Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Hát akkor induljon a nagy pszichológuskeresés!

Szigeti Ildikó képe
Ellenőrzött szakember

Miközben Európa egyik legszomorúbb országa a miénk, az egy főre eső pszichológiai szolgáltatók száma nálunk a legmagasabb a térségben. E látszólagos ellentmondás oka csak az lehet, hogy rossz helyen keressük a segítséget. Most megpróbálom megmutatni, mit, merre, hogyan... Egy kicsit másképp', mint ahogy szokás...

Szegény embert ág is húzza, a lelki problémájukra gyógyírt keresőket pedig a bőség zavara. Ha egy pszichológiai fogalmat (állapotot, hangulatot, zavart) beütünk a keresőbe, legalább többezer találatot „dob ki a gép”. A szóban forgó problémakörre specializálódott szakemberek között többdiplomás pszichológust ugyanúgy megtalálni, mint a hétvégi gyorstalpalón „kiképzett”, önjelölt segítőket. 

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy egy lelki válság kellős közepén tanácstalanul szédelgő laikus aligha képes megfontoltan, több szempontot is figyelembe véve kiválasztani a számára legideálisabb pszichológust. Hatalmas az igény, de hatalmas a kínálat is. És a felek mégsem találnak egymásra. Gyors diagnózis: a hiba a rendszerben keresendő!

Sztep báj sztep

A pszichológuskeresés első és legfontosabb lépése, hogy eldöntsük, valóban szükségünk van-e segítségre, vagy adunk magunknak egy esélyt arra, hogy önerőből, egyedül megbirkózunk a helyzettel. Ez utóbbi – ha sikerül – hatalmas önbizalom-fröccs lehet, ráadásul a pszichológiai immunitásunknak is jót tesz. Megtapasztaljuk ugyanis, hogy képesek vagyunk megküzdeni az elénk kerülő akadályokkal, és ezek a tapasztalatok hosszú távon igencsak ellenállóvá tesznek minket. Például, ha a munkahely elvesztését nem sorscsapásként éljük meg és ha nehezen és lassan is, de talpra állunk és új célokat találunk, nagy eséllyel egy későbbi trauma után is nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem esünk szét, hanem energiákat nyerünk a helyzetből. 

Megúszhatatlan azonban a külső segítség, ha úgy érezzük vagy gondoljuk, hogy az adott probléma „túl nőtt” rajtunk, vagyis az eddig bevált megküzdési módok ezúttal harmatgyengének bizonyulnak. A hibát ekkor sem a mi készülékünkben kell keresni! Olykor a krízis akkora súllyal nyomja a vállunkat, amely alatt okkal-joggal összeroskadunk. Jellemzően a hirtelen, váratlanul kialakult, avagy a túl intenzív traumatikus helyzetek (gyász, betegség, válás, egzisztenciális válság) azok, amikor a pszichológus tud segíteni. Feltéve, ha megtaláljuk azt, aki tényleg tud segíteni.

Nem vagyunk készen akkor sem, ha végre eldöntöttük, segítség kell, tehát nem ússzuk meg a "külső beavatkozást". Van még itt valami, amit gyorsan még tisztáznunk kell önmagunkban, önmagunkkal: kitalálni, hogy voltaképpen mit is akarunk elérni, mi a célunk a terápiával. Ha ugyanis "csak úgy" járunk, se perc alatt azon kaphatjuk magunkat, hogy egy márkás cipő/táska/akármi árát tapsoltuk el valamire, amit még definiálni sem tudunk. Ugye ez nem túl szimpatikus opció?

Egy De Shazer nevű amerikai pszichoterapeuta segít nekünk. Ő nemes egyszerűséggel három csoportba sorolta a klienseket. Szerinte vannak az „igazi” segítségkérők (őket „vevőnek” nevezte), vannak a „látogatók” (ők valójában csupán kíváncsiak, hogyan is megy ez az egész, és vannak a „panaszkodók”, akik semmi másra nem vágynak, csak arra, hogy végre jól kieresszék a fáradt gőzt, és a pénzükért jól és szakszerűen meghallgassák őket. Tartozzunk bármelyik kategóriába is, nem szégyen az! A lényeg, hogy - ha a terapeutánk nem is, de legalább mi tudjuk, mit akarunk. És ha végre ezt sikerül beazonosítani, irány a kereső!

