Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Hiperaktivitás Kalauz - II. rész

Borsányi Árpád képe
Ellenőrzött szakember

Előző cikkemben áttekintettem a hiperaktivitás/figyelemzavarral kapcsolatos alapfogalmakat, és röviden leírtam, hogy zajlik a diagnózisalkotás Magyarországon. Ebben a cikkben röviden az okokkal foglalkozom, illetve bemutatom azt a szemléleti keretet, amiben én dolgozom.

Mint sok más viselkedéses, pszichés zavarnál az okokat is sokan, sokféleképpen tárgyalják. Tudományos szempontból azt mondhatjuk, hogy a kiváltó specifikus tényezők még nem egyértelműek. Illetve annyit lehet elmondani, hogy genetikai és környezeti tényezők egyaránt részt vesznek kialakulásában. Ezen belül lehet különböző neurotranszmitterekről, az agy bizonyos részeinek zavaráról, környezeti ártalmakról, szociális, érzelmi, személyközi ártalmakról, vagy idegrendszeri érintettségről beszélni. Szerintem a fontos ezzel kapcsolatban, hogy az előző cikkben tárgyalt, jelenleg érvényes pszichiátriai kategorizáció nem tesz különbséget kiváltó tényezők, súlyosság stb. szerint, így következésképpen kezelés szempontjából sem differenciál megfelelően. Mint látjuk, rengeteg féle ok van, ami egymáshoz igen hasonló, mégsem ugyanolyan állapothoz vezetnek.

Már maga az a tény, hogy ennyiféle okot említenek, implikálja, hogy finomabb kategorizáció és kezelés lehet szükséges.

A következő felosztás azt a szemléletet mutatja, amiben én dolgozom, nem tükrözi a hivatalos álláspontot.

1. csoport

Ebbe a csoportba tartoznak a klasszikus hiperaktív gyermekek, náluk érhető tetten leginkább a neurotranszmitterek szintjén a probléma. Ezekre az esetekre épül a legtöbb hiperaktív orvosi kategorizálás, és valóban náluk használ igazán a Ritalin, vagy egyéb gyógyszer. Ez felel meg az ún. ADHD-nak, tehát az amerikai kategóriarendszerben leírtaknak. Az életkori megjelenések náluk a legmegfigyelhetőbbek, talán a genetika is itt a legkifejezettebb. Fontos megjegyezni, hogy ők azok a gyermekek, akik fizikailag képtelenek megülni, figyelni. A hagyományos, gyógyszeres kezelés mellett segíthet nekik a viselkedésterápiás megközelítés, vagyis amikor a nem kívánt viselkedést különböző eszközökkel (pl. különböző megerősítések, jutalmak stb.) próbáljuk fokozatosan átalakítani. Ezen kívül segíthet számukra bizonyos agyterületeiket trenírozó gyakorlatok végeztetése (ez az alapozó mozgásterápia magasabb szintje, az ún. homloklebenygyakorlatok).

2. csoport

Ebbe a csoportba olyan gyermekek tartoznak, akik idegrendszeri fejlődésbeli elmaradások nyomán mutatják a hiperaktivitás tüneteit. Náluk az elemibb funkciók zavara, illetve ki nem alakulása tetten érhető együttmozgások, keresztezettségbeli lemaradások, kényszertartások stb. formájában. Egy idegrendszeri felmérés kapcsán kimutatható, felmérhető ennek mértéke, hatása a mozgásra, beszédre, írásra stb. Érdemes megjegyezni, hogy ennek hátterében ugyanúgy fellelhetők környezeti ártalmak, mind érzelmi zavar, melyek a konkrét idegrendszeri fejlődésre hatnak. Ezeket a gyermekeket ún. álhiperaktívaknak nevezhetjük. Az idegrendszerfejlesztő mozgásterápiák hatnak igazán jól náluk (alapozó mozgásterápia). Nagy a veszélye, hogy nem ismerik fel őket pontosan. Mivel idegrendszeri okai vannak, vagy legalábbis ilyen szinten reprezentálódik a probléma, ők szintén fizikailag képtelenek megülni, figyelni.

3. csoport

Az utolsó csoportot olyan gyermekek alkotják, akiknek a tünetek hátterében nem, vagy csak másodlagosan mutatható ki bármilyen fizikai elváltozás. Ők szorongásos, depresszív, stb., de főleg kapcsolati problémáikat maszkolják tüneteikkel, ún. pszichésen hiperaktívak, szintén álhiperaktívnak nevezhetjük őket. Rájuk mondják a legtöbbször, hogy “csak fel akarja hívni magára a figyelmet”. Fontos, hogy ez a “csak” elég komoly dolog, de erről majd a cikk harmadik részében írok hosszabban. Ebben az esetben pszichoterápia, a szülők bevonása, több esetben családterápia a hatékony megoldás. Az ilyen gyermekek gyakran magatartászavarosnak vannak címkézve az intézményükben. Az előbbiekből következően ők pszichésen képtelenek megülni, figyelni.

Ez a megközelítés a gyakorlatban igen hasznos és jól működik. A környezetemben lévő pszichológus kollégáknak is sikerül folyamatosan átadni ezt a szemléletet, ami végső soron a gyermekeket, családjaikat, pedagógusaikat és barátaikat is segíteni fogja.

A cikk harmadik részében azokat a praktikus tanácsokat fogom összegyűjteni, amelyek segíthetnek az olyan gyermekekkel való együttélésben, akik valamilyen módon érintettek ezekben a - sokszor társas beválást megnehezítő- tüneteket kiváltó állapotban.

Bővebben olvashatnak az alapozó mozgásterápiáról itt: http://pszichologuskereso.hu/blog/hiperaktivitastol-diszlexiaig-mozgasterapia-modszerevel