Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A Feltétel Nélküli Elfogadás szakmai indoka (személyközpontú szemlélettel)

Pauljucsák Péter képe
Ellenőrzött szakember

Minden ember egy folytonosan változó egyéni élményvilágban, egy fenomenális mezőben él, amelynek ő a központja. 

 

Ezt az élménymezőt egyrészt megtapasztalja, másrészt értékelő folyamatai révén pozitívként vagy negatívként minősíti. Tapasztalatai csak részben tudatosak.

 

A személy tehát nem az objektív valóságot, hanem a fenomenális mezőt észleli realitásként, és arra reagál. A tettei nem az objektív valóságra, hanem az általa va­lóságosnak megtapasztalt jelenségekre adott reakciók.

 

A fenomenális mezőben való lét mindaddig jól működő, harmonikus, „egészséges”, amíg:

  • a személy reális szükségletei fejeződnek ki benne, 
  • és jól kódolja a környezetből érkező információkat, 
  • ezek által rugalmasan tud igazodni a környezethez.

 

Megfordítva, a fenomenális mezőben való lét patológiássá válik, ha:

  • nem a személy reális szükségletei fejeződnek ki benne,
  • nem jól kódolja a környezetből érkező információkat,
  • ezek által nem tud jól alkalmazkodni a környezethez.

 

Ahhoz, hogy a harmonikus lét megvalósuljon, két dologra alapvető szükség van:

  1. A személy észlelje és pontosan kódolja, értse meg a saját szervezetéből érkező jelzéseket.
  2. A személy észlelje és pontosan értse meg a külvilágból, mások felől érkező jelzéseket.

 

Vegyünk példaként egy anyát, aki ügyes anyának tartja magát, és szokásos időben etetni akarja a gyerekét, a gyerek azonban ellöki az ételt. 

 

Mindkét fél saját szubjektív valóságát éli meg. Az anya korábbi tapasztalatai alapján megfelelőnek gondolta az ételt és az etetési időt. A gyerek szervezetének értékelő folyamatai szerint valami nincs rendben. Talán mégsem éhes vagy valami rossz közérzetet okoz neki.

Mindkét tapasztalat érvényes és helyes. 

 

  1. Ha az anya harmonikusan működő személyiség, egyrészt pontosan észleli saját működését, másrészt jól kódolja a gyerek felől érkező információkat. Átértékeli, új jelentéssel ruházza fel a fenomenális mezőt, és a gyerekével való kapcsolata hű lesz a valósághoz. Ezek miatt rugalmasan tud alkalmazkodni a fennálló helyzethez.
  2. Ha az anya torzítottan észleli önmagát, gondolhatja azt, hogy ő egy ügyetlen, rossz anya, akit visszautasítanak. Ha az anya torzítottan észleli a gyerek jelzéseit, gondolhatja, hogy ő egy zavart, kiszámíthatatlan, rossz gyerek, akinek semmi sem jó. 

Az anya szubjektív észlelése mindkét torzítás esetében eltávolodik a valóságtól, és pszichológiai zavar keletkezik őbenne, a gyerekében vagy mindkettőjükben.

 

A személyközpontú terápia lényegi pontja, hogy a személy fenomenális mezője minél inkább közelítsen a valósághoz. Önmaga pontos megértéséhez és a külvilág pontos kódolásához. 

 

Ezen a ponton kezd igazán értelmet nyerni az Önismeret szó, és a rogersi terápiában elengedhetetlen terapeutai Feltétel Nélküli Elfogadás is.

 

Hiszen hogyan korrigálódhat egy személy torzított önképe, önismerete; szervezetének, működésének hibás megértései? 

Egyrészt szükséges hozzá valamilyen technikai metódus, másrészt egy megfelelő környezet, melyben a technika érvényesülni tud.

 

Ez a megfelelő környezet a Feltétel Nélküli Elfogadás környezete, aminek az indoka az, hogy csakis akkor kezdheti el a kliens önmaga torzított észleléseit javítani, ha képes ezekre rálátni. 

Viszont csakis akkor képes ezekre rálátni, ha az önképének vagy fenomenális mezőjének egyetlen része sincs elutasítva önmaga által. Ehhez pedig feltétlenül szükséges, hogy ne legyen elutasítva a terapeuta által sem.

A terapeuta Feltétel Nélküli Elfogadása egy minta az egyén számára ahhoz, ahogyan fenomenális mezőjéhez érdemes hozzáállnia, és a mező központjában élő önképéhez.

 

Minden kliens a fenomenális mezőjének szelektív elutasításával érkezik, melyek torzítják az észleléseit, ezáltal eltávolítják a valóságtól. 

 

Csakis akkor közelíthetjük az egyént az objektív valósághoz, ami elengedhetetlen a jólléthez, a harmóniához, ha egyáltalán rálátásunk lehet ezekre a hibás kódolásokra.

 

Csak akkor láthatunk rá ezekre, ha meg vannak engedve, el vannak fogadva, feltétel nélkül.

Ha az egész egyén, jelenlegi működésével el van fogadva, feltétel nélkül. 

 

Ha a terapeuta bármely személyiségrészt, viselkedést, működést elutasítana, alapvető akadályba ütközne az észlelések korrekciója, a valósághoz való közelítés, és a munkánk lényege: a pszichológiai jóllét kifejlődése.

 

Az elfogadás pedig természetesen nem a szenvedést okozó működés legitimálását jelenti, hanem szükséges környezetet biztosít annak feltérképezéséhez és korrekciójához.