egy kollégának vagy beosztottnak, hogy – míg a kolléga nyugodtan hazamegy a munkaidő végén – neki túlóráznia kell. Ugyanakkor ő ezzel teljesen kimeríti magát. Persze, kell segíteni alkalmanként a rászoruló kollégáknak, de itt is érdemes mértéket tartani.

A túlzottan önzetlen ember úgy gondolja, hogy számára nem létezik énidő. Úgy érzi, hogy rövid időre, vagy néha sem törődhet csak önmagával, mert az olyan lelkiismeret-furdalást okoz neki, ami talán még a folyamatos önkizsákmányolásnál is rosszabb.

Van, aki azért nem megy el sportolni, mert a családjától vagy a „második műszakjától” venné el az időt. Ugyan tudja, hogy szüksége lenne a mozgásra a napi stressz levezetésére, a teste karbantartására, de bűntudatot érez, ha nem a gyerekeivel, a párjával és/vagy a számítógépével foglalkozik.

Nem mond nemet a szülőjének és meglátogatja akkor is, ha helyette számára sokkal fontosabb programja lenne, ahol jól érezhetné magát, ahol feltöltődhetne. A kötelességét, úgy érzi, nem szegheti meg, ezért jogos igényeit háttérbe szorítja, ha az anyja, vagy apja azt várja el tőle, hogy sűrűn látogassa meg.

Van, aki azért nem költözik el a szüleitől, bár otthon fullasztónak érzi a környezetét, mert úgy gondolja, hogy abba az anyja belehalna. Legalábbis az anyja ezzel fenyegetőzik (a felnőtt gyermek ilyen riogatása inkább az anyák sajátja).

Lehet, hogy őrá nem is költenek a családban, mert mindenki fontosabb nála és ezt ő elfogadja, sőt ő maga irányítja így a helyzetét.
Ugyanakkor, a szerep, amelyben ő áldozatnak érzi magát, a családban visszatetszést kelthet, hiába igyekezett önzetlen lenni.

Lelkiismeret-furdalása van, ha pihen és azalatt nem másvalaki örömére tesz. Bűntudatot érez, ha valamit nem úgy, vagy nem pontosan úgy tesz, ahogy azt (gondolja, hogy) elvárják tőle. Nem feltétlenül a munkában, inkább a magánéletben, a párja, a gyermekei, a szülei, a barátai irányában. Ha pedig úgy tesz, ahogy elvárják tőle, akkor meg ő érzi rosszul magát. Adódik a kérdés: Ki a fontosabb ilyenkor? Kinek „kell” jobban éreznie magát?
 
A kóros önzetlenség kialakulhat azért is, mert gyermekkorban nem kaptunk feltétel nélküli szeretetet. Csak akkor szerettek, ha megtettük, amit kértek tőlünk, ha úgy viselkedtünk, ahogy elvárták. Ha nem így történt, akkor nem kaptunk szeretetet. De hiába lesz szerethető valaki azáltal, hogy önzetlen, ha közben rosszul érzi magát és boldogtalan, egyenesen „beledöglik” az önzetlenségbe.
 
Írja meg, mit gondol a kóros önzetlenségről, akár belülről, akár külső szemlélőként tapasztalta meg. Hogy miért fontos önmagunkra is figyelnünk, arról a jövő heti blogban írok.