Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Felnőttmesék: Az élet súlya

Gesler Lili képe
Ellenőrzött szakember

Egy fiatal felkereste az öreg bölcset és ezt mondta neki lassú, vontatott hangon.

„Mester, az élet olyan nehéz, terhei szinte lenyomnak a földre.”

„Fiam, az élet számomra pedig olyan mint egy tollpihe.”- válaszolta mosolyogva a bölcs.

„Mester, én tisztellek téged, de te biztosan tévedsz, mert én minden egyes nap érzem, hogy az élet súlyait cipelem a vállamon. Mondd meg mit tegyek?”

„Azokat a súlyokat te magad teszed a vállaidra”– mondta mosolyogva a bölcs.

„De....” szólt közbe a fiatal.

A bölcs hirtelen felemelte a kezét és így szólt: „Elhiszem fiam amit mondasz, hiszen ez a „de” már önmagában felér egy tonna súllyal.”

Ez a mese egy szép példa arra, hogy inkább kifogásokat keresünk, ahelyett, hogy a megoldásokra koncentrálnánk. Ez az egyik nagy probléma, a másik az, hogy ragaszkodunk a minket földre nyomó súlyainkhoz.

Az élet olyan mint egy vándorút és mi egy nagy zsákkal indulunk útnak, melyet az életünk során teletömünk problémákkal, megoldatlan helyzetekkel, kapcsolatokkal. A feladat éppen az lenne, hogy a zsák tartalmát kiürítsük és könnyedén tehermentesen járjuk az utunkat.

 

Munkás dolog a selejtezés. Valaki, aki hozzám jár például évek óta nem veszi rá magát, hogy lomtalanítsa a padlását, ami annyira tele van régi, fölösleges holmival, hogy szinte be sem bír lépni. A cselekvés helyett inkább nyomasztja az a tény, hogy már nincs hol tároljon dolgokat és az, hogy még mindig nem vette rá magát a feladatra. Valóban elhatározás és tett kérdése lenne, hogy megcsinálja.

Egyik sem jön mástól.

Néha felmerül ha beszélgetünk, hogy a padlást meg kéne csinálni és ilyenkor rögtön elhangzik, hogy „DE...”.

Problémakör: