Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Felnőtté válás

Szántó Regina képe
Ellenőrzött szakember

Mindenekelőtt fontos tudnunk, hogy mint más dolgokban, ebben sem vagyunk egyformák. Van, aki korábban érik, van, aki később, és olyan is van, aki sohasem válik le a szüleiről. A leválás folyamata tulajdonképpen a születéssel kezdődik, sőt talán még előbb, a terhesség megszűnésével, a születéssel elkezdünk differenciálódni az anyánktól, ám a korábbi hónapok a szoros fizikai és lelki szimbiózis jegyében zajlanak.

 Anya és gyermeke szinte egységet képeznek. A gyermek bontakozó énje azután egyre inkább elkülönül az anyától, és - mi szülők is tapasztaljuk - hogy kb. 2-3 éves kortól 5-6 éves korig a gyermek igyekszik tapasztalatokat szerezni a határairól, a szülők és a saját személye közötti határokról. A kisiskoláskor – ami egy nyugodtabb korszak a gyermekkorban - elmúltával beköszönt a végleges leválás, a kamaszkor kezdete. Ez napjainkban akár 8-9. évre is tehető, de ebben is nagyok az egyéni különbségek. A testi változások jelzik elsőként e szakasz kezdetét. A test egyre inkább hasonlóvá válik a felnőtt női vagy férfi testre. A serdülőkor viharos lázadásai - akár csak a dackorszakban - az én kialakulását, a saját értékrend kialakítását szolgálják. Sok szülőt váratlanul érnek a serdülőkor heves indulatai, a kamaszkor viharai.

Pedig ha a szülő kellő higgadtsággal, érettséggel, empátiával fogadja kamasz gyermeke útkeresését, kialakulhat a szülő és a gyermek közötti barátság, megértés. Minél nagyobb teret engedünk gyermekünknek – természetesen a szükséges határok kijelölése és betartatása mellett, annál inkább segítjük azt, hogy egészséges felnőtté váljon. A szülők félelme gyermekük lázadásától a kamaszt visszahúzódóvá, gátlásossá tehetik, aki nem tud kortársaival kapcsolatot teremteni. Azzal, hogy burokban tartjuk gyermekünket, nem segítjük a fejlődését. Persze, az sem szerencsés, ha a serdülő korábban hagyja el a szülői fészket, mint kellene. Hiába a viharos lázadás, tisztában kell lennünk azzal, hogy gyermekünk még sok mindenben támaszra, támogatásra, megértésre szorul. Ezért mindig legyünk elérhetőek a kamasz gyermek számára érzelmielg, amikor ezt igényli. Pontosan nem lehet meghatározni, hogy mikor költözzön el a gyermek otthonról, mert van, aki 40 évesen lesz önálló és motivált saját élet kialakítására, van, aki már 17-18 évesen. A lényeg, hogy a leválás folyamatát segítsük, ne gátoljuk, de ne is erőszakoljuk.

Ne egy lezáratlan vita hevében költözzön el majdnem a gyermekünk, ne hirtelen döntést hozzon, hanem egy folyamat lezárása történjen meg. A kollégium, a szülői háztól távol folytatott tanulmányok, a hétvégi otthontartózkodás általában segítik, katalizálják a leválást. De a fizikai távolság nem az egyetlen szempontja a függetlenedésnek. Hiába kötözik el valaki otthonról, ha nem tud lelkileg önállóvá válni, ha függ szülei véleményétől, igényli, hogy mindig megmondják neki, mit tegyen, illetve ennek ellentéteként örök lázadóként minden elvárással szembe megy, szembe szegül. Az ilyen ember lelkében gyermek maradt. Sok fiatal önállósodását nehezíti, hogy felnőtt fejjel is kénytelen egy fedél alatt élni a szüleivel, azok anyagi támogatását kénytelen elfogadni. Egyre gyakoribb azonban, hogy maga a fiatal nem akar felnőtté válni, halogatja a leválást, szívesebben támaszkodik szülei támogatására.