Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A klímaváltozás körüli szorongás

Balázs Nelli képe
Ellenőrzött szakember

Meghatott néhány ember jelentős szorongása a Föld élhetőségét illetően. Fő kérdésük: sikerülni fog-e megmenteni a Földet és ha igen, mi lesz az ára, ők vajon megélik-e, mennyi lemondással és milyen állapotban?

15 évvel ezelőtt, amikor az egyik gyerekem született, egy képet nemezeltem és azt a címet adtam neki, hogy a Földanya. Ezen a képen igen csapzott, viharvert és szenvedő a mi Földanyánk. Ugyanez a gyermekem a minap elmagyarázta nekem, hogy miért melegszik fel egyre jobban a Föld. A Föld feletti ózonrétegnek olyan tulajdonságai vannak, hogy könnyedén beereszti, de ki is ereszti a napsugarak által keletkezett hőt. De a karbonkibocsájtás és felfokozott termelés hatására olyan gázok keletkeznek, melyek megnehezítik, hogy a felszabaduló hő megfelelő módon tudjon az ózonrétegen kifelé, így bent reked a Föld burkában, ami azt eredményezi, hogy melegebb lesz. Ezt mindannyian tapasztaljuk és ez a meleg az egyik oka annak, hogy elég hirtelen sok minden más lett. Télen egyre nehezebben találunk a gyerekekkel havat, amikor szánkózhatunk a közeli dombon. A nyáron nem hozott termést a kertemben nevelt brokkolim, mert hőgutát kapott.

Nincs olyan ember, aki ne tapasztalna hasonlókat és ezek a tapasztalatok körül egyre több félelem, szorongás, bűntudat, harag vagy pedig ellenállás, a hedonizmus felfokozása vagy éppen teljes érdektelenség jelenik meg.

 

De mi a különbség az átlagos szorongás és a klímaszorongás között?

 

A szorongás hátterében az a fő gondolatmenet áll, hogy MI LESZ HA? Vegyünk egy átlagos napi szituációhoz köthető szorongást (mi lesz, ha felmondanak nekünk, mi lesz ha kiközösítenek bennünket, mi lesz, ha az utolsó vizsgalehetőségünkkel sem tudunk élni, mi lesz, ha megbetegszik a gyerekünk stb.). Ezeknél legtöbbször fel tudjuk göngyölíteni a háttérben meghúzódó elakadásokat és ki is tudunk tervelni alternatív megoldásokat. A klímaváltozáshoz köthető krízis és szorongás esetében a pszichoterápiás módszerek nem jelentenek hosszútávú megoldást, mert végső soron az embernek nincs választási lehetősége: ha megszűnik a természet, ha nincs hol élni, akkor megszűnik minden, amiben eddig hitt az emberiség. Elvesznek az ösztönös, átörökített cselekvésminták, a mindennapi szerepeink, életfeladataink, és annak a lehetősége is, hogy a jövő generáció emlékeiben, munkásságában megmaradjanak a lenyomataink. De nem csak ez veszik el, hanem már jóval előtte az egészséges lelki-testi jólét feltételei is. Éhesen, szomjasan, betegen nem lehet jól lenni. Eltávolodva a természettől és a másik embertől, önzően és kizsákmányolóan viselkedve nem lehet kiteljesedni. Elveszítve a másokba való bizalmat nem lehet fesztelenül járni az utcán, ellazulni a lakásban… és még sorolhatnánk.

A két szorongás közötti különbség az, hogy a klímaszorongásánál nincsenek alternatív lehetőségek, a szorongás reális alapokon nyugszik, nem valamilyen múltbéli irracionalitás hozadéka. Ha egyszer bekövetkezik a visszafordíthatatlan pusztulás, akkor okkal fogunk félni, csak már későn.

 

Hogyan került bele az emberiség ebbe a romboló folyamatba?

 

Az emberek nem szeretnének felelősségteljes helyzeteket átélni, vagyis minden olyan helyzetet ki szeretnének kerülni, amely figyelmezteti őket arra, hogy vannak megváltoztathatatlan helyzetek, hogy vannak az életnek velejáró nehézségei, szenvedései. Ezek a helyzetek akár fejlesztőek is lehetnek, általuk tapasztaljuk és tanuljuk a legtöbbet. De mintha a mai ember ezeket mindenáron ki szeretné kerülni és helyette csak a könnyebbségekre, a vágyak kielégítésére, a gyors sikerekre szeretne koncentrálni. Az LFT (alacsony kudarctűrési küszöb) mindennapi tünetté vált és karöltve jár-kel az önbecsülés, öntisztelet hiányával.

Az emberiség egyik legnagyobb átka az állandó hasonlítgatás, értékadás. Az ebből adódó ego-szorongást a leggyorsabban gyors élmények, javak megszerzésével lehet HAMISAN csökkenteni. Ez önbecsapás és hosszútávon nem hozza a várt eredményt, mégis ez nagyon sok embernek a folyamatos napi köre. Ebbe nem fér bele a természettel való foglalatosság és az sem, hogy leüljön játszani a gyerekeivel, és az sem, hogy megsegítse a szomszéd nénit vagy éppen leálljon segíteni a bajba jutott embertársának, hiszen nincs rá idő és energia. Csak a gyorsan, többet és könnyebben mottó fér bele.

 

Hogyan avatkozhatunk be ebbe a romboló folyamatba?

 

Annak ellenére, hogy hódit az önző, dölyfös és hedonista magatartás, szerencsére sokan vannak, akiket nem a felelősség kikerülése vezényel. Ők a felelősségérzetre, a segítségadásra a társadalom megreformálására, a belső értékek számbavételére tették fel az életüket. Csak lemondásokkal, felelősségteljes viselkedéssel, tiszta szívvel, hiteles viselkedéssel tudjuk megmenteni magunkat és a Földanyát. Aki ezt az utat választja sokkal messzebb kerül a halálfélelmétől is, mert napi szinten megéli az életét, bátor, cselekvőképes és meg tudja tapasztalni a beleélés érzetét. Ez az az érzés, ami legjobban felejteti velünk halandó mivoltunkat és fájdalmunkat. Nagyon fontos napi szinten feltenni azt a kérdést, hogyan lehetne a folyamatokat kíméletesebben, másokkal összefogva, energiatakarékosabban, lassabban és több élménnyel végbevinni. A kulcs jelen lenni, konstruktívan cselekedni, odafigyelően kapcsolódni másokhoz és minden nap magunkhoz ölelni a természetet.