Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Étkezés, szeretet és az étkezés szeretete - 2. rész: A táplálkozás pszichológiai értelmezései

Horváth Gabriella képe
Ellenőrzött szakember

Az előző cikkben említett szerző, Brillat-Savarin írásaiban az étkezés mint kulináris élvezet jelenik meg. Abraham Maslow elméletében a táplálkozást mint elsődleges, az élethez alapvető szükségletet írja le, valamint az ehhez kapcsolódó motivációs aspektust elemzi. A behaviorista kutatók, mint például Skinner az ételt a jutalmazás eszközeként használták fel kondicionálásos állatkísérleteikben. A rendszerszemléletű, családterápiával foglalkozó szerzők, mint Minuchin vagy Onnis az étkezésben a társas-családi viszonyulás kifejeződését is látják.

A legátfogóbb és talán legnagyobb hatású értelmezése az oralitásnak a pszichoanalitikusoktól, elsőként Sigmund Freudtól származik. Szerinte az oralitás az egész személyiség fejlődését irányító szexualitás első kifejeződése. (idézi Forgács, 2004) Freud a születéstől az első életévig tartó időszakot orális szakasznak nevezte. Ebben a korban ugyanis az ingerlés és az örömszerzés (ami Freud szerint szexuális) kitüntetett helye a száj. Azonban a túlkényeztetés vagy más szélsőséges bánásmód (szimbolikus) fixálódást okozhat ebben az állapotban. A későbbi időszakban ez a túlzott orális tevékenységek (evés, ivás, beszéd, stb.) mellett túlzott dependenciát, függőséget vagy befolyásolhatóságot is okoz. Ezek az úgynevezett orális karakter jellemzői.

A periorális, vagyis a száj körüli terület érintéses ingerlésére már a 7,5 hetes magzat is reagál. (Stern, 2002) A születést követően az anya-gyermek kapcsolat minősége alapvető fontosságú a későbbi személyiségfejlődés szempontjából, és ennek legelső megnyilvánulása a táplálkozáshoz, vagyis a szoptatáshoz kapcsolódik. A primitív kultúrákban és a természeti népeknél az újszülöttek folyamatosan az anyjukkal voltak, és akár a legkisebb jelzésre is megszoptatták őket. A modern kultúrákban a szoptatás időzítését az épp aktuális elvárások vagy hiedelmek határozták meg. Manapság az „etetés drámájáról” beszélhetünk. (Stern, 2002) A csecsemőnél az éhség megjelenését és az ezzel járó általános izgalmi állapot (arousal) változást követő kielégülés szintén olyan drámai esemény, mint maga az éhség. Fontos, hogy az anya megfelelően reagáljon gyermeke jelzéseire, tehát csak akkor csillapítsa a baba feszültését szoptatással, ha azt láthatóan az éhség okozza, és nem pedig más tényező, pl. hascsikarás, általános diszkomfort vagy gyengédségigény. (Thomas, 1996) Mindez különösen fontos arra nézve, hogy a csecsemő képes legyen megkülönböztetni különféle testi (és érzelmi) szükségleteit egymástól, mivel ez képezi az ingergazdag világba való belépés első lépcsőfokát. (Stern, 2002)

Kezdetben az életadó táplálékot maga az anya és az anyatej jelenti, a táplálkozás pedig, Forgács Attila szavaival élve „a meghitt szeretet archaikus egysége”. Az anyatej édes íze – amelynek preferálása evolúciósan belénk programozott -, a későbbi életszakaszokban is az anya közelségét és a feltétel nélküli szeretetet szimbolizálhatja. Ez mutatkozik meg magában az édesanya, édesapa, édestestvér szavainkban is, vagy amikor szerelmünket Édesemnek szólítjuk.

Az evés további jelentéséről, jelentőségéről, életben betöltött funkcióról a következő cikkben olvashatnak.

 

Felhasznált irodalom:

Brillat-Savarin, A. (1912). Az ízlés fiziológiája

Forgács A. (2004). Az evés lélektana

Freud, S. (1995). Három értekezés a szexualitásról.

Minuchin, S. (2005). Családok és családterápia. Családterápiás sorozat 15.

Onnis, L. (1993). Pszichoszomatikus zavarok rendszerszemlélete. Családterápiás olvasókönyv sorozat III. 

Stern, D. (2002). A csecsemő személyközi világa a pszichoanalízis és a fejlődéslélektan tükrében

Thomas, J. (1996). Lelki jajok – testi bajok. A pszichoszomatikus betegségekről 2.