Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Könyvajánló: A ketrecbe zárt fiú és más történetek egy gyermekpszchiáter jegyzetfüzetéből

Horányi Eszter képe
Ellenőrzött szakember

Bruce D.Perry-Maia Szalavitz: A ketrecbe zárt fiú és más történetek egy gyermekpszichiáter jegyzetfüzetéből. Park Könyvkiadó, 2015.

Az emberi agy 4 éves korra eléri a felnőtt méret 90%-át és ebben az első három-négy évben olyan rugalmasan alkalmazkodik a környezet jellegzetességeihez, amely rugalmasságra az élővilágban is kevés példát láthatunk. Ez az alkalmazkodás alapvetően adaptív, az agytörzsi stressz-szabályzó rendszer, a természetes ritmust, éberséget szabályozó középagy, az érzelmekért, kötődésért felelős limbikus rendszer és az olyan magasabb rendű funkciókért, mint például elvont gondolkodás, felelős agykéreg komplex együttműködésben és kölcsönhatásban azon munkálkodik, hogy a minket körülvevő világ ingereit minél hatékonyabban fel tudjuk dolgozni, abban minél könnyedebben tájékozódjunk, működjünk.

De mi történik, ha a fejlődő agy ebben a rendkívül érzékeny periódusban olyan környezettel találkozik, ami veszélyes, bántalmazó, esetleg elhanyagoló? Az agy ehhez is alkalmazkodik. Így állhat elő az a helyzet, hogy egy súlyosan atrófiás (elsorvadt) agykérgű, megnagyobbodott agykamrákkal rendelkező, beszéd- és gyakorlatilag mozgásfogyatékos 6 éves gyermek koponya CT-je láttán az orvosok csak széttárják a kezüket és azt mondják, rajta sajnos nem tudnak segíteni. Ez Justin, a ketrecbe zárt fiú története, akinek úgynevezett keresztmetszeti (tehát aktuális, pillanatfelvétel-szerű) látlelete alapján valószínűleg a legtöbb szakember hasonló következtetést vonna le. Ekkor érdemes megnézni, hogy mi történt az első 4 évben. Justint egy kutyaketrecben tartotta súlyosan elhanyagoló nevelőapja, így nem csoda, hogy agya ehhez a környezethez alkalmazkodott. A magasabb rendű funkciókért felelős kérgi területek elsorvadtak, az agykamrák megnagyobbodtak (agyszövet helyett agyi-gerincvelői folyadékkal teltek meg), a limbikus rendszer ölelés, simogatás, szemkontaktus híján nem alakította ki az emberekre jellemző kötődési viselkedést, érzelmi beállítódást. Justin agya azonban, ahogy mindannyiunké, a legcsodálatosabb szerv, amit csak elképzelni tudunk (illetve tulajdonképpen elképzelni sem tudjuk, hiszen működésének ma is csak egy részét tárta fel a tudomány a maga teljességében), így a kiváló gyermekpszichiáter, agytudós Perry doktor könyvében is ismertetett neuroszekvenciális módszerének köszönhetően Justin rohamos tempóban fejlődni kezd és néhány éven belül utoléri kortársait. Abba pedig belegondolni is rossz, hogy mi történt volna, ha csak a keresztmetszeti képnél maradunk…

A könyv számos, Justinéhoz hasonló és attól teljesen különböző, rendkívül tanulságos történetet vonultat fel Perry doktor praxisából, élvezhetően, ugyanakkor igényes és érthető tudományossággal megírva (ebben szerzőtársa, Maia Szalavitz segítette). Történetei azt mutatják be, hogy hogyan hat a trauma a gyermekek agyára, hogyan alakítja később viselkedésüket, személyiségüket és hogyan bújik el sokszor egy korai bántalmazás vagy elhanyagolás ADHD, figyelemzavar, reaktív kötődési zavar, autizmus, viselkedészavar vagy antiszociális személyiségzavar álarca mögé. Perry abból indul ki, hogy a gyerekre minden esetben oda kell figyelni és meg kell hallgatni őket, viselkedésük mozgatórugóit pedig csak akkor érthetjük meg, ha minél jobban megismerjük az agy és az ő egyedi agyuk működését. Leírásai emberiek és személyesek, soraiból a szakma és az emberek iránti szeretete folyamatosan érezhető, ezáltal válik a könyv rendkívül hitelessé és mélyen megmozgatóvá.

Jó szívvel ajánlom laikusoknak, akik szeretnék jobban érteni az emberi működést, minden gyerekekkel foglalkozó szakembernek, valamint pszichiátereknek és pszichológusoknak, tanulságos, gondolatébresztő és erősen inspiráló olvasmány gyanánt.