Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Hogyan legyek látható a munkahelyemen?

Kovács Orsolya képe
Ellenőrzött szakember

Siker és jóllét a munkánkban

’Kigürizem a lelkem és ezt legfeljebb természetesnek veszik.’ ’Nem kapok pozitív visszajelzéseket, amik motiválnának.’ ’Már évek óta ezt csinálom, így bekerültem a megbízható skatulyába, akit senki sem akar átmozgatni más pozícióba.’

Nagyjából ehhez hasonló mondatokat hallok azoktól, akik azzal a panasszal keresnek meg, hogy karrierjük már egy jó ideje ’beragadt’. Kevés fájóbb dolog van egy munkahelyen, mintha valaki erejét megfeszítve dolgozik, mégis mintha elmaradna az ezért járó jutalom: nincs előléptetés, fizetésemelés, munkakörbővítés vagy valami örömteli extra juttatás. A következő kérdés szegeződik nekem: Ha nem vagy exhibicionista vagy cselesen ambiciózus akkor esélyed sincs az érdekérvényesítésre?

A válasz szerencsére: NEM. Anélkül is tudsz tenni a karrieredért, hogy kísérletet tegyél temperamentumod megváltoztatására. Anélkül viszont nem, hogy hozzáállásodat ne hangold finomra. Amikor nekikezdenénk a helyzet megváltoztatásának, a szürke munkás láthatóvá változtatásának, a BELSŐ ELLENÁLLÁS számos kifogásban ölt testet. Nézzünk meg néhányat:

Hibáztató attitűd: Ebben az esetben az egyén szerint a munkatársak és a felettes tehet arról, hogy nem veszik észre megfelelően a munkáját. Teszik ezt figyelmetlenségből, alacsony IQ-ból, érzéketlenségből, olykor gonoszságból, és még folytathatnám a sort.

Globális okok: Ilyenkor az egyén valami külső tendenciával magyarázza elsődlegesen a sikertelenségét. ’Túl sokan keresnek munkát, ezt a főnök is tudja. Ha nagy lenne a szám megnézhetném magam.’ ’Itt nincs lehetőség nagyobb mozgásokra, a szervezet felépítése korlátoz.’

Személyiség kérdése: Aki ezzel érvel, annál kapásból negatív értékítéletet kap minden aktív próbálkozás munkája elismerésének kivívása érdekében. ’Nem vagyok olyan, aki verné a mellét azzal, amit csinál.’ ’Engem nem úgy neveltek, hogy mutogassam magam.’ ’Félek, hogy utána mit gondolnának rólam mások.’

Na már most, ha valaki egyenlőségjelet tesz az önérdek érvényesítés és a gátlástalanság közé, akkor tényleg nem lesz könnyű dolga a karrierjében. Hiszen ha szorgosan, de csendesen dolgozik tovább, nagy eséllyel láthatatlan marad. Ha viszont képviseli érdekeit, lelkiismeret furdalással találja szemben magát: ’Nem kezdhetek csak úgy beszélni a teljesítményemről a munkatársak körében, mert az olyan nagyzolónak vagy manipulatívnak hatna!’

Miért is alakulhat ki ez az ellentét? A magyar kultúra, és azon belül is főleg az alsó- és középosztálybeli norma (hogy egyéb történelmi örökséget ne is említsek) mellett, amiben a szerénység erény, az önkifejezés pedig hivalkodás van még egy fontos tényező. A munkahelyi jutalmak terén a GYERMEKI én-állapotban maradás.

Mit jelent ez? Egy gyerek viselkedésére a szülő jutalmaz vagy büntet. Megdicsér vagy megró. Ha egy gyerek igyekszik jól teljesíteni arra hamar kap visszacsatolást, reakciót a felnőttektől. Ha pedig nem kap, az is fontos üzenet: ennyi nem elég. A felnőtt világ azonban ettől egy jelentős dologban eltér. Itt már nem a felettes szeretetének/tetszésének elnyerése érdekel minket elsősorban, hanem sokkal inkább az, hogy befektetett erőfeszítéseink hogyan térülnek meg. Ha viszont kommunikációban nem ugrunk át a gyermekiből partneri szintre, kicsi eséllyel pályázunk arra, hogy komolyan vegyenek minket. Ha jó gyermek módjára várjuk a megérdemelt jutalmat, nem is csodálkozhatunk, hogy az sokszor elmarad, vagy nem a vágyott formában ölt testet.

Ha szeretnénk önmagunkat és munkánkat LÁTHATÓVÁ tenni, PARTNERKÉNT kell viselkednünk és kommunikálnunk főnökeink és munkatársaink felé. El kell hinnünk és meg kell mutatnunk, hogy mire vagyunk képesek és ezért mit várunk cserébe. A partnerség természetesen feltételezi, hogy a realitás talaján maradunk és olyat várunk el viszonzásképp, amiért tényleg megdolgoztunk. Ehhez azonban elsősorban magunkkal kell megvívnunk csatáinkat: mire vágyom? hogyan becsülöm meg saját magam? mi az amit meglehet velem csinálni? hogyan ne féljek képviselni az érdekeimet? Ezt követően pedig várakozó hozzáállás helyett AKCIÓBA kell lendülnünk.

Ezt megtanulni vagy újratanulni szép kihívás, de koránt sem lehetetlen.