Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Hogyan kerüljek közelebb gyermekemhez?

Kovács Orsolya képe
Ellenőrzött szakember

Van, akinek rutinból jól megy, és van, akinek hosszas erőfeszítések után is nehézséget okoz közelebb kerülnie gyermekéhez. És persze a két szélsőség között vannak a legtöbben. A képet még inkább árnyalja, hogy a gyerek, a szülő és kettejük kapcsolata is folyamatos változásban van, így ha egy adott életkorban vagy pillanatban könnyen is megy a kapcsolódás, egy másikban komoly nehézséget okozhat.

Először is szögezzük le: nincsen TUTI módszer. Méghozzá pont azért nincs, mert mindenkihez másképp lehet közel kerülni és mindannyian másképp viszonyulunk saját intimitásunkhoz is. Tehát a legjobb stratégia az, ha megkeressük a számunkra és gyermekünk számára legmegfelelőbb közeledési módot, és időről időre alakítjuk, ha úgy tetszik, megreformáljuk azt.

Most hogy mindenkit jól megijesztettem azzal, hogy nem fogalmaztam meg biztosan beváló praktikákat, azért adnék néhány kiindulási alapot ahhoz, hogyan találjuk meg a számunkra megfelelő „technikákat”.

  • Mi az ami nekünk jól esik? Ahogy azt mondani szoktam, talán a leglényegesebb, hogy saját magunkkal tisztában legyünk. Ha én szeretem, ha megérintenek, megsimogatnak, valószínűleg gyermekem érintését is szeretni fogom. Ezért érdemes lehet csecsemőkorában magamra kötözve hordanom, sokat ringatnom, cirógatnom. Ha idegesítő számomra a folyton rám mászó totyogó, de szeretek énekelni, akkor jobban teszem, ha dalokat dúdolok neki, majd később vele. Csak a másoknak való megfelelés miatt (legyen az az ismerősi kör, vagy szaklapokban olvasott tippek), ne hozzuk magunkat kényelmetlen, önértékelést csökkentő helyzetbe.
  • Mi az amit mi tudunk jól adni? Megint csak eltérő, hogy hogyan tudjuk legjobban kifejezni a szeretetünket, azaz mi is a mi szeretetnyelvünk. Van, aki elismerő szavakkal, visszajelzésekkel okoz örömet, megint más inkább szívességet tesz, vagy sok minőségi időt igyekszik a számára fontos személyekkel tölteni. Figyeljük meg, hogyan működünk mi magunk, mi az, amit hitelesen tudunk nyújtani a másiknak.  De azért azt se felejtsük el, hogy a komfortzónánkból is érdemes néha kikacsintanunk.

A minap keservesen igyekeztem kisbabámnak finomságokat főzni, de ami legalább ehető állagú lett, azt néhány kanál után elutasította. Néhány bezsebelt kudarcélmény után úgy gondoltam, hogy jobban teszem, ha a konyhában elvesztegetett időt közös programra fordítom, és ráhangolódva kisfiam hihetetlen aktivitására óriás-manó játékba kezdtünk. Persze, ez lehetett volna fordítva is, azaz ha valakit kiráz a hideg a közös hülyéskedéstől, találjon más módot a közeledésre.

  • Mi az ami a másiknak jól esne? Ha ráhangolódunk gyermekünkre, akkor felismerjük, hogy a mindennapokban is számtalan módon fejezi ki igényeit és szükségleteit. Ha szeret csacsogni szánjuk rá időt, hogy teendőink közepette is meghallgassuk, és ehhez teremtsünk is megfelelő közeget, akár kisebb rituálé formájában: közös esti séta, sütizés, miegyéb. Ha inkább meserajongó, találjunk ki neki egy történetet a kedvenc hőseivel, vagy alkossunk izgalmas szereplőket mi magunk.
  • Milyen sajátosságok adódnak a gyermek korából? A legkisebbeknek az érintés, a hangunk, a szemmel, mosollyal és arckifejezésekkel való játék, a közelségünk az, ami igazán ajándék. Ahogy kezd nőni a gyerkőc, úgy a fantáziavilág válik központi fontosságúvá. A mese és a játék szinte ugyanúgy valóság a gyerkőcöknek, mint a való világ. Itt élik meg érzéseiket, örömeiket és nehézségeiket, a játékokon keresztül gyakorolják be a felnőtt világ írott és íratlan szabályait. Ha aktív résztvevőivé válunk gyermekünk fantáziavilágának, közösen játszunk velük, közelebb kerülhetünk belső világukhoz. Emellett egy érdekes mese vagy játék jó kiindulópontja lehet a köztünk és gyermekünk közti beszélgetésnek. A közös élmények fontossága később sem csökken, még egy elutasítónak ható kamasz is vágyik arra, hogy néha egy jót beszélgessen édesanyjával vagy édesapjával. Persze itt aztán igazán el kell tudni találni az időzítést, különben jajj nekünk.

A közel kerülés folyamatában a legjobb, ha első lépésben saját magunkhoz találjuk meg az utat. Ha pedig mi rendben vagyunk, sokkal könnyebben meglátjuk a kapcsolódási lehetőségeket gyermekünkkel is. A gyerkőc pedig megérzi ha anya, apa jól van, és így hamarabb meri velük megosztani esetleges nehézségeit is, hiszen akkor nem kell az „extraterheléstől” megvédenie szüleit.

Most hogy elkezdtük boncolgatni a közelebb kerülés témáját, előrevetítem, hogy legközelebb kéréseteknek megfelelően arról írok majd, hogy a gyermektől való távollétet, időszakos elszakadást hogyan lehet „jól csinálni”, „túlélni”, sőt akár még gazdagítani is általa a kapcsolatot.