Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Étkezés, szeretet és az étkezés szeretete - 3. rész: Az evés jelentése, jelentősége

Horváth Gabriella képe
Ellenőrzött szakember

Az étkezés, amellett, hogy tápanyagpótló tevékenység és ősi örömforrás, számos funkciót hordozhat magában, és mindenki számára mást és mást jelent.

A táplálkozás alapvető jelentősége viszont vitathatatlan az életünkben, mi sem mutatja ezt jobban, mint a nyelvünkben megjelenő rengeteg, étkezéssel kapcsolatos kifejezés, szólás és metafora. Van, aki nagy kanállal eszi az életet, a szerelmesek folyton csak nyalják-falják egymást, egyesek szerint a kisgyerekek (vagy kisállatok) olyan aranyosak, hogy meg tudnák zabálni őket, és vannak lányok, akik nagyon kívánatosak, olykor pedig nem értjük, hogy egyeseken mit esznek annyira mások… Láthatjuk, hogy a legtöbb kifejezést a szeretet és különböző pozitív érzelmek kinyilvánítására vagy leírására alkalmazzuk.

Ha a pozitív érzelmi töltetet fokozni kívánjuk, a különböző drogokhoz hasonlóan az étel is lehet az élvezet, a mámor forrása, és emellett, vagy éppen ezért, a menekülés egyik, sokaknál pedig az egyetlen útja. Menedéket nyújthat az unalom, a bánat, a meg nem oldott problémák elől. Egy stresszes nap végén „nyugiba ehetjük” magunkat, és vannak, akik magányukat próbálják enyhíteni az étkezéssel. Ez persze nem azt jelenti, hogy az étkezésnek semmi más szerepe nincs az életünkben, mint hogy pótolja az áhított vagy meg nem kapott szeretetet.

A táplálkozás és az ahhoz kapcsolódó (mindennapi) rítusok fontos kapcsolatteremtő, sőt akár közösségépítő szereppel is bírnak. A kezdeti anya-gyermek kapcsolat alapvető fontosságáról már volt szó.  A közös étkezés valamilyen szinten mindig összetartozást jelképez, éppen ezért sok család életében központi szerepet tölt be. Sokszor pedig ez az egyetlen színtere és lehetősége annak, hogy (családon belül) egymással kommunikáljunk. Ranschburg Jenő egy előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy bár szüleink azt próbálták belénk nevelni: „evés közben ne beszélj”, igenis fontos, hogy beszéljünk! Mert a nap többi részében, ha a gyerek találkozik is a szüleivel, lehet, hogy csak annyit lát belőlük, hogy rohannak a munkába, vagy pedig hullafáradtan hazaérnek. Ranschburg szerint a számos családon belüli probléma közül a szülők gyerekükkel való kommunikációjának hiánya a gyermekkori öngyilkosság legveszélyesebb rizikófaktora. Evés közben (is) beszélni tehát ér, és megéri!

Az emberi kapcsolatok erősítését és fenntartását szolgálják a különféle étkezésekhez fűződő hagyományok, illetve a hagyományokhoz kapcsolódó étkezések. Ha valakit vendégül látunk, a kapcsolódás igényét fejezzük ki.  Egy étkezésre való meghívás elutasítása pedig akár a közelebbi kapcsolattól való elzárkózást is jelentheti. Legyen szó romantikus vacsorameghívásról, vagy egy kerti grillezésről az új szomszédokkal, a kezdeményező számára nagy fájdalmat okozhat, ha a másik fél „épp nem éhes”.

A hagyományos étkezési formákhoz tartozik a jól végzett munka megkoronázása egy nagy közös evéssel. Falusi környezetben számos ilyen hagyomány él még, olyanok, mint a szüreti ebéd vagy a disznótoros. A halotti torhoz kapcsolódó étkezés pedig a rémisztő külvilág felfalásának metaforájaként értelmezhető (Forgács, 2004) Így saját kérlelhetetlen elmúlásunk is elodázható, vagy válik kevésbé fenyegetővé - hiszen mi még itt vagyunk, eszünk, majd emésztünk, a lényeg, hogy élünk.

Hogy milyen étvággyal tesszük mindezt? Erről a következő cikk szól.

 

Felhasznált irodalom:

Forgács A. (2004). Az evés lélektana

Ranschburg J. Öngyilkosság gyermekkorban (előadás). Pszinapszis XII. Budapesti Pszichológiai Napok. 2008.04.20.