Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Hiperaktivitás Kalauz - I. rész

Borsányi Árpád képe
Ellenőrzött szakember

Ez a cikk a hiperaktivitásról szól. Mivel úgy éreztem, nem érdemes egy írásba belegyömöszölni az egész témát, három részre bontottam. Úgy gondolom, hogy a téma igen fontos, hisz családok, óvodai csoportok, iskolai osztályok sokaságát érinti nap, mint nap. Tele van vele az internet, úgy érezhetjük mégsem teljesen világos a kép. Ezért, az első részben szeretném összeszedni az ún. hiperaktivitás/figyelemzavarhoz kötődő leginkább használt fogalmakat, ezeket szeretném egyszerűen bemutatni és tisztázni a szülők, pedagógusok, illetve érdeklődők számára. Ezen kívül egy körülbelüli képet mutatok be azzal kapcsolatban, hogyan történik a diagnózis és ez mivel jár együtt.

Az írás közeljövőben publikálandó második részében azt a szemléletet ismertetem, amivel mint pszichológus és alapozó mogásterapeuta dolgozom munkám során. Ebben szó lesz pszichológiai, idegrendszeri okokról, illetve a téma egy érdekes felosztásáról is.

A cikk harmadik része gyakorlati segítséget nyújt azoknak, akik, ha érintettek az ilyen jellegű nehézséggel családon/osztályon/közösségen belül, hogyan tudnak viszonyulni a gyermekekhez, mivel tudják megkönnyíteni a gyermek, a saját, illetve a környezetében élők dolgát, hogy akár csak egy picivel is jobb, kerekebb legyen mindannyiuk élete.

A cikk első része kicsit szárazabb, talán akadémikusabb is, de szerintem hasznos és elkerülhetetlen a téma komplexebb bemutatása végett.

 

Kezdeném tehát azzal, hogy összeszedem és röviden elmagyarázom, bemutatom a témában sokszor felbukkanó alapfogalmakat:

 

Hiperaktív: talán a legáltalánosabban használt fogalom, melyet egyaránt használnak a laikusok és a szakemberek. Mindenképp az aktivitás, a mozgásosság emelkedett voltára utal, azonban eltérő a jelentése használótól függően. Amíg egy szülő, pedagógus általában egy adott nap, adott szituációjában is használhatja egy gyermekre, hogy hiperaktív (pl. az órai magatartása alapján), a szakember mindenképpen több helyzetben (otthon, óvodában/iskolában, társakkal való interakció során) gyűjt információt, illetve azt vizsgálja, hogy az adott életkor és érettségi szint alapján elvárhatónál rosszabb-e a gyermek úgynevezett funkcionálása, működése, okoz-e számára szenvedést az élet több területén. Pl. egy iskolai órán tudja a választ, de odáig már nem jut el, hogy ezt az osztállyal meg is ossza, mert jelentkezés közben egy berepülő légy eltereli a figyelmét és felpattan a székéről. Ilyenkor nem hogy a tudása nem derül ki, de a tanár nagy valószínűséggel meg is szidja, hogy mással foglalkozik, mint a tananyag. Vagy esetleg otthon testvére megkéri, hogy hozzon neki egy pohár szörpöt, ő készségesen ki is tölti és már lelkesen vinné is, de közben eszébe jut egy karatemozdulat, amit aznap tanult és mindenképp meg kell osztani családjával. Ennek a végeredménye, hogy a szörpöt kiönti, a szülő dühös, az eredeti jó szándék ténye pedig eltűnik a szituációból. Ezek csak szeparált példák természetesen, amelyek a hiperaktivitás következtében fellépő funkcióromlást hivatottak bemutatni. Sajnos gyakran ezzel a fogalommal akaratlanul „visszaélnek”. A hiperaktív gyereket tehát a tevékenységek közti gyors váltás jellemzi, azonban nem hiperaktív az a gyermek, aki egy-egy órán, egy-egy nap ilyet csinál.

 

Figyelmetlen: nem szakszó, mindennapi szóhasználatban fordul elő. Leíró tulajdonságként is szerepelhet egy gyermekkel (vagy felnőttel) kapcsolatban, nem takar figyelemzavart vagy hiperaktivitást, életkori, vagy életesemény jellemzője is lehet (kamaszkori ábrándozások, szerelmes időszakok stb.). sokszor mindannyian figyelmetlenek vagyunk, ha például fáradtak vagyunk, vagy nem érdekel az adott tevékenység.

 

Figyelemzavaros/hiányos: önálló állapotként, illetve hiperaktivitással kombinálva is előfordul. Különböző pszichológiai, neuropszichológiai, esetleg műszeres vizsgálatok által kimutatható a figyelem (pontosabban annak terjedelme, elterelhetősége, fókuszálhatósága), a munkamemória (a rövid távú memória azon aspektusa, mely az információt rövid ideig tárolja és manipulálja, tehát műveleteket végez vele) és a végrehajtó funkciók zavara. A figyelem tehát ilyen esetekben nehezen fókuszálható, könnyen elterelhető, nehezen visszaállítható. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a figyelem megvan náluk, a fókuszálás viszont nehezen megy, ezért egyszerre több dologgal foglalkoznak. Olyasmire gondolhatunk, hogy valaki elkezd olvasni egy szöveget, de közben a légy zümmögése, egy autó elhaladása eltereli figyelmét az eredeti célról. Másik formája, hogy több dolgot csinál valaki egyszerre, mindkettővel tud haladni, de képtelen, vagy kellemetlen érzés számára csak egyvalamivel foglalkozni egyszerre. Természetesen ebben fokozatok léteznek, a technikai fejlődés generálja is a parallel „munkavégzést”, gondoljunk csak arra, amikor egyszerre olvassuk az emailjeinket, a híreket és mindeközben a nyaralás képeit válogatjuk.

 

Hiperkinetikus (zavar): a BNO-10 (lásd lejjebb) ilyen címszó alatt tárgyalja az aktivitás és a figyelem különböző zavarait, vagyis a köznyelvi hiperaktivitást. Értik még rajta az olyan túlmozgékonyságot, mely képességzavarral, finommotorikus, szenzoros mozgási nehézséggel jár együtt.

 

Hipermotilis: akkor használjuk, ha a túlzott mozgásos aktivitás cél nélkül jelentkezik, alapja a figyelemzavar. Leíró kategória inkább, mintsem diagnosztikus. A hiperaktívval szemben egy-egy tevékenységgel hosszabban el tudják foglalni magukat. Tehát míg a hiperaktív a tevékenységek közt vált gyorsan, a hipermotil nem feltétlenül, egyszerűen csak mindig csinál valamit, babrál stb.

 

Impulzív: leíró kategória, illetve diagnózisban is használják, a hiperaktivitással együtt tárgyalják, de figyelemzavarral is kombinálódhat. A robbanékony viselkedést írja le főképp, ami a társakkal való kapcsolatok nehéz kialakítását/fenntartását foglalja magába. Könnyen elképzelhető, hogy kommunikációjában kirobbanó, heves gyerekeket és felnőtteket (bár felnőttként már jobban kontrolláljuk önmagunkat) nehezen viseli környezete, előbb – utóbb kiközösíti.

 

ADHD: (Attension Deficit Hyperactivity Disorder): A DSM (lásd lejjebb) kategória rendszere ezzel a mozaikszóval foglalja össze a figyelemhiányos/hiperaktív állapotokat.

      ADD: (Attension Deficit Disorder): Főleg figyelemhiánnyal leírható alcsoport

      HD: (Hyperactivity Disorder): Főleg hiperaktivitással leírható alcsoport

 

Ritalin (Methylphenidate): a leggyakrabban alkalmazott gyógyszer ilyen esetekben, pszichostimuláns, különböző távon ható fajtái léteznek (Ritalin-SR, Concerta). Általában napi kétszeri adagolást javasolnak. Csak pszichiáter, orvos írhatja fel. Kontroll szükséges!

Straterra (Atomoxetine): a Ritalin alternatívája, napi egyszer is elég általában, hatékony és kedvező a mellékhatás profilja. Csak pszichiáter, orvos írhatja fel. Kontroll szükséges!

 

Hiperkinetikus magatartászavar: a hiperkinetikus figyelemzavar és a magatartászavar egyszerre van jelen. (BNO kategória, ld. lejjebb)

 

DSM (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders): Az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott kézikönyv, melyben szerepelnek az egyes mentális állapotok, betegségek kritériumai, jellemzői. Ebben szerepel a már említett ADHD és alcsoportjai.

 

BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása, angol rövidítése ICD): a WHO által kiadott és általában Európában használt kézikönyv, a különböző betegségek osztályozására. Ebben szerepel a már említett Hiperkinetikus zavar, illetve Hiperkinetikus magatartásvazar.

 

Ezek a szavak, kifejezések sokszor összezavarhatnak minket, érdemes legalább ilyen szinten tisztában lennünk, ha érintettek vagyunk.

 

Diagnózis:

Csak röviden szeretnék írni, hogyan történik ez Magyarországon. Ilyen diagnózist csak pszichiáter, gyermekpszichiáter adhat. A pszichiáter orvos, tehát ilyen kivizsgálás és diagnózis csak kórházban, egészségügyi intézményben történhet. Általában pszichiáter, klinikai szakpszichológus, pszichológus, foglalkoztató (a gyerekeket csoportban, sokszor kötetlen tevékenység során megfigyelő személy), gyógypedagógus közösen alakítják ki a szakvéleményben leírtakat. Egy vagy kéthetes bennfekvős, illetve ambuláns diagnosztikus időszakokat szoktak tartani, ahol különböző helyzetekben megfigyelik a gyermeket, esetleg teszteket végeznek vele. Másrészt szülővel, hozzátartozóval, pedagógussal beszélgetnek, kérdőíveket töltetnek ki és minél több helyzetre kiterjedő információt próbálnak gyűjteni, hogy azok megerősítsék vagy cáfolják a hiperaktivitás tényét. Ezután terápiás javaslatokat tesznek, illetve hozzátartozói csoportokat szerveznek.

 

Ez röviden a hazai gyakorlat, természetesen érdemes mindannyiunknak azon elgondolkodnia, hogy ezek sokszor szubjektív kategóriák, tehát nagyon körültekintően kell velük bánni. Másrészt, ami még fontosabb, hogy gyermekenként érdemes azt végiggondolni, hogy a diagnózis adása miben segíti az adott családot/környezetet? Segíti-e egyáltalán? Ez egy hosszabb téma lenne, jelen cikkben nem tárgyalom tovább; azonban azt gondolom, hogy természetesen ahány helyzet, annyi válasz létezik erre a kérdésre.

Folytatása hamarosan következik.