Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Harag – avagy a megrekedt energia

Makai Nóra képe
Ellenőrzött szakember

Az érzés, amikor fejvesztve futok a busz után, de pont bezáródik az ajtó az orrom előtt. Amikor a főnököm szól, hogy bent kellene maradnom, pedig már megterveztem, hogy végre lesz egy szabad estém. Amikor a párom már megint nem vitte le a szemetet, pedig hányszor kértem már. Amikor a szomszéd hangosan bömbölteti a tévét, pedig én már rég aludni szeretnék. Vagy egyszerűen csak odaégetem az ebédet. Ismerős az érzés? Ez a kellemetlen, időnként pusztító erejű társ a harag.

A harag általában akkor jön létre, amikor eredeti célom elérésében (mondjuk, hogy elérjem a buszt) valamilyen akadály hátráltat (például a sofőr bezárja az ajtókat, és elindul), ezért az eredeti lendületem megtörik, és a bennrekedő energia az akadálynak vélt tárgy vagy személy (jelen esetben a buszsofőr) ellen irányul. Ezt az akadályt próbálom meg a haragom levezetése által legyőzni, megsemmisíteni, már ha elérhető közelségben van (például dühödten káromkodva kiabálok a sofőr után), vagy valamilyen helyettesítő tárgyra illetve személyre irányítom (mondjuk, belerúgok a mellettem álló kukába).

A gond csak az, hogy hiába is adom ki a haragomat, a helyzet nem oldódik meg tőle. Egyrészt azért, mert harag „olyan méreg, amelyet saját maga iszik meg az ember, de közben arra számít, hogy mások halnak bele”, azaz csak magamnak ártok vele; még az is lehet, hogy a másik nincs is tisztában a haragommal. Másrészt a harag haragot szül – ha ki is adom, csak még többet kapok belőle vissza; ezt jól ismerhetjük a családi, párkapcsolati veszekedésekből. Szóval a harag nem válasz ezekre a helyzetekre, nem jelent tartós megoldást a levezetése. Ha viszont megpróbálom elfojtani, és igyekszem nem venni róla tudomást, azzal mindenféle érzésemet elnyomom, az energiáimat (kíváncsiságomat, örömömet, tettvágyamat) szépen lassan visszavonom minden másról is, és előbb-utóbb depresszióba, pánikba is fordulhat a bennrekedő, meg nem élt érzelemtömeg.

Mit lehet tenni tehát, hogy a haragom ne pusztítson el sem engem, sem másokat a környezetemben? Az egyik legelső lépés, hogy elismerem a haragomat, elfogadom, hogy jogos, és az adott helyzetben természetes, amit érzek, és megpróbálom az akadály felől saját magamra, a bennem keletkező érzésekre fordítani a figyelmet. Ha elég jól figyelek, egy idő után megpillanthatom akár azt a fájdalmat is, amit amiatt élek át, hogy nem értem el az eredeti célomat – ezt sokszor nem is vesszük észre, nem látunk ki a haragunk mögül. Azonban ha meg tudom élni ezt a fájdalmat, ezt a szomorúságot vagy csalódottságot, akkor a haragom is sokkal kezelhetőbbé válik, hiszen nincs rá szükségem, hogy általa eltereljem a fájdalmamról a figyelmet. És amint meg tudtam élni, a fájdalom is szép lassan alábbhagy, így teret enged új célok kiválasztásának is, amelyek irányában újra meg tudom élni eredendő energiámat.

További olvasmány a témában: Riekje Boswijk-Hummel: Harag (Ursus Libris Kiadó, Budapest, 2011)