Vigyázat, keresőbarátok!

Az internetes kereső barát és ellenség is egyben. Segít rábukkanni az „emberünkre”, de gyakran tévútra vezeti a keresésben járatlanokat. Jó, ha tisztában vagyunk néhány internetes „trükkel”. Például azzal, hogy az első oldal nem feltétlenül a sztársáv, a találatok élén nem a legjobbakat, hanem azokat a pszichológusokat és egyéb segítőket jeleníti meg a kereső, akik fizettek ezért. Persze, ettől függetlenül megtalálhatók azok a szakemberek is, akik alanyi jogon, megérdemelten szerepelnek az élvonalban. Érdemes tehát türelmesen böngészni, mert könnyen meglehet, hogy csak a negyedik oldalon, vagy később lelünk rá az igazira.

Akkor sem szabad ideje korán rövidre zárni a böngészést, ha úgy tűnik, minden pszichológus egyforma. Nem optikai csalódásról van szó, csupán arról, hogy a szakemberek is követik az éppen aktuális trendet, figyelik egymás oldalát és gyakran le is másolják azt. Az első és legfontosabb szűrő, hogy megnézzük, a szimpatikusnak látszó segítő szerepel-e valamelyik „gyűjtőportálon”, vagyis olyan oldalon, amelyen több pszichológus, netán orvos is megtalálható. Ezek az oldalak ugyanis – ha másra nem, arra biztos garanciát jelentenek, hogy az illető valóban rendelkezik-e a bemutatkozásban hivatkozott képesítéssel.

A másik fontos szűrő a szakterületek áttekintése. Első körben nézzük meg, hogy a választottunk egyáltalán foglalkozik-e azzal, amiért segítséget kérünk. Valószínűleg igen. A pszichológusok többsége manapság mindenhez (is) ért. Voltaképpen nem túlzás ez az állítás, hiszen a képzésük során tényleg átfogó ismeretet szerezhettek a legkülönbözőbb problémákról, de ahogy egy belgyógyász is – elvileg – rendelkezik szülészeti alapismeretekkel, nem biztos, hogy képes volna világra segíteni egy gyereket. Ugyanígy nem árt az óvatosság, ha azt látjuk, az illető szakterületeinek felsorolása nem fér el egy oldalon, és a specialitások között szélsőséges területek (például gyermekkori hiperaktivitás, szexuális problémák kezelése és business coaching) szerepelnek. Itt is érvényes a „kevesebb több” szabály!

Mindegyik másképp' egyforma

Talán meglepő, de nem is baj, hogy a pszichológusok honlapjai kísértetiesen hasonlítanak egymásra. A döntés legfontosabb szempontja ugyanis a szimpátia. A szakemberek weboldalai – legyenek akármennyire terebélyesek is – lényegét tekintve a virtuális névjegyük. Az egyetlen funkciójuk, hogy segítsék az első benyomás kialakítását. Olvassuk át a jelöltünk oldalát, gondoljuk át, hogy mennyire vagyunk képesek azonosulni a szemléletével, mennyire rokonszenves a módszere, és a képe alapján mennyire tűnik szimpatikusnak. Ha mindezek alapján befutónak gondoljuk, telefonon jelentkezzünk be hozzá! Akkor is ajánlott egy rövid beszélgetés, ha mód van az online időpont-foglalásra, mert sok esetben az első néhány mondat után megváltozhat a véleményünk, vagy megerősíthet minket a döntésünkben.

És még valami: ha úgy érezzük, tévedtünk, és a konzultáció, a terápia nem, hogy javítana az állapotunkon, de kifejezetten rosszabbul érezzük magunkat közben és utána, gyorsan keressünk más szakembert! Ha ugyanis „pandora szelencéi” egyszer kinyílnak, onnan már nehéz kihátrálni.