Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Focizó kislányok, babakonyhás kisfiúk – avagy ha a gyermek nem a "nemének megfelelően" viselkedik.

Horányi Eszter képe
Ellenőrzött szakember

 Tévhitoszlatás a nemi identitás és szexuális orientáció ingoványos területén

Óvodapszichológusi, illetve nevelési tanácsadós munkám során számtalan esetben találkoztam és találkozom kétségbeesett szülőkkel, nagyszülőkkel, akiket megrémít gyermekük, unokájuk „nemének nem megfelelő” viselkedése. Az 5 éves Pisti az ovis jelmezek közül rendre a királykisasszony ruhát választja, kedvelt tevékenysége a babakonyhás főzőcskézés, valamint a kislányok hajának befonása, és ahogy a figyelmes óvó néni megállapítja, a mesékben is általában a női karakterekkel azonosul. Ezen kívül, bár nagyon jó, hogy nem agresszív, de azért az mégis túlzás, hogy fiú létére, ha bántják, még csak meg sem védi magát, hiába tanít neki otthon apukája válogatott karate fogásokat. És ott van a Julcsi. 6 éves, hamarosan iskolába megy, de ahelyett, hogy barátnőivel rajzolna rózsaszín csillámos-zselés filccel szárnyas unikornisokat és tündér királykisasszonyokat, ő bunkert épít a fa tetején, focizik, kalózosat játszik, megszereli a szomszéd gyerekek biciklijét és nem, hogy rózsaszínt nem hajlandó hordani („pedig milyen jól állna neki”), de még a szoknyát is csak hosszas kérlelés árán lehet rákönyörögni félévente egyszer. Pisti és Julcsi megijeszti a szülőket, nagyszülőket és sokszor a gyermeklélektanban jártasabb pedagógusokat is. De mi a félelmetes mindebben? Az ismeretlen, a szokatlan. Kezdjük tehát a legelején!

Pisti és a nemi identitás

Egy embernek sokféle identitása van, ezek egyike a nemi identitás. A nemi identitás tulajdonképpen azt jelenti, hogy magamat az egyik nem tagjaként definiálom, nő vagyok, nőként tekintek magamra. A nemi identitás lehet független attól, hogy mások miként néznek rám, mi látszik „kívülről”, vagy éppen mi a biológiai nemem. Tehát előfordulhat, hogy valaki férfinak születik, de magát mélyen, egyedi módon nőnek érzi és borzasztóan szenved ebben az állapotban. De ne rugaszkodjunk el ennyire a témánktól. Jelen esetben Pistiről és Julcsiról beszélünk, 5-6 éves gyerekekről, akiknek a nemi identitása még formálódóban van. Ennek a formálódási szakasznak pedig természetes velejárója a próbálgatás. Lehet, hogy Pisti hónapokig csak lányos dolgokat fog játszani, talán mert otthon nővérétől ezt látta, vagy mert legjobb barátja egy kislány, esetleg egyszerűen azért, mert érzékenyebb, visszahúzódóbb gyerek, akit zavar a „tipikus fiúk” hangos és sokszor vad játéka. Ne akarjuk Pistit a saját szorongásunk miatt megfosztani személyes, belülről jövő döntéseitől, preferenciáitól. Ha Pisti jól érzi magát, nem kell aggódnunk.

Fontos megjegyezni, hogy léteznek férfias és nőies tulajdonságok – ezek bizonyos hányada részben visszavezethető a biológiára (pl. hormonrendszerbeli, testfelépítést érintő eltérések), másik része viszont elsősorban társadalmilag és kulturálisan meghatározott. Egyes társadalmak, de akár még eltérő gazdasági státuszú csoportok, sőt, családok is más-más tulajdonságokat gondolnak nőiesnek és férfiasnak. Ha visszatekintünk az időben 100 évvel ezelőttre, akkor is azt látjuk, hogy bizonyos szempontból más volt a tipikus férfi, illetve a tipikus nő, mint ma (persze emellett közös halmaz nyilvánvalóan létezik). A lényeg az, hogy a gyermek fejlődése, felnövekedése során nemi kategóriájától függetlenül találja meg, hogy mi az, amiben ő jó, mi érdekli, miben érzi jól magát. A végeredmény egy kiegyensúlyozott és boldog felnőtt ember lesz, színes és sokféle identitásszelettel, árnyalt személyiséggel.

Lényeges hozzátenni, hogy a többség nemi identitása felnőttként megfelel biológiai nemének (tehát aki férfi, az férfinak is érzi magát) és attól, hogy a környezet megengedő és toleráns, ez a helyzet nem fog változni. Tehát attól, hogy Pistinek megengedik, hogy királykisasszony ruhát vegyen fel és babakonyházzon a lányokkal 5 évesen, még nem „terelik rossz útra” (külön cikk foglalkozhatna azzal, hogy mi számít egyáltalán „jó” és „rossz” útnak és miért; természetesen nem létezik ilyen), felnőttként valószínűleg egy kedves, empatikus, magabiztos, stabil István lesz az eredmény. Ellentétben azzal a Pistivel, akit büntettek a fenti viselkedésért, ő csak azt tanulja meg, hogy nem lehet szabadon gyerek, nem játszhat, próbálkozhat különböző szerepekkel külső korlátok nélkül még óvodás korában sem. Ő egy szomorú, önbizalom hiányos, az életben valószínűleg kevésbé sikeres István lesz e gondolatkísérlet alapján.

Persze számtalan István lehetőség létezhet még. Lehet, hogy Istvánnak sok „nőies” tulajdonsága lesz (klasszikusan: érzelmesebb, jobb kommunikációs készségű, érzékenyebb, gyengédebb, kevésbé racionális és teherbíró), talán időnként még férfiatlannak is tűnhet, de önmagát ettől függetlenül érezheti és definiálhatja ízig-vérig férfinak. Aztán felnövekedhetnek olyan Istvánok, akik valóban nem szeretnének Istvánok lenni (lennének inkább Nórák vagy Katák), de ez a kamaszkor végén, illetve fiatal felnőttkorban és nem óvodáskorban „dől el”, így bőven ráér akkor aggódnunk (vagyis sokkal inkább elfogadnunk a helyzetet). Ami biztos, hogy ez nem rajtunk, szülőkön, nagyszülőkön múlik.

 

Julcsi és a szexuális orientáció

Most, hogy a nemi identitás témakörét tisztáztuk, térjünk rá a szexuális orientációra. A szexuális orientáció azt jelenti, hogy az adott személy melyik nemhez vonzódik szexuálisan. Az emberek nagyobb része az ellentétes nemhez vonzódik, de van, aki nem (ők a melegek, akiket az azonos nemű partner vonz). A kérdést bonyolítja, hogy tulajdonképpen a nemi identitás független lehet a szexuális orientációtól. Tehát előállhat olyan helyzet, hogy adott egy férfinak született egyén (biológiai nem), aki önmagát nőnek érzi és definiálja (nemi identitás), de a biológiai neme alapján „elvárt módon” nőkhöz vonzódik (szexuális orientáció). Akkor ő most egy heteroszexuális férfi vagy egy meleg nő?

Számos kombináció létezhet még és a kérdés nagyon messzire visz, ami jelen témánk szempontjából lényeges, hogy sokszor a szülő azért ijed meg Julcsi fiús viselkedésétől, mert úgy gondolja, kislánya felcseperedve biztosan meleg lesz (és az anyuka számára itt nem részletezendő okokból ez a gondolat ijesztő). A kettő tehát nem függ össze, vannak nagyon férfias heteroszexuális és kifejezetten nőies homoszexuális nők is (és persze ezek férfi fordítottjai).

A szexuális orientáció a nemi éréssel kamaszkor során szilárdul meg, sőt, a „billegés” még akkor is teljesen átlagosnak, sőt, kifejezetten normálisnak tekinthető, rengeteg egyébként heteroszexuális kamasznak vannak a serdülés egy bizonyos szakaszában homoerotikus álmai, vágyai, gondolatai, akkor is, ha a többségnél tettekben ez nem manifesztálódik. Az óvodásoknál a testi, hormonális háttér még nem adott, csak a környezeti mintákat másolják, kifejlődött szexualitásról, így szexuális orientációról sem beszélhetünk.

Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy a szexuális orientációt a személy nem választja és nem tanulja, jelenlegi tudásunk szerint alapvetően vele születik, de csak a fejlődés, a nemi érés (kamaszkor) során bomlik ki. Ezért minden olyan törekvés, amit egy szülő tesz azért, hogy gyermekét leterelje egy vélt, vagy valós homoszexuális útról, hiábavaló (és teljességgel felesleges), egyetlen hatása a felserdülő fiatal önértékelésének csökkenése, bezárkózása, személyiségfejlődésének sérülése, a szülővel való kapcsolat és bizalom megingása. De hangsúlyozom, ilyesmiről óvodáskorban még nincs és nem is lehet szó.

Mit tehetünk tehát, ha ovis-kisiskolás Pistink babakonyházik, Julcsink pedig focizik? Először is ne aggódjunk. Ha gyermekünket, unokánkat boldognak és kiegyensúlyozottnak látjuk, minden rendben van. Ha a család harmonikusan működik, a gyermeknek jelen van a pozitív férfi és a női minta, ha szabadon azonosulhat anyával is és apával is (időnként pedig egy tigrissel, nindzsával, királykisasszonnyal vagy szuperhőssel), ha lehet kötetlenül beszélgetni, kérdezni, ha van sok együtt töltött minőségi idő, akkor semmi olyasmi nem fog történni, ami a gyerek számára hosszú távon káros lehet. Egyetlen dolog, amire érdemes odafigyelnünk, és amire hatást gyakorolhatunk a kérdésben: a gyermek tágabb környezete. Beszélgessünk az óvónővel, tanárokkal, legyenek egységesek az elveink, elképzeléseink ebben a kérdésben. Ne erőltesse Julcsit az óvónő se szoknya viselésére, ha abban nem érzi jól magát és ne szidják meg a csoport előtt Pistit, ha „már megint” királylány ruhát vett fel a kalózjelmez helyett. Hagyjuk a gyermekeinket szabadon azzá válni, akik és elsősorban bízzunk bennük és magunkban - ez számos gyermeknevelési kérdés kulcsa lehet.