Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A házasság hete 2019. február 10-17.

dr. Rostás Rita képe
Ellenőrzött szakember

1981-ben Amerikából indult útjára az a kezdeményezés, mely szerint február második vasárnapja a házasság világnapja. A véletlenek játékos egybeesésének, avagy a Valentin nap közelségének köszönhetően az idén ez éppen a házasság hetének is nyitónapja. 1997-ben ugyanis Richard és Marie Kane Angliában a házasság hete mozgalmat indította el, melyhez azóta már 21 ország, köztük hazánk is csatlakozott.

Magyarországon most a tizenkettedik alkalommal ünnepeljük ilyen módon is a házasságot. A rendezvénysorozat célja a házasság intézményének népszerűsítése. Mára már hagyomány, hogy évente más-más házaspár lesz a hét arca, akik személyes bemutatkozásukon keresztül is hitet tesznek a család fontosága, a házasélet szépsége mellett. Az idei évben Gorove László mentőorvosra  és Gorove Kriszta tanárra esett a választás. Az ötgyermekes, lassan negyven éve házas párral tavaly a Három Királyfi Mozgalom díjazásra jelöltjei között is ismerkedhettünk. Tőlük származik az idei hét mottója a "Randevú egy életen át". Azt vallják, hogy a pároknak életkortól és a gyerekek számától függetlenül hetente egy alkalommal néhány órát, heti egy estét vagy délelőttöt, havi egy hétvégét és évi egy hetet kettesben kellene eltölteni.

Akinek kedve van, böngésszen az interneten, megtalálhatja a korábbi évek arcait, mint például a tavalyi év színész-mediátor házaspárját, Zámbori Somát és dr. Fazekas Ritát. 2013-as év szlogenje az "Egymásra hangolva" lett, melyet Várnagy Andrea és Farkas Zsolt művész házaspár választott. Ők a szó szoros értelmében is gyakran bizonyították az összhangot négykezes játékuk közben. Lackfi János és Bárdos Júlia 2012-ben, Süveges Gergő és párja 2010-ben, Döbrentey Ildikó és Levente Péter 2008-ban volt a hét arca, hogy csak néhányat emeljünk ki a sorból.

Érdemes olvasgatni a kiválasztott házaspárok hitvallásait, hisz megtudhatjuk belőlük, mit tartanak ők kulcsfontosságúnak, kiemelendő példának. S eközben mi magunk is elgondolkodhatunk rajta,  mivel tehetnénk szebbé, teljesebbé a házassághetének apropójából saját párkapcsolatunkat.

Találjunk lehetőséget a közös időtöltésre, lepjük meg párunkat valamilyen apró figyelmességgel, vegyük észre és fejezzük is ki, hogy miért érdemel elismerést, tegyük különlegessé az együttlétünket.

Tekintsünk úgy erre a hétre, hogy újabb alkalmat nyertünk az ünneplésre, használjuk hát ki! Démokritosz, az életigenlő ókori filozófus az időszámításunk előtt azt állította, hogy az „élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadó nélkül”.  A boldogító igen kimondása után remélhetőleg valóban hosszú, közös út vár ránk, mely bizonyosan nem lehet mindig zökkenőmentes, de a nehézségeken is túl tudunk jutni, ha van miből erőt meríteni. Az ünnepi pillanatok, a szép élmények éppen ilyen erőforrások lehetnek.