Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Filmajánló - Ingmar Bergman: A hetedik pecsét.

Skultéti-Szabó Katalin képe
Ellenőrzött szakember

Aki közelebbről ismer, tudja, hogy a filmek szerelmese vagyok. Korábban válogatás nélkül rengeteg filmet néztem meg. Most már finnyásabb vagyok. Persze, időnként így is belefutok olyan filmekbe, amire kár volt mozijegyet váltanom. De mitől „jó” egy film?! Nyilván mindenkiben megfogalmazódott már ez a kérdés. Ízlésekről nem ér vitatkozni, most még is feldobom a labdát és kísérletet teszek a válaszra. Az első film, amit szeretnék ajánlani Ingmar Bergmantól A hetedik pecsét.

”Azt akarom, hogy Isten kinyújtsa nekem a kezét, felfedje az arcát, szóljon hozzám.”

 Életem meghatározó filmjeként gondolok Bergman klasszikusára; A hetedik pecsétre. Mindannyian szembesülünk életünk során az Isten keresés problémájával, amikor bizonyosságot akarunk hit helyett. Emlékszem, amikor pályakezdő pszichológusként leültem egy gyászoló hölggyel szembe, aki napokkal azelőtt veszítette el a férjét. Egyetlen kérdést szegezett nekem: „Hol volt Isten?” Mit lehet erre mondani?!

Bergman filmje tanmese a léttel szemben feltett kérdésekről. Súlyos problémákat vesz górcső alá: mi lesz azokkal, akik a hitükben megrendültek, mégis hinni akarnak? Mi lesz azokkal, akik nem akarnak hinni? A hetedik pecsét a kérdések filmje, nem a válaszoké. Talán a leghitelesebb alkotás a hit elvesztéséről, a kétségbeesett ember bizonytalanságáról. A film üzenetét tekintve a mindennapi ember istenkeresését, vágyait, szorongásait, kétségeit veszi sorra.

A főhősért, a keresztes hadjáratból hazatérő lovagért, ki túl van száz veszélyen most a biztonságot jelentő otthonában jön el a Halál. Sakkjátszmát ajánl, melynek erejéig haladékot kap a hős, gondolkodási időt. A játszma alatt a harcedzett hadfiban folyamatosan szorongásaiból fakadó megválaszolhatatlan kételyek merülnek fel. Ennek hatására a nézőben saját félelmei szintén manifesztálódnak: mi van a földi lét után? Mibe érkezünk? Mi értelme a létnek? Létezik Isten? Kérdések, kérdések és az Isten csak hallgat, Isten csendje.

A spirituális élménykeresés nem számolja fel a hit reményét, meghagyja a nézőnek számtalan kérdéssel, ürességgel, szorongással együtt. Bergman filmje a modern ember számára idejétmúltnak tűnhet, hiszen ma az üresség, a csend, a kétely, a szorongás és a keresés nem divatos fogalmak. Távol állnak a folyamatos sikeresség és gazdagság bűvöletében élő modernitás eszményeitől. Helyette légy önmegvalósító, gondolkodj pozitívan, ha a gondolataid szépek, akkor a szép dolgokat vonzod! Carpe diem! És tényleg ennyire könnyű lenne?! Azt hiszem, nem. Bergman filmje egy erkölcsi útmutató, egy fabula a kor embere számára. Az emberi létnek a szorongás az egyik alapvető attribútuma. Pszichés zavar nem akkor keletkezik, ha bizonytalanok vagyunk, vagy szorongunk, ha esetleg gyászoljuk az egyik hozzátartozónkat, hanem akkor, ha ezzel nem tudunk szembenézni.
Életünk folyamán mindannyiunkban megjelennek a lét értelmét kereső gondolatok. Saját divatos világunk ezeket a gondolatokat eliminálja. Gondolkodni nehéz, hosszadalmas és kockázatos! De nem feltétlenül, lehetetlen is.

Mindenkinek látnia kellene ezt a filmet, de nem mindenkinek való. Lehet, hogy öncélú művészkedésnek tűnik, hiányzik a konkrét történet, de akik átadják magukat Bergman filozofikus varázsának, azok önmagukat is foglalkoztató teológiai és pszichológiai kérdésekkel találják magukat szemben, tanulságos, időálló élménnyel lesznek gazdagabbak.

Jó szórakozást kívánok!

Skultéti-Szabó Katalin

klinikai szakpszichológus