Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Gyógyító állattársaink I. rész

Bogdán Brigitta képe
Ellenőrzött szakember

Házi kedvenceink sokszor családtagjaink is egyben. Kedvesek, mindannyian külön egyéniségek, és jó esetben kölcsönös a tiszteletet ember és állat között. Ám egyre inkább tudjuk, hogy állati barátaink nem csupán társaink, de társaságukban valóban jobban érezzük magunkat, megnyugatnak, oldják a stresszt, kevésbé szorongunk, sőt, fizikailag is egészségesebbek vagyunk – és ezalatt nem csupán a kutyasétáltatás jótékony fizikai hatásait érthetjük. :)

Sheldrake 2013-ban itthon is megjelent nagysikerű művében megemlít néhány kutatást, melyekben az állatoknak, mint az ember társainak, lelki és fizikai jóllétünkre gyakorolt hatásait vizsgálták. Igaz, csak társállatokkal végzett kutatások történtek, mivel haszonállatként tartott állatokat csak kevesen tartanak társállatként, de a haszonállatként tartott állatokkal is képesek vagyunk szeretetteljes kapcsolatot kialakítani, ha társállatként tartjuk őket. Erre sok példa akad, de biztos sokan hallottak arról az esetről, amikor valaki beszerzett maga mellé társnak egy törpemalacot, melyről kiderült, hogy nem is törpemalac, és a két mázsásra nőtt disznóval ugyanolyan szeretetteljes kapcsolat alakult ki, akárcsak pl. egy kutyával. Szóval ajánlom ezt a cikket ebből a szélesebb perspektívából olvasni, hiszen nem csupán a kutya és a macska önálló egyéniség, aki képes szeretetet adni és kapni, hanem egy kecske vagy egy szarvasmarha is, amennyiben nem eszközként, hanem érző élőlényként, társállatként tekintünk rájuk, és lelki szemeinkkel meglátjuk – valóban meglátjuk - őket is.

A teljesség igénye nélkül hoztam néhány példát a társállatokkal (elsősorban kutya és macska) végzett kutatásokból:

Egy Philadelphia környékén végzett kutatásban (Karsh-Turner 1997) idős, macskákat befogadó embereket hasonlítottak össze olyan idős emberekkel, akik nem fogadtak be macskákat. Egyetlen év leforgása alatt óriási lett a különbség a vizsgált csoport és a kontrollcsoport között. Önbevallásos pszichológiai kérdőívek és interjúk alapján a macskatulajdonosok kevésbé érezték magányosnak és depressziósnak magukat, kevésbé szorongtak, a macskák csökkentették a magas vérnyomásukat és a gyógyszereik adagját. A kutatások szerint minél szorosabb volt a kötődés, annál nagyobbnak bizonyultak a jótékony hatások (Karsh-Turner 1997).
Kutyákkal végzett kutatások ugyanúgy kimutatták a gazdák vérnyomásának csökkenését és egyéb pozitív élettani hatásokat (Hart 1995, Dossey 1997).

Egy infarktuson átesett betegeket vizsgáló kutatás (Friedmann 1995) kimutatta, hogy a kisállattal rendelkezők nagyobb arányban voltak életben egy évvel később is, mint az állattal nem rendelkező kontrollcsoport. Ha volt otthon egy állat, az még a házastársi és családi támogatás megléténél is biztosabban jelezte előre a túlélést.

Az állatok törődésükkel, figyelmükkel támaszt nyújtanak a gyászoló embereknek is. Több vizsgálatot (pl. Hart 1995, Rennie 1997) is végeztek olyan emberekkel, akik nem régen veszítették el a házastársukat, melyek azt mutatták, hogy akinek volt háziállata, az kevésbé számolt be depresszióról, kétségbeesésről, és kevésbé hajlott az elszigetelődésre mint a kontrollcsoport, de általános egészségi állapotuk is jobb volt, és kevesebb gyógyszerre volt szükség ezeknek az embereknek. Az állatok egyébként is megérzik, amikor embertársuk lelki támogatásra szorul, és többen tapasztalhatják, hogy macskájuk vagy kutyájuk nem mozdul mellőlük amikor nincs jól, majd ha meggyógyul / kilábal az adott helyzetből, az állat visszatér a megszokott viselkedéséhez. Több kutyatulajdonos arról is be szokott számolni, hogy kutyájuk azt is képes észlelni, hogy hol vannak fizikai fájdalmaik, és arra próbálnak reagálni, odabújással, nyalogatással gyógyítják az adott testrészt.

A háziállatok képesek társaságot és biztonságot nyújtani a gyerekeknek is, reagálnak szükségleteikre és feltétel nélküli együttérzést nyújtanak – a zavart gyerekek kimondottan sokat meríthetnek az állatok támogató jelenlétéből (Serpell 1991), de a családi dinamikát is javítják, a családok tagjai közelebb kerültek egymáshoz, több időt töltöttek játékkal és kevesebbet veszekedtek, miután befogadták háziállatukat (Dossey 1997).

Kórházakban, hospice-otthonokban és idősek otthonában is nagyon népszerűek a terápiás állatok, akik mind a betegekre, mind pedig az ápoló személyzetre nyugtató hatást gyakorolnak, javítják a hangulatukat, szeretetet és fizikai kapcsolatot nyújtanak, és gördülékenyebbé teszik a társas kapcsolatokat (pl. Phear 1997). - Az utóbbi években már Magyarországon is elterjedőben van az állatasszisztált terápia.

Sok esetben ezek az állatok képesek olyan kapcsolatot nyújtani, melyet mástól (pl. egyembertől) a gondozott akár nem képes vagy nem akar elfogadni. Az emberek – a többi főemlőshöz hasonlóan – megnyugtatónak találják a testi kapcsolatot – a kutyák szívverése is lelassul, amikor simogatják őket (Lynch-McCarthy 1969). A feltétlen szeretetet könnyebben tudjuk kimutatni a kutyák és macskák, mint az emberek többége felé. Azokban a börtönökben, ahol megengedik a fogvatartottaknak, hogy állatokat fogadjanak látogatóként vagy állatokat tartsanak, csökkent az erőszak, az öngyilkosság, az alkohol és a kábítószerhasználat mértéke, továbbá javult a kapcsolat a rabok és az őrök között (Ormerod 1996).

 

A cikk folytatása következik.

 

Felhasznált irodalom:
Sheldrake, R. (2013). Honnan tudják a kutyák, mikor jön haza a gazdi? Ursus Libris
A cikk pontos hivatkozásai a fenti műben találhatók (kérésre az érdeklődőknek szívesen elküldöm azokat).

 

Írta:
Bogdán Brigitta
pszichológus
krízistanácsadó szakpszichológus