Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A kiégés szindróma kezelése és megelőzése

Csukás Csaba képe
Ellenőrzött szakember

A korábbiakban már beszéltünk a kiégési szindróma kialakulásáról és tüneteiről, most a megoldásról lesz szó. Legalábbis annyira, amennyire egy blogban arról beszélni lehet.

Emlékeztetőül, a kiégési szindróma fázisai a következők:

1. idealizáció

2. realizmus

3. stagnálás

4. frusztráció

5. apátia

Minden fázisban más és más kezeléssel lehet hatékonyan segíteni a bajba került szakemberen. Az idealizáció fázisában a realitás felé való nyitást érdemes segíteni, hogy az irreális elképzelések helyét a valós lehetőségek vegyék át. Ekkor tud jól működő, elérhető célokat megfogalmazni.

A stagnálás fázisában kollégák, és egyéb segítők bevonása a hatékony: csapatépítés, önismereti tréning, esetmegbeszélő csoportok.

A frusztráció során a figyelmet a pozitívumok felé kell fordítani. Amennyiben abból kevés van, érdemes az átkeretezéssel is próbálkozni. A hatékony stressz kezelés megtanulása is segít ebben a szakaszban.

Az apátia fázisában a legnehezebb a segítség. Ilyenkor új, reális célok megfogalmazása szükséges, de ehhez először valószínűleg a kiégés szindrómában szenvedő szakember motivációját kell felébreszteni, hogy akarjon is változni, változtatni.

Megelőzési lehetőségek

Az önismeretnek van a legnagyobb jelentősége és szerepe a kiégési szindróma megelőzésében. Amennyiben a szakember vállalja az egyéni vagy csoportos önismeretben való folyamatos fejlődést és önfeltárást, lényegesen jobb eséllyel kerülheti el a kiégést.

A munkával kapcsolatos realitás megtartása és folyamatos szem előtt tartása szintén erős védőfaktor. Az idealizált, irreális elképzelések helyett reális célokat kell kitűzni, illetve azokra érdemes inkább koncentrálni.

Lényeges, hogy elfogadjuk, nem tudunk mindenkin segíteni és mindent megoldani. Fontos megértenünk, hogy amennyiben a segítségnyújtás végén a kliens nem ér el jelentős változást, az nem feltétlenül a segítő szakember hibája. Más munkakörökben, ahol inkább feladatokról/projektekről van szó, szintén szembe kell nézni a ténnyel, hogy sokszor önhibánkon kívül kell a sikertelenséggel szembe nézni.

Az empátia inkább a segítő foglalkozás alappillére. Azoknak, akik az empátiát "munkaeszközként" is használják, meg kell tanulniuk megtartani minden esetben az „egészséges” távolságot, hogy a kliens problémáit a segítő ne vegye magára. Ennek felismerésében is komoly szerepe van az önismeretnek.

A stressz kezelés, és az ahhoz kapcsolódó különböző relaxációs vagy meditációs technikák elsajátítása és folyamatos gyakorlása szintén a kiégés megelőzésének eszköze.

A rugalmas szerepváltás szintén hozzájárul a kiégés elleni védekezésnek. Fontos, hogy a szakember le tudja tenni a munkát, és teljes mértékben az aktuális szerepében tudjon lenni: szülő, barát stb.

Az egészséges életmód, úgy mint a táplálkozás és rendszeres testmozgás szintén a védekezés része. A rendszeres testmozgás nem csak fizikailag teszi fittebbé az egyént, de a sportolás közben termelődő béta-endorfin jótékony hatásai enyhíti a stresszt és növelik a boldogságérzetet.

További tevékenységek, amelyek jelentősen segíthetik a kiégés elkerülését:

  • rendszeres társasági élet (is)
  • egyedül töltött idő (is)
  • hobbi
  • szakmai továbbképzés
  • szakmai csoportok/találkozók
  • konferenciákon való részvétel
  • megfelelő technikai eszközök: kényelmes fotel, klíma
  • természetjárás
  • rendszeres eltávolodás a megszokott környezettől (kirándulás, utazás stb.)

A kiégés megelőzésében tehát az egyik legjelentősebb elem, hogy a szakember tisztában legyen a veszélyekkel, és motivált legyen annak elkerülésében.

Ehhez, ha megfelelő szintű belső motiváció és aktivitás társul, akkor a kiégés jó eséllyel elkerülhető.

A segítő és támogató környezet (kollégák, család, barátok) szintén a szakember segítségére lehet. Ehhez hasznos, ha ők is ismerik a kiégési szindróma jeleit, tüneteit és lefolyását.