Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Halálfélelem

Kovács Orsolya képe
Ellenőrzött szakember

Hogyan gazdagítja életünket? És hogyan próbálunk menekülni előle?

A legtöbb szorongásunk mélyén a halálfélelem munkál. Mégis két fontos dolgot köszönhetünk neki: értékesebb életet élhetünk és képessé tesz minket a változásra.

Kisfiam születésével az élet teljes valójában kopogtatott be az ajtón. Mégis, azt kell, hogy mondjam, soha annyira nem éreztem még a halál jelenlétét, mint akkor. Elfogott a rettegés, hogy most már van mit veszítenem, és belém költözött a szülők által jól ismert szorongások szorongása: csak nehogy valami baja történjen, mert azt nem élem túl.

Az ehhez hasonló élettörténéseket hívja a pszichológia határhelyzetnek. Ez annyit tesz, hogy vannak olyan „kényszerítő élmények”, amelyek kirántják az embert a mindennapjaiból, és tudatosítják benne a halandóság élményét, annak teljes valójában. Ilyennek számít általában a halál közeli élmény, szeretteink elvesztése, súlyos diagnózis közlése, munkahely elvesztése, gyerekek kirepülése a családi fészekből, elköteleződés, nyugdíjba vonulás, stb.

Egyszóval minden adott lenne, hogy ilyen helyzetekben nyomorultul érezzük magunkat. És sokszor valóban ez történik, de itt még nincs vége a történetnek! Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy a halál tudatának mély megélése legtöbbször pozitív változásokat idéz elő: az emberek megértőbbek és odaadóbbak lesznek, minőségibb kapcsolatokat tudnak kialakítani, jobban megélik a pillanat gyönyörét és környezetük apró csodáit, jobban tudnak választani és nemet mondani, átrendezik fontossági sorrendjüket, közelebb kerülnek önmagukhoz, valamint igazi vágyaikhoz és céljaikhoz.

De hát ugyebár nem minden nap van részünk halál közeli élményben, így szorongásainktól a legkülönfélébb módon igyekszünk megszabadulni. Fordulhatunk például a spiritualitáshoz vagy a különlegességünkbe vetett hithez. Ez előbbi az életünk meghosszabbításával kecsegtet egy másik világban vagy dimenzióban, míg az utóbbi nem engedi be a tudatba azt a gondolatot, hogy velem is bármikor megtörténhet a halál, ott lebeg a mindennapi hit, hogy valójában van rá befolyásom, hogy mikor hunyom le végleg a szemem. Vannak több bajt okozó menekülő-útvonalaink is, vegyünk csak belőle néhány tipikusat:

A HŐS-SZINDRÓMA

Annak a tipikus esete, amikor valaki folyamatosan veszélyes helyzetekbe sorolja magát, hogy bizonyítsa, nincs legyőzhetetlen akadály. A legyőzhető veszélyek keresésével próbálja magát meggyőzni arról, hogy a halál számára talán nem is létezik.

A MUNKAMÁNIÁS

Minden percét hasznosan kell kitöltenie, nem is érti, mások hogy vesztegethetik el feleslegesen az idejüket. Úgy érzi csak úgy halad előre, ha meg sem álla a munkában, számára az élet maga a cselekvés. A szabadidő szorongással és a haszontalanság érzésével társul.

A NÁRCISZTIKUS

A maximális figyelem kikövetelésével, és a mások feletti dominanciával próbálja kiterjeszteni hatósugarát. Bízik benne, ő van annyira különleges és sebezhetetlen, hogy a kikerülheti azokat a dolgokat, amivel a többieknek meg kell küzdeniük.

AZ AGRESSZOR

Úgy semlegesíti saját szorongásait, hogy hatalmaskodik másik felett, befolyási övezetét rátolja másokra, hátha ezzel kiváltja magát az elkerülhetetlenből.

 

Most már látjuk, hogy a halálfélelemtől való megszabadulás előnytelen formákat ölthet, és felszínesebb életvezetésben nyilvánulhat meg. De akkor hogyan próbáljunk megküzdeni a szorongásaink mélyén megbúvó halálfélelemmel?  És hogyan lehetséges a halálfélelem tudatosításából és mély megéléséből származó előnyöket kiaknázni anélkül, hogy ehhez „kényszerítő élményeket” kelljen begyűjtenünk?

Nos, a félelmek BEAZONOSÍTÁSÁVAL, MEGVILÁGOSÍTÁSÁVAL, a halállal kapcsolatos gondolatok és érzések ÁTDOLGOZÁSÁVAL, a gyerekkorból hozott múltbeli kísértetek ELOSZLATÁSÁVAL. Ebben lehet segítségünkre pszichológusunk, aki számos módszerrel az eszköztárában képes arra, hogy el tudjuk fogadni a halál gondolatát, és annak fényében értékesebb és tartalmasabb életet élhessünk.

Azért ennek érdekében mi is tehetünk egyet s mást, íme 3 tipp:

  1. A filmek jelentős többségében valahogy megjelenik a halál témája. Családunkkal vagy barátainkkal egy-egy ilyen film utána beszélgessünk el arról, mit jelent számunkra a halál, hogyan képzeljük el sajátunkat, mikor, hogyan, hol fog bekövetkezni. Arra is szánjunk időt, hogy elmondhassuk, miért vagyunk hálásak jelenünkben.
  2. Húzzunk egy egyenes vonalat egy üres papírra. Az eleje jelenti születésünk pillanatát, a vége pedig halálunkét. Tegyünk egy x jelet oda, ahol úgy érezzük most tartunk. Gondolkodjunk el azon, vajon mi vár még ránk. És mit szeretnénk, hogy még várjon? Jó úton vagyunk ehhez?
  3. Fogalmazzuk meg magunknak a temetésünkön elhangzó gyászbeszédet. Milyen érzések kerítenek hatalmukba? Ha most kerülne sor a felolvasásra büszkék lennénk rá? Úgy éljük a mindennapokat, ahogy azt szeretnénk, ha tudnánk, hogy már nem sok van hátra?

Bár a feladatok morbidnak hathatnak, de az épp azért van, mert nem tudnánk a mindennapokban élni, ha folyamatosan a halál gondolata foglalkoztatna minket. De az érdekes az, hogy akkor sem tudjuk igazán megélni a mindennapokat, ha teljesen megfeledkezünk róla.

Ha erről még szívesen olvasna, javaslom Irvin Yalom és Karl Jaspers írásait.