Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A gyerek idomításáról

Simon Zoltán képe
Ellenőrzött szakember

Képzeljünk el egy helyzetet, amikor szeretnénk elérni, hogy gyerekünk bizonyos módon viselkedjen, sőt, a jövőben, hasonló helyzetekben is mindig, magától. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez valójában két különböző terv: egyik a jelenre (most hogyan viselkedjen), másik a jövőre vonatkozik (az összes későbbi esetben hogyan viselkedjen). Ma már tudjuk, hogy ez a két terv nem hogy nem feltétlen erősíti egymást, de alkalmasint egymás ellenében hat.

Egy öt éves gyerek apja mesélte, hogy kisfia az aktuális kedvenc játékával volt elfoglalva az autóban, mikor megérkeztek reggel az óvodába. Közölte a gyerekkel, hogy a játékot az autóban kell hagynia, amire a gyerek rábólintott. Mint a délutáni találkozáskor kiderült, mégis magával vitte. A szankció már az eset előtt tisztázva volt: egy hétig nem játszhat a játékkal, ezt a kisfiú tudomásul is vette, számolta vissza a napokat. Az esetnek azonban nem lett vége, a gyerek anyja képtelen volt elfogadni, hogy a gyerek így kezelte a helyzetet (nem követte az utasítást és/majd hazudott). Azt akarta elérni, hogy a gyerek számára ne legyen opció (a jövőben) a direkt szülői parancs nem-követése. Ennek elérése céljából újabb, súlyosabb szankciót, büntetést akart, hiszen „a gyerek erre fittyet hányt”. Haragudott, megbántódott. Mutatta a gyereknek, hogy mennyire helyteleníti, amit tett. Célt fog-e érni ez a nő? (most tételezzük fel, hogy ez az egyetlen, rövidtávú célja van, azaz a gyerek engedelmességének fokozása, és nem akar törődni a személyes kapcsolatuk hosszútávú alakulásával, amit egyébként ez a megbántódós taktika hatékonyan rombol).

               Óvodás fiúkkal végezték a következő kísérletet (Freedman): a gyereket egymás után betették egy szobába, ahol öt játék volt található, köztük egy távirányítós robot, ami sokkal érdekesebb volt, mint a többi. A kísérlet vezetője közölte a gyerekkel, hogy „Bármivel játszhatsz, csak a robottal nem, mert azzal tilos. Ha a robottal játszol, nagyon dühös leszek, és büntetést fogsz kapni.”, ezt követően pedig elment pár percre. Egy öt éves gyereket könnyű ideiglenesen engedelmességre kényszeríteni, a fenyegetés be is vált: szinte senki nem nyúlt a robothoz. Amit azonban vizsgálni szerettek volna az az volt, hogy mit tesznek a gyerekek, ha nem számolnak a fenyegetőző kísérletvezető jelenlétével. Másfél hónap múlva egy kolléganője ment vissza ehhez a csoporthoz (a gyerekek nem tudták, hogy neki köze van az előző esethez), és vitte őket ki egyesével egy játékokkal teli szobába, ahol egy rajzolós feladatot kaptak. Míg kiértékelte a rajzot, megmondta a gyereknek, hogy nyugodtan játszhat bármelyik játékkal a várakozás közben. Több, mint háromnegyedük a robotot választotta. Ezen csoport számára vége is a kísérletnek, de egy másik óvodás-csoporttal megismételték ugyanígy, mindkét lépést, egyetlen különbséggel: az első alkalommal a fenti helyett ez a mondat hangzott el: „Bármivel játszhatsz, csak a robottal nem, mert azzal tilos.” Szintén mindegyik gyerek elkerülte a robotot arra a pár percre, amíg a szigorú kísérletvezető távol volt. Lényeges különbség történt azonban a hat héttel későbbi, a kolléganő által levezényelt esetben. Míg a kisfiúk a rajzuk kiértékelésére várakoztak, kevesebb, mint harmaduk játszott a robottal.

               Az első csoportbeli gyerekek fejébe az a gondolat került, hogy „Ha a robottal játszom, a bácsi mérges lesz.”, azaz „(Csak) azért nem játszom a robottal, mert ha a bácsi megtudja, megbüntet (egyébként játszanék)”. Külső motivációjuk volt a robot elkerülésére. A robottal nem helytelen volt játszani, hanem a büntetés kockázáata miatt „nem érte meg”, ellentétben a későbbi szettinggel, ahol a robot tiltása belsővé vált.

Gondolhatunk arra, hogy minél súlyosabb a fenyegetés, annál nagyobb a közvetlen visszatartó ereje. De csak amíg a fenyegetés valós, beváltható. Visszatérve a bevezetőben említett anyára: ha eszkalálja a helyzetet, azaz addig fokozza a büntetést, „amíg szükséges”, akkor azzal egyrészt kikényszeríti a gyerekéből a jelenbeli (és az ő jelenlétéhez köthető) engedelmességet, másrészt halványítja az általa lefektetett szabályokat: minél erősebb a fenyegetés, annál valószínűbb, hogy a gyerek a jövőben megszegi a szabályt, ha alkalom kínálkozik rá.

Ha minden csatát meg akarunk nyerni, elveszítjük a háborút.