Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Hogyan kell boldognak lenni? I. rész

Barkász Heléna képe
Ellenőrzött szakember

A kérdés szinte abszurdnak tűnik; mintha egyértelmű, triviális dologra kérdeznénk rá. Pedig közel sem olyan egyszerű tudatosítani a boldog, önfeledt eufória hangulatát. Az emberek többsége nehezen tudja szabadon, tárgyhoz kötöttség nélkül, önmagában megélni ezt az érzést. Világunkban egyre fontosabbá válnak a külső forrásokhoz kötött örömök, s míg ezeket keressük, lassan eltávolodunk az emberi megélés támpontjaitól.

A kapcsolatokban, élményekben, apró momentumokban fellelhető öröm talán sosem volt távolibb, mint a mai kor műszakias, anyagias, külsőségekhez ragaszkodó világában. A tervezés és a felhalmozás hasznos lehet, de ennyi elég a boldogsághoz?

Képzelet és megvalósítás

„Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak három hatvanért egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit - a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.”  

Az idézet Márai Sándor Füveskönyvéből, „A boldogságról” című bekezdés alatt található. Bár sok évvel ezelőtt írták e sorokat, lényegük ma mégis érvényesebb, mint valaha. A státusz szimbólumok világában élünk, ahol már a gyerekek is értékes készülékekben találnak örömöt, figyelik egymás ruháinak címkéjét, hogy megtudják, kinek mire futja. Egész kicsiként megtanuljuk, hogy az értékesség szubjektív tudata a külvilághoz kötött. De nem tanulják meg felfedezni belső forrásaikat az öröm felépítéséhez. Sajnos a kapkodó világ túlórázó szülői egyik műszakból a másikba szaladva örülnek, ha ütemterv szerint betarthatják a napirend egyes pontjait, de nem jut idejük, kapacitásuk építeni és erősíteni gyermekük lelki tartását, kinyitni, szélesíteni élményvilágát. A mai gyerek nem jár cserkésztáborban, ritkán segít a ház körül, még kevésbé terelhető a szabadtéri játékok felé. Egyre inkább bent ülő, unott, kis technikai zsenikké válnak a tablet, a telefon és a számítógép körforgásában, s mindeközben elfelejtenek gyereknek lenni, igazán a jelenben élni. Az új generáció már így nő, a régiek pedig az ősök üzenetét viszik tovább. Próbálják megvalósítani azokat a sikereket, sorsokat, melyeket elődeik álmodtak meg számukra, egy a náluknál jobb élet reményében. 

Miközben gyűjtik ehhez a kellékeket, mint a képzések teljesítése, az előléptetés, a pénz, a szép autó, a nagy ház, a legdrágább telefon, elfelejtenek boldognak lenni. Képzeletbeli listánkon a tételeket pipáljuk ki, de közben nem éljük át, nem állunk meg örülni neki. Nincs időnk rá.

A blogbejegyzés 2. része ide kattintva olvasható!

Barkász Heléna
klinikai- és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus