Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Kapunyitási pánik

Szántó Regina képe
Ellenőrzött szakember

Viszonylag új keletű fogalom a kapunyitási pánik, mely az úgynevezett kapuzárási pánik ellentéte.

A mai 25-35 évesek, de talán még az ennél fiatalabbak is nagyon hamar szembesülnek a külvilág, a szülők, a munkahely, a társadalom rájuk nehezedő elvárásaival. Gondoljunk csak arra, hogy már az óvodás korban nyomás nehezedik a gyerekekre, számos külön órára járatják a piciket.

A szülőkben akár egy idegen nyelv elsajátítása is célként merül fel. Az általános iskolában tovább folyik a gyermekek presszionálása, de így megy ez a középiskolában és a felsőoktatásban szintén. A társadalom egyrészről a családalapítást, másrészről az anyagi sikerek hajszolását vetíti ki a fiatalok elé, mint célt. Nem kevesen jelennek meg a pszichológusi rendelőben olyanok, akik elkeseredettek, mert önmagukat értéktelennek látják, ha nincs párkapcsolatuk, nincs gyermekük vagy kimagaslóan jól jövedelmező, elismert állásuk. Nagyon kevesen választanak pályát képességeiknek és érdeklődésüknek megfelelően. Az úgynevezett divatszakmákban próbálnak karriert építeni azok, akik talán valami egészen másra hivatottak. A diákhitelből megfinanszírozott diplomát azután nehéz egy másikkal kiegészíteni, nehéz már pályát módosítani. Sokan már az egyetemi évek alatt elhelyezkednek egy-egy multicégnél akár teljes munkaidőben is. Fontos, hogy a fiatal olyan munkát, de inkább hivatást válasszon, amit szeret, amihez érzéke, tehetsége van. Gondoljunk bele, hogy mindannyian egyediek vagyunk. Ki ebben, ki abban jó. Az iskolának abban volna véleményem szerint fontos szerepe, -azon kívül, hogy tárgyi tudással szolgál-, hogy a gyerekek megismerjék önmagukat, tisztában legyenek saját erősségeikkel vagy éppen gyengébb oldalukkal. Sajnos ma csak kevés olyan intézmény van, ahol ezt megtalálják a kicsik vagy éppen a nagyobbak.

De a párkapcsolat, a család kialakítása is sokszor elérhetetlen feladatként nehezedik a fiatalokra. A különböző burkolt vagy nyílt célozgatások, kérdések nem tesznek jót a fiatalok önbizalmának. A „na, mi van a fiúkkal/lányokkal?” vagy a „na, mikor jön már a baba?” típusú kérdések következtében gyakran kerülik a családi összejöveteleket a „sikertelenek”, nagyon sok sebet ejtenek az ilyen tapintatlan kérdések. Mit tehetünk, hogyan segíthetünk azokon a fiatalokon, akiken eluralkodik a kapunyitási pánik? Nagyon fontos meghallgatni és empatikusan, nem elvárásokat támasztva figyelni arra a személyre, aki panaszkodni kezd legyünk akár a szülője, akár barátja, akár a tanárja. Próbáljuk meg megnyugtatni, biztatni, reményt kelteni benne. Fontos, hogy világítsunk rá arra, hogy a jelenben is próbáljon meg örömöt találni. Ha már ennél nehezebben kezelhető a helyzet, akkor javasolhatunk csoportos vagy egyéni önismereti foglalkozást. A csoportokban mindig van olyan, akivel egy cipőben járunk, akinek hasonlóak a problémái, így megélhetjük, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal. Valószínűleg van olyan személy is, aki már túl van a kapunyitási pánikon, aki már ezt meghaladta. Ő jó példa lehet arra, hogyan lehet megoldani ezt a nehézséget. Egyéni terápiában megismerhetjük önmagunkat, találhatunk olyan munkát, hivatást, amely számunkra testhezálló. Ennek segítéségével önbizalom gondjaink is csökkenhetnek és így túljuthatunk ezen a nehéz és sok szorongással járó életszakaszon.