Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

"Felnőttesített" gyerekek

Heim Judit képe
Ellenőrzött szakember

 Nemrégiben egy kilencéves kislánnyal beszélgettem, aki arról mesélt, hogy a szülei időnként vitáznak. Először arról beszélgettünk, hogy mit gondol, csinál, érez ilyenkor. Zavartságról, tehetetlenségről, dühről mesélt, majd arról, hogy miután az egyik szülője kivonul a vitából, a másikat kezdi vigasztalni.

 Megkérdeztem tőle, hogy ugye, tudja, hogy az, hogy a szülei közötti konfliktust megoldja, nem az ő dolga. Azt felelte, hogy igen, mindig ezt mondják neki, de akkor is, olyan jó érzés, ha meg tudja oldani!
 A fenti történetben szereplő kislány a szülei közötti konfliktusban felnőtt szerepbe kerül, amikor próbálja a helyzetet megoldani. Persze nem ő az egyedüli, akivel volt alkalmam együtt dolgozni, és aki hasonló helyzetbe került. Kisgyerekekkel, kamaszokkal, fiatal felnőttekkel is találkoztam már, akik nem élhették meg teljesen a gyerekkorukat. Mert a felnőttesített gyerekek nem tudnak teljesen gyerekek lenni.
 Hogyan kerülhet egy gyerek felnőtt szerepbe? Előfordulhat akkor, amikor a szülők között gyakoriak a konfliktusok. Ezt gyerekként nehéz nézni, hallgatni. Megviseli, megterheli a gyerekeket, akik nem bírják a feszültséget otthon, ezért megpróbálnak a szüleik közé állni. Előfordulhat akkor is, ha a gyerek nem volt élesen szemtanúja a konfliktusoknak, de a szülei válása után, a családból távozó szülőt próbálja helyettesíteni. Ezt persze szintén nem lehet. És előfordulhat akkor is, ha valamelyik szülő tartósan beteg lesz, vagy meghal.
 Miért káros ez a szerep? Az a gyerek, aki nem az életkorának megfelelő feladatokat kap, vagy vesz föl, a kortárs kapcsolataiban sem tud gyerekként viselkedni. Érettebb a társainál, akik közül így kilóg. Nehezen, vagy egyáltalán nem talál barátokat. Előfordulhat, hogy kimagaslóan teljesít, mert ezzel akarja magára vonni a szülei figyelmét (ahelyett, hogy egymással vitatkoznak). De az is megeshet, hogy annyira lefoglalják az otthoni dolgok, hogy nem tud a tanulásra koncentrálni.
 Ha egy kamasz kerül felnőtt szerepbe, hasonlóan nem tudja az életkorának megfelelő feladatokat „ellátni”. Ebbe pedig beletartozik a szülei elleni a lázadás is. Abban a családban, ahol konfliktusok vannak, és ezt a felnőttesített gyerek próbálja elhárítani, nincs helye lázadásnak. Így viszont kimaradhatnak a kamaszkori szárnypróbálgatások, így például a „fiúzás”, „csajozás” is, az ismerkedés az ellenkező nemmel.

 Mi történik a felnőttesített gyerekkel, ha ő is felnő? A jó megismert, begyakorolt „villámhárító”, segítő szerepet fogja felvenni a felnőtt kapcsolataiban, így nagy eséllyel a párkapcsolatában is. Olyan párt választ tehát, aki fölött gyakorolhatja a felnőtt szerepét, aki mellette akár kezdettől fogva, vagy szép lassan gyerek szerepbe kerül, akit megpróbál és minden bizonnyal tud is irányítani.

Ezt felismerve, egy fiatal férfi nemrégiben egy párterápián azt fogalmazta meg, hogy neki ez a szerep nem kényelmes, nem szándékosan csinálja, neki sem jó benne lenni. Mit lehet ilyenkor tenni? Bármilyen nehéz is, hiszen a felnőtt szerep jó ideje rögzült, ezt tudatosítva szép lassan megpróbálni a kontrollt kiadni a kezéből, és egyenrangú, felelős felnőttként kezelni a másikat. Ez persze nem könnyű, az is elképzelhető, hogy szakember bevonása nélkül nehezen megy.
 Visszatérve a kilencéves kislány történetére, fontos tudnunk, és neki még inkább, hogy bár azt hiszi, nem tudja a felnőtt dolgokat megoldani. Ha szülőként valaki magára ismert a történetben, ne engedje a gyereknek felnőtt dolgok hallgatását, ne várja a gyerek tanácsát, ne tőle várjon vigasztalást! Hagy kapjon a gyerek az életkorának megfelelő feladatokat, hagy legyen gyerek!