Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Konfliktuskerülés

Csukás Csaba képe
Ellenőrzött szakember

Ha úgy érzi, szinte bármit megtenne, csak hogy ne kelljen szemtől szemben vállalnia egy konfliktust, higgye el, nincs egyedül. Nagyon sokan kerülik el ezeket a ránézésre kellemetlen konfrontációkat a főnökükkel, házastársukkal, barátaikkal vagy épp idegenekkel az utcán.

A probléma csak az, hogy az elkerülés még nem jelenti azt, a konfliktus meg sem történik. Valójában mindkét fél belekerül ebbe a szituációba, de az elkerülő személy olyan hamar ki is lép belőle, hogy a másikra hagyja a helyzet megoldását teljes egészében.

Pontosabban arra hagyja a megoldást, amit a másik a szituációról, az elkerülő személyről és a valóságról gondol. Feltételezések, hipotézisek alapján fog dönteni. Mivel nem ismerheti meg a másik ember problémáját, véleményét és érzéseit, ezért a rendelkezésre álló információk alapján egyedül fogja összerakni a képet.

Vagy épp az történik, hogy nem is érzékeli problémának a helyzetet, mivel a másik fél együtt él a kialakult szituációval, és nem jelzi, neki az probléma.

Ez hosszú távon többféle kellemetlen következménnyel is járhat az elkerülő személyre.

  1. A folyamatos legyőzöttség érzése miatti feszültség egyre csak gyűlik az elkerülő személyben, míg végül az elviselhetetlenségig fokozódik. Ezután külső szemlélő számára véletlenszerű, vagy legalábbis indokolatlan helyzetekben tör elő, az adott pillanathoz sokszor nem illő intenzitással.
    Tipikusan ilyen helyzetek, amikor valaki haza viszi a problémát, és a párján vagy gyerekein vezeti le frusztrációját.
  2. A sok feszültség hatására az elkerülő személy állandó felfokozott állapotba kerül, ami szorongáshoz és fiziológiai tünetekhez (emésztési zavarok, reflux, vérnyomás gondok, szexuális problémák) végül kiégéshez vezethet. A megélt nagyfokú stressz miatt gyakran az ilyen személy igyekszik biztonságos, ismerős környezetet teremteni magának, ami az ismerősei, kollégái számára már-már kényszeres viselkedésnek tűnik.
    Ilyenek lehetnek például:
    - rituálék (merev napi rutin, különös étkezési szokások, stb.)
    - állandóan ugyanoda jár, mert kiszámíthatatlan számra, hogy az új helyen mi fog történni
    - gyakori lehangoltság
    - visszahúzódás a szociális környezetből
  3. Jelentősen beszűkül a szociális környezet, mert mindenki csak feltételezésekkel él róla. Az elkerülő személy nem jelöli ki a többiek számára világosan a határokat, így ezen a láthatatlan vonalon véletlenül, akaratlanul mindig belép valaki (ami dühöt vagy újabb elkerülést vált ki).

A krónikusan konfliktuskerülőkről nagyon különböző vélemény alakulhat ki a környezetében. Ez attól függ, hogy a megítélő személy hogyan áll a passzív személyekhez. Valaki számára nagyon szimpatikus viselkedés lehet ez, hiszen egy ilyen ember mellett könnyű dominánsnak lenni. Igazából nem is nagyon hagy más választást.

Másnak nagyon visszahúzódó, akár goromba is lehet, mert az elkerülő személyek mellett könnyű megélni a társas magányt. Ha nincs konfliktus, akkor nincs igény kinyilvánítás sem. Az elkerülők állandó gondolatolvasásra kényszerítik a környezetüket, ami ha sikertelen, akkor azt passzivitással vagy újabb elkerüléssel büntetik.

Érezhető talán, hogy a konfliktuskerülés mindkét fél számára egy nagyon hátráltató és frusztráló viselkedés.

Ahhoz, hogy egy tiszteleten és bizalmon alapuló kapcsolat ki tudjon alakulni, mindkét félnek szüksége van információkra, hogy tudja, a másiktól mire számíthat. Azonban az elkerülő személyek nem adják meg ezt a másik fél számára, csak elvárják, hogy kitalálják azt.

A konfliktus felvállalása nagyon fontos mind az egyén mind a környezet számára. A jó színvonalú együttműködésnek és haladásnak az egyik alap feltétele.

(A konfliktus felvállalás mellett a konfliktus kezelésre is nagy hangsúlyt kell fektetni. Erről a következő cikkben olvashat majd bővebben.)