Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Ki a jobb, szebb, okosabb nálam? Értelmetlen versenyfutás

Gesler Lili képe
Ellenőrzött szakember

 

Mit jelent a valós önbizalom? -ezt a kérdést fejti ki egy kliensem.

Megkértem írja le milyen következtetésrekre jutott munkánk során az önbizalmával kapcsolatosan. 

Nagyon köszönöm neki, hogy közzé tehetetem.

 

Nem gondoltam, hogy ne lenne helyén az önbizalmam. Ugyanakkor éreztem, hogy bár alapesetben többnyire magabiztosnak érzem magam, bizonyos helyzetekben az önbizalmam pár pillanat alatt elillan és szorongás és bizonytalanság váltja fel. Ez nincs rendben, ezt szerettem volna megérteni, ezen szeretnék változtatni. Ezért megvizsgáltam magam és két alapvető felismerésre jutottam:

Az egyik, hogy az önbizalmam egész életemben valamilyen módon a teljesítményemmel volt összefüggésben. Gyakran tudtam valamiben jót, vagy akár kiemelkedőt alkotni. Ez mindig is rendkívül motivált. Az önbizalmam a sikereimre építettem fel, arra, hogy bizonyos dolgokban a legjobbak között tudtam lenni. A probléma ezzel az, hogy az életem így egy örökös versenyfutássá vált, amiben folyamatosan azt figyelem, hogy ki jobb, ki okosabb, ki szebb, ki keres többet nálam, stb. A versenyem alapja gyakran valamilyen felszínes, a társadalom által közvetített érték (pénz, stb.). A lécet persze mindig a lehető legmagasabbra teszem, számomra mindig a "leg" a norma. Folyamatosan mérlegre teszem magam és már nem nyerhetek mindig (gyakran találok nálamnál szebbet, jobbat, gazdagabbat). Emiatt gyakran érzek szorongást, frusztrációt, az időnyomás érzését ("már ott kellene tartanom"). A körülöttem levő embereket pedig gyorsan sorolom be a jobb-rosszabb skálámon. Ez a skála pedig jellemzően nem a belső értékeken alapszik.

A másik felismerésem, hogy túlzottan is sokat figyelek kifelé és nem eleget befelé. Túl sokat töprengek és túl nagy súlyt adok más (számomra valamitől mérvadó, idealizált) emberek gondolatainak, véleményének, elvárásainak, miközben a saját valós igényeimet, gondolataimat, véleményemet nem kellő alapossággal vizsgálom és súlyozom, nem ismerem meg mélységében. Éppen ezért az út, amit járok nem is teljesen az enyém, gyakran nem érzem teljesen magaménak azt, nem a bennem mélyen megfogalmazódott igények és vágyak vezetik, hanem külső véleményekhez igazodik. Pedig az útja mindenkinek más és egyedi és a saját szükségleteit kell, hogy szolgálja. Ezért senki nem tudhatja nálam jobban, hogy az én utamnak merre kell mennie. És ez akkor is így van, ha hibázok, ha tévedek. Az pedig, hogy mások mit gondolnak rólam, elsősorban nem engem minősít, nem hat ki igazán az életemre.

 

A felismeréseim tanulsága, hogy akkor válhatok kiegyensúlyozott, valóban stabil önbizalommal rendelkező személlyé, ha az önértékelésem a valós belső értékeimen alapszik (és nem a versenyfutásom aktuális eredményén) és ha emellett a saját döntéseimre alapozott saját utamat járom, amit a bennem lévő, felismert igények vezetnek (és nem mások véleménye, vagy elvárásai).

Problémakör: