Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A gyerekkori agresszív viselkedés

Miklovicz Anita képe
Ellenőrzött szakember

A gyerekkori agresszív viselkedés megjelenésének okai:

Az agresszió megjelenésének okait több tényező befolyásolja. Megjelenésének egyik oka, hogy kevés idő jut a családban a gyerek személyiségére, érzelmeire, hiszen a szülő gyakran fáradt. A gyerek úgy érzi, nem értik meg, nem fogadják el otthon. A médiának is van negatív hatása: rossz szerepmodelleket állít, amelyeket a gyerek követ, továbbá azt sugallja, lehetünk sikeresek kitartás és tanulás nélkül is.

Annál a gyereknél, akit rossznak állítanak be, kialakul egy negatív énkép, melynek egy idő után igyekszik megfelelni akár tudatosan, akár tudattalanul. Ezért is fontos, hogy a tanító nénik az iskolában ne erősítsenek rá erre azzal, hogy egy gyereket folyamatosan rossznak „címkéznek”, ugyanis a gyerek ezzel egy idő után azonosulni fog, és hozni fogja a nem kívánt viselkedésformákat.

Egy agresszív szülő-minta is befolyásolja azt, hogy a gyerek hogyan viszonyul az agresszióhoz. Ha azonosul a szülővel, ő is az agresszió útjára léphet.

Az agresszió formái:

Mind a fizikai, mind a verbális agresszió hatalmas sérüléseket okozhat. A fizikai agresszió alatt értjük az ütést, rúgást, harapást, csípést stb. A verbális agressziónak is több fajtája van. Ilyenek pl. a csúfolódás, szidalmazás, megszégyenítés, továbbá a csúnya szavak használata azért, hogy a másik embert zavarba hozzuk.  A megsértődést, a duzzogást, az érzelmi zsarolást is ide sorolják - akár felnőttről, akár gyerekről van szó - hiszen annak is az a célja, hogy olyasmire kényszerítsen valakit, amit nem szeretne megtenni. Az agressziót a gyerek befelé, maga ellen is fordíthatja. Ezt öndestrukciónak nevezzük. Ide tartozik a körömrágás, a test megsebzése, a körömágy tépkedése, továbbá a testi épség veszélyeztetése vakmerő viselkedéssel (Buda, 2005).

Nemi különbségek:

A kutatók az agresszió kifejezésmódjában erős nemi különbséget véltek felfedezni. Kutatások alapján megállapítható, hogy a fiúk gyakrabban viselkednek agresszívan, mint a lányok, illetve eltérő az agresszió kifejezésmódja is (Lan Anh, 2002), ám ezen a téren tapasztalható nemi különbség a felnőtté válás során csökken (Ruble és Martin, 2006). Míg fiatal korban a fiúk viselkedése tettlegességbe fordulhat, addig a lányok az ún. kapcsolati agresszióban emelkednek ki, ami azt jelenti, hogy pl. kiközösítik a másikat (Lan Anh, 2002). A serdülő fiúk magasabb agressziója a lányokhoz képest azzal is magyarázható, hogy úgy vélik, az ideális férfiszerep megköveteli a verbális és a fizikai agressziót. Ezt látják a médiában, illetve a számítógépes játékok szereplői is általában így viselkednek. Továbbá, ha a barátok ezt a stílust képviselik, hasonló módon fognak cselekedni. Ha más értékeket vall az egyén, mint a csoport, hajlamosak őt kiközösíteni (Szitó, 2009).

Miközben az ember keresi az egyensúlyt az önérvényesítés és a behódolás között, öt konfliktuskezelő stratégia közül választhat. Mindenki alkalmazza mind az ötöt, különbséget csak a használati arányokban lehet felfedezni. Minden stratégia lehet hasznos egyes helyzetekben, egyik sem minősít senkit abban a szituációban, ahol hasznos a stratégia megjelenése.

  1. Az önérvényesítő (győztes-vesztes, vagy versengő) stratégia esetében a saját szándékaink megvalósítása vezérel minket, akár mások törekvéseivel szemben is. Ez elfogadott lehet bizonyos helyzetekben pl. katasztrófahelyzet, sőt, sokszor ez az egyetlen stratégia, amely sikerhez vezet. Azonban, ha valaki minden szituációban ezt alkalmazza, s kizárólag csak a saját céljainak a megvalósítása vezérli, akkor gátlástalanságba, agresszióba torkollhat.
     
  2. Az önalávető stratégia mögött gyakori, hogy a személyt erőtlenség, önbizalomhiány, vagy közömbösség, passzivitás jellemzi. Azonban fakadhat ez a stratégia bölcsességből, belátásból, vagy pedig a partner iránti feltétlen bizalomból, vagy létrejöhet mások véleményének, kompetenciájának elismeréseként is.
     
  3. Az elkerülő magatartás fakadhat abból, hogy a személynek nincs kedve, vagy ideje a problémával foglalkozni, vagy úgy gondolja, hogy nem az ő hatáskörébe tartozik.
     
  4. kompromisszumkereső stratégia feltételezi az együttműködést, a kölcsönös bizalmat, az igazságosságot.
     
  5. Végül, a legoptimálisabb a problémamegoldó stratégia. Ebben az esetben a felek nem ellenséget látnak a másikban, hanem partnerként tekintik őket. Keresik a kölcsönösen kedvező megoldást a problémára (Szekszárdi, 2002). 

Amennyiben a gyerek agresszívan viselkedik, mind a szülőnek, mind a tanítónak érdemes megnézni, milyen frusztráció okozza a viselkedést. Fontos megérteni a viselkedés hátterét, és jelezni a gyereknek, hogy értjük, hogy most nagyon bántja valami. Beszéljenek róla, hogy mi van a gyerek fejében, próbálják őt minél jobban megérteni. Ezt követően ajánljanak fel neki egy olyan problémamegoldó módot, amely sokkal előnyösebb mind az ő, mind a környezete számára. Beszéljék át, hogy mi a következménye az agresszív viselkedésnek, és milyen eredményt érhet el egy másik, hasznosabb megoldási móddal.

További írásokért: https://www.mikloviczanita.com/blog

Felhasznált irodalom:

Lan Anh, N. L. (2002): A nemek szerepe az iskolában. In: Mészáros A. (szerk): Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága. ELTE Eötvös kiadó, Budapest, 118-132.

Ruble, D. N., Martin, C. L., Berenbaum, S. A. (2006): Gender development. In: W. Damon, N. Eisenberg (szerk): Handbook of Child psychology. Social, emotional and personality development. Hoboken, NJ, US: John Wiley & Sons Inc.

Szitó I. (2009): Az érzelmi intelligencia fejlesztése az iskolában. Edition Nove, Sopron.

Szekszárdi J. (2002): Konfliktusok pedagógiája. Veszprémi Egyetemi Kiadó, Veszprém